Oh! miért ébredék fel...

Oh! miért ébredék fel… szerző: Tisza Domokos

Oh! miért ébredék fel, oh miért ébredék!
Szememben ég az eltűnt álmaknak kéje még;
De keblem ujra puszta. A reg kakassa szólt,
S keblemből, mint sírkertből, a rémkép elfoszolt.

Légy álom, légy te rém bár, és sötét éjszakád:
Egy álomért ezer reg adhatja sugarát,
S ezer sugár világa, nem ád oly kéjt nekem,
Mint a mely néha megszáll, ábrándos éjfelen.

Itt ültél, itt ölemben, kezemben kis kezed,
Ajkam ajkadhoz forrva, keblemhez kebeled,
És ajk ajkon susogta, és kebel kebelen
A szív örök igéjét: szerelem, szerelem!

És lelkünk egybeolvadt, mint habvölgy s habhalom
S a bűnfiából angyal lett benned angyalom. —
...Szememben ég az eltűnt álmaknak kéje még,
Oh! miért ébredék fel, oh miért ébredék!