Nyúl, taksás, vadász
szerző: Péczeli József
Egy taksásnak kincse, volt hajdan egy kerte,
Melynek falát a nyúl által hágni merte.
A kertben volt répa, bab, retek, káposzta,
Melyből egy-két levélt az éh nyúl megfoszta.
Szerette volna ő e süldőt megsütni,
De puskája nem volt, s nem tudta megütni.
E káposzta evőt sokszor riasztgatta,
De tanyáját a nyúl könnyen ott nem hagyta.
S látván, hogy nem mehet semmire ellene,
Egynehány mértföldre az urához mene,
Panaszolva, egy nyúl, hogy lakik kertében,
Hogy látta ott éve futtában s fektében
S hogy sok levélt megett, a taksás így szóla
Az úr kapott rajta s mondá hogy tesz róla.
Elmene a paraszt s két nap el nem tele,
Hogy ott termett az úr s vagy hét kopó vele.
Csakhamar a kopók, kik majd éhen halnak,
Bemennek házába ott mindent felfalnak.
Még a földesúr is megalázza magát,
S egy paraszt fröstökhöz feni éhes fogát;
A pálinkás butykost, hogy ett, előkéri,
S olyat hajt, feneke hogy homlokát éri.
Hogy a kopók s az úr, jól faltak s jól ettek,
A nyúl vadászásra egy szívvel kimentek.
Csakhamar a nyájeb akad a nyomára,
A szép vetemény közt húll egymás hátára.
S mikor a kis nyulat kergetik s riasztják,
A káposztát s paszulyt emberül koppasztják.
A földes úr futkos: itt-ott fog egy posztát,
Minden lépésével megöl egy káposztát.
Végre a zöldségnek hogy lehullt levele,
Többé a nyúl benne búvó helyt nem lele.
Így csakhamar esett a vadász markába
Ki nagy örömmel azt tette táskájába,
Ládd - mond a taksásnak - ez több kárt nem teszen
Ha több nyúl lesz, adj hírt, a puskám kész leszen.
De másnap a paraszt szörnyen elbődüle,
Látván, hogy szép kertje tovább nem zöldüle.
S azonban házában mindenét megették,
Azok, kik szép kertjét kietlenné tették.
Síra keservesen s szívéből megbánta,
Hogy e szegény nyúlnak halálát kivánta.
Minthogy ő azt vette oly iszonyú áron,
A milyen kárt nem tesz tíz nyúl egész nyáron.
Ti, kiknek az ügy s per mindennapi kenyér,
Látjátok, hogy sokszor többet veszt a ki nyer.
Egy kis boszút és bajt, jobb hát elszenvedni,
Mintsem nagy költségű perbe keveredni.