Vigyázzunk s helyette nekünk legyen eszünk. Különben megbízhatik bennem, mert tudom én, hogy mi a kötelesség.
S csöndesen poroszkált előre a jól ismert úton.
Vidovics Feri számított erre a hűségre. Annyira megbízott a lova erkölcsében, hogy alig haladtak pár száz méternyire, nyugodtan elaludt.
Ha tudta volna, hogy hová viszi az ostoba állat ! Mekkorát rántott volna a gyeplőn ! Mint fordult volna ellenkező irányba ! Hogy sarkantyúzta volna a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna máshová, akármerre, csak hazafelé nem ! Hogy rohantak volna, bár a pokolba, lóhalálában ! . . .
De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha véletlenül nem mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek fejére, száz esztendeig élsz s annak idején békén ringathatod szépunokáidat. Csak annyi kell hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. De te nem maradsz otthon, veszed a cilinderedet
