álmatlan éjnek közepe tájában, arra száná el magát Ambrus, hogy levélben nyilatkozzék, s levélben kérje ki a nászgyűrü reményét, vagy a kosarat. Pintes bölcsen javallá a határozatot, s Ambrus iszonyatos vajudással, minden fejizmainak recsegései között – mert, tudja isten! most szerelmében érzé, hogy agya, félre eső putri, mellybe nem igen akarnak betérni a jó gondolatok! – nagyszerű lapidár betűkkel, miknek nyomasztott írásában tolla még inkább recsegett, mint fejizma is, egy billet doux-t eredményeze ki Erzsihez, mellyet, megtisztitva ugyan hemzsegő orthographiai hibáitól, de különben szavaiban hiven közlünk itten.
Nemzetes és vitézlő leányasszonyka!
Mélyen érzett hajadoni virágszál!
Minekutána kigyelmednek dicső látásával, megvakitott két szememet, boldogul szerencséltette, a hajthatlan sorsnak az ő engedelmes keze: annak következésében azóta szivem meg nem szűnő dobogással kopog, valamintségesen egy hámor. Minekokáért, a
