órával ezelőtt még bunyevác, magyar, sváb és rác parasztok tarka sokasága nyüzsgött, birtokba vette a csend és homály. A tér északi szélén magánosan álló nagy templomot mélységes sötétség környékezte, s mögötte, az egész tájékon, vak homály és kísérteties némaság ült.
Csak délnyugatról, a Metropole-szálló oszlopos homlokzata felől hallatszott némi lárma s a tér keleti részén csillogott élénkebb világosság, ahol a felhők közt bujkáló holdtól ezüstszürkére enyhült szemhatáron az új színház barokk formái rajzolódnak.
Vidovics szerette ezt a roppant piacot, mely terének bőségével és pazarságával a rónaság áldásaira emlékeztette. Arra gondolt, hogy a köröskörül békén pihenő, rengeteg síkságot, melyre oly kegyesen tekint a jóságos ég, nem teheti immár szegénynyé és nyomorulttá semmiféle civilizáció : se a villamos lámpák fényűzése, se a Metropole-szállóba importált pezsgőtenger, se a fegyveres béke őrzőinek egész szárazföldi lovas
