A Haller-lányok díszőrsége éppen akkor került a lefülelt bricska szomszédságába, mikor a hollandus hölgy átadta a gyeplőt a diszkrétül mosolygó kocsisnak, aki előbb hátul kucorgott. Ahogy leszállott, észrevette a két ismerőst. A gavallérok köszöntek neki s Cipriani odament hozzá.
– Még nem hajt tökéletesen, – szólt a báró, – de annál inkább gratulálok a lélekjelenlétéhez.
Van der Kerkhoven kisasszony egy pillantást vetett a társaságra s aztán habozás nélkül magához szólította Vidovics urat.
Vidovics bocsánatot kért a szinházi hölgyektől s elbúcsuzott tőlük. A Haller-lányok tovább siettek. A két kutya velök tartott; az ő jobb értesültségüket ez a kis intermezzo nem vezethette téves útra. S utánok rohant Cipriani is, magukra hagyva azokat, akiket egymásnak szánt a hir.
– Ön nem utazott el, Monsieur Vidovics? – örvendezett Van der Kerkhoven kisasszony.
– Egy kis baj támadt a gazdaságomban
