O. B. kisasszonyhoz
| O. B. kisasszonyhoz szerző: Petőfi Sándor |
Szép mulatság téged néznem,
Szőke kis lyány,
Te kis bimbó az ifjuság
Rózsafáján!
Elnézném én szemed s ajkad
Untalan;
Ajkadon szived s szemedben
Lelked van.
Szíved, lelked, mind meglátom,
Ha rád nézek;
Csendes még az, mint a téli
Madárfészek.
Várj csak, várj, ha majd eljő a
Kikelet,
Milly zajos néppel telik meg
Kebeled.
És az szép, legszebb idője
Életünknek,
Amidőn a szív először
Népesül meg,
Amidőn kiséretével
Benn terem
A hatalmas nagy király, a
Szerelem.
Kísérői: öröm, bánat,
Könny, mosolygás,
Kétség, remény, és ki tudja:
Mi minden más?
E sok vendég ugy megtölti
A szivet,
Hogy ez, szegény, szinte-szinte
Megreped.
És ez a nép egyre lót-fut,
Föl s le nyargal,
Nem nyugosznak, dörömböznek
Éjjel-nappal.
És nekünk e zaj, mely soha
Nem szünik,
Olly nagyon fáj és olly nagyon
Jól esik!...
Mit mosolygasz, mit mosolygasz,
Csintalan lyány?
Amit itten magyaráztam,
Már tudod tán?
Oh nem, ezt még nem teszem föl
Felűled?
De ha így van?... annál jobban
Becsűllek.