imént fagyos nyugalommal konstatálták, hogy Eisenstein esete
- Fura eset, ha-ha ha!
- Soha ilyet, ha-ha-ha!
hirtelen összesúgtak; Adél személyesítője pedig fölhasználta az általános elszórakozást és sietett megismételni a couplet-ját:
Márki, szivem,
Higyje nekem.
Hogy bánt ez a dolog.
Mert csak aki vak,
Mondana olyat,
Hogy én szobalány vagyok.
Mindezt Vidovicsnak énekelte, aki ezalatt elfoglalta helyét az első sorban. A szegény Adél csak az előbb tudta meg, hogy a szinügyi bizottság a jövő évre nem akarja szerződtetni; egyetlen reménysége az a fiatal ember volt, aki most ült le vele szemben. Vidovicsot jó fiúnak ismerték; ha a szinügyi bizottság csak ő belőle áll, az egész színtársulat ott vénült volna meg Berényben.
Hanem ez egyszer kárba veszett a zengő kacérkodás, a meleg tekintet és a delejes
