Nyolcadik

Nyolcadik szerző: Balassi Bálint

 egy német villanella nótájára: „Ich hab’ vermeint” etc.


1 Reménségem nincs már nékem ez földen éltemben senki szerelméhez,
     Mert szerelmem, ki volt nékem, az elfut előlem, semmiben sem kedvez,
     Medgyek én immár, ha keserves kár engemet ez világból kivégez?

2 Menvén hozzá, vigad vala siettető szívem buzgó szerelmében,
     Fáradtságát, minden gondját reménlvén letenni szerelme ölében,
     Nem félvén attól, hogy élnék távol szeretőmtől keserves helyemben.

3 De elútált, mert mást talált, éntőlem már elvált, hagyván szernyő halált,
     Ád sok mérget az jó helyett, lelkem csak héában őutána kiált,
     Mert nem hallgatja, de sőt útálja, magához mert új szerelemet foglalt.

4 Siralmával mint hogy megcsal az krokodilusgyík úton járó embert,
     Így engemet elhitetett, hitetvén már vesztett, mint ártatlan lelket;
     Prédája vagyok, mert már megfogott, valamint akarja, úgy gyötörhet.

5 Ki nem hinné vagy gyűlölné az ő mézzel folyó szerelmes beszédét,
     Esküvését, látván könyvét és alázatosan formált szép személyét?
     Bizony megcsalná, akárki volna, aki nem tudná ravasz elméjét.

6 De ha szinte nem beszélne, vallyon s ki keresne egyebet helyében?
     Ha olyan ő, mint sík mező az jó kikeletnek áldott idejében:
     Ifjú, szép, ékes, mindennél kedves, nincs vétek személye termésében.

7 Óh, egyetlenegy szerelmem, miért vetettél el szemed elől engem?
     Hogy verhetett benned fészket szinte ilyen igen az harag ellenem?
     Ámbár mást szeress, csak el ne veszess engem, ki néked adtam már lelkem.

8 Te jó Isten, ki e tőrben engem csudaképpen már régen ejtettél,
     Ezt engedjed, hogy szánjon meg, vélem kit ily igen te megszerettettél,
     Vagy vígy ki hozzád, ha jó szót sem ád, ugyanis már lelkem sem hal, sem él.