Ambrus, ki most kissé megszeppenve a tói veszélytől, telhetően összeszedé magát, s fölismeré Bálint urat, a legyezős idegen nővel; még nem tánczolok; majd csak ha Erzsivel összekötnek a szövetség gyűrüjével. Most csak a nagy tisztességü barátom urammal, Pintes Balázs ő kigyelmével, ittunk egy kis – ártalmatlan áldomást, Erzsire – a szövetséges gyű – gyűrüre – no hiszen tudja már tens ifju ur? he, he, he!
Tudom Ambrus, tudom! mond kaczagva Bálint, s utba vezeté a szövetséges és ártalmatlan áldomásos Ambrust.
Most már az igazi utban vala hazafelé; de egyébkor sem nápolyi azúros égderültségü feje, most épen angol sűrü ködben úszván, csakhamar Bálint távozta után, elveszté minden tájékozását. Egyensulylyal küzdő lábai félrecsaptak az utból s a helyett, hogy a falu utczája mentében tántorogtak volna, kifelé tartottak a faluból. A mendegélő, villanyos kedvében aggtalanul dúdolgató, és dalának melódiáját gagyogásba fojtogató
