164 MOLNÁR
régi terv szerint összekötötte a két ivóforrást a Királyfürdő forrásával; de ezen összekötés már régóta megszűnt.
6. Az országút alatti víztartó forrása, vagy közönségesen „a timsós forrás“.
Ezen forrás az országút alatt van a malomépület délnyugati tornya közelében. Egy falazott parallelepipedben bugygyan fel, melynek mélysége 8', szélessége 3', hosszasága 14'; a víztartó tehát tartalmaz 252 köbláb vizet, minthogy a vízállás 6'. Hőfoka 34,8 °C. Bősége 24 órára 6000 köbláb. A lefolyó víz azon két új társasági fürdőt látja el, melyek a két déli toronyban „Herkulesfürdő“ név alatt vannak elhelyezve. Ezek kitűnnek főleg a tágas és kényelmes előszobáik által. Azonban ezen már vagy 200 éves épületnek nemcsak déli, hanem négyszöges alakjának keleti és éjszaki homlokzata is igénybe van balneotechnikai czélokra most először véve. A malomépület keleti fala ugyanis oszlopsor által van helyettesítve, melyen végig az új kőtűkörfürdőkhöz juthatni; míg az éjszakin egy zuhanyfürdő van „Kis Vöslau“ néven nevezve, melynek vize 18 °C hőfokkal bír.
Ha most az egyes vázlatokat összefoglalva tekintjük, azt találjuk: hogy míg csak egy évtizeddel ezelőtt a természet e dús adománya balneotechnikai tekintetben csupán egy köz- és két kádfürdő meg az ivókút által volt képviselve, most felmutat tíz jól bekerített szolgálatkész forrást, melyek összesen 24 óra alatt 217673,4 köbláb vizet adnak, és 89 különböző szobában jőnek alkalmazásba oly formán, hogy minden forrásnak meg van a maga medenczéje önállólag. A hol a víz hűtést kíván is, a számos zuhanynál sem használtatik egyéb mint ásványvíz a felsőbb forrásokból. Ezen előrelátás és pénzáldozattal létesített előnyök mellett bír e fürdő, hogy magas rendeltetésének mint gyógyhely megfelelhessen, minden újabb és legújabb készülékkel: van ott iszap és malátafürdő, van vilanyos készülék, sőt gondoskodva van gázbelehellésröl is.
És így egykori szavaim, forró reményem és vigasztalásom „borúra derű“ a történtek által valósulva vannak; nem merészlés tehát azt állítani, hogy ha érdem egy oly ritka és megbecsülhetlen ajándékát a természetnek a végromlástól megmenteni, mint ezt