Nyáry Pál beszédei az 1848-as magyarországi országgyűlésen

Országgyűlés

1848 nyári ülésszak

1848. július 6.

Miután a házelnök bejelenti, hogy a 284 igazolt képviselő van jelen, tehát »a ház alakitva van« és a tisztviselők választása következik: ^[1]

„Uraim! mielőtt tovább mennénk, egy kérdés akarok önökhöz intézni. Miután a ház alakult, első teendőnk volna a tisztviselők választása. Ez véleményem szerint már a tárgyaláshoz tartozik. Tudjuk azt, hogy a tisztviselőknek mint például az elnöknek választásában sokszor előre nyilatkozik a ház. Mielőtt tehát hozzá fognánk az érdemleges tárgyaláshoz, azt kérdem önöktől: nem látnák-e szükségesnek azt, hogy a velünk jelenleg egyesült Erdély követei bevárassanak, és e tekintetből bizonyos időre az üléseket elhalasztanók? (Helyes!) Ezt azonban csak az esetben merném részemről is javasolni, ha a kormánytól értesitve volnánk, az iránt, hogy a nehány napi elhalasztás miatt nem fogna a haza nagyobb veszélyben forogni, hogy t.i. nem következhetnek be oly események, melyek a hazára károsak lehetnének, mint különben, ha nem halasztatnának az ülések. Én tehát a ministeriumnak egy jelenlevő tagját interpellálom az iránt, hogy e tárgyban nyilatkozni méltóztassék.”

Deák Ferenc válaszolt rá: a kormány ebben nem tud nyilatkozni, a belháború veszélye fenyeget, a ház ítélje meg, hogy az újonc és pénz megajánlás néhány napi késedelme a kiállításban nem okoz-e késedelmet. Nyáry válasza: ^[2]

„Miután a ministerium válaszát meghallottuk, a felelősség mindenesetre bennünket fog érni, ha elhalasztást határozunk. Hogy e tárgyban határozhassunk, szükséges tudnunk, a körülményeket. Ha Erdély akkor hivatott volna meg, midőn Magyarország, akkor kérdést sem tennénk. De miután Erdély előbb nem hivathatott meg, csak az egyesülési törvények királyi megerősitése után, tehát Erdély előbb követeket sem választhatott. Természetes, hogy erdélyi meg nem jelent testvéreinket, társainkat nem sorozhatjuk a meg nem jelenők, hanem a meg nem jelenhetők sorába. Mily tekintetet érdemeljen Erdélynek e pillanatban ittléte, azt hiszem, nem fogja senki kétségbe vonni, legnagyobb fontosságu az reánk nézve, azért is, mert ármánykodók e körülményt ellenünk már eddigelé is kizsákmányolák.

Ha érdemleges tárgyalásokba megyünk, és ki merné azt állitani, hogy nem első a haza megmentése, a honvédelem iránti intézkedés, s ha mi intézkedünk Erdélynek távollétében, az ármányoknak ajtót nyitunk arra, hogy Erdélyben a béke és a Magyarországgali kapocs megingattassék. Tehát nem határozatlan ideig, hanem bizonyos határozott ideig elhalasztjhatjuk üléseinket s azt vélném e hó 10-ik napjáig. Uraim! azt hiszem, nem vagyunk gépek, mi a haza képviselői vagyunk; azért hogy 10-kére tüzzük ki a napot, melyen a haza első teendője fölött intézkedünk, még azért nem vagyunk paralisálva; működhetünk ugy, hogy 10-én sokkal hamarább átesünk a dolgon, mintha most tüstént elkezdenők azt, és az erdélyiek lassankint jövén ide, félbenszakasztanók a tanácskozásokat. A kérdés az, hogy 10-ig az elnök és tisztviselők választásába belebocsátkozhatunk-e? Ugy hiszem nem; mert a megválasztandó elnöknek és egyéb tisztviselőknek olyanoknak kell lenniök, kik követek és igazolt követek. Már pedig még most nem tudjuk, hogy azok közül, kik Erdélyből jönnek, sokan lesznek-e olyanok, kiket tisztviselőkké fognánk választani; s nem tudjuk, hogy el vannak-e választva követeknek, s azok forma szerint igazolva nem levén, nem fognánk-e törvényt sérteni? Mig ez megtörténnék, a korelnökség alatt és a mostani jegyzőség mellett a ház szabályainak megvizsgálásához foghatnánk. (Elfogadjuk.)”

Az ülés végén, a házszabály bizottság tagjaira való szavazás végén szólalt fel még Nyáry:^[3]

„Nyáry Pál e közben még következőleg szólt: Már sokan eltávoztak, pedig szerettem volna, hogy mit mondok, mindnyájan hallották volna. Tegnap néhányan gyülést tartottunk, de kevesen jöttek össze, mert nem voltak értesitve. A tárgy igen érdekes, mi nem egyéb, mint kiegyenlitése a volt földesur és jobbágyok közt lehető kérdéseknek. Azt hiszem e részben törvényjavaslatot kell az országgyülés elébe terjesztenem. De miután azt is tudjuk, hogy az ország különböző részeiben különböző viszonyok vannak, melyeket a priori megitélni nem lehet, ennélfogva kivánnám, mindnyájan jöjjünk össze konferencziába. Vélekedésem az: bizottmányt kell az ország különböző részeiből kinevezni s arra bizni ezen munkálat kidolgozását. Meghivom tehát önöket délután 5 órára a megyeházához.”

1848. július 7.

Hajdu Jeromos igazolási ügyét tárgyalja a ház. Madarász László a a választási jegyzőkönyv felolvasása ellen érvel, „Bartos és Csiki Sándor ezt mindenkorra elvül kivánák kimondani.”^[4]

„A választás megsemmisitésének két alapja lehet; egyik: mi a jegyzőkönyvből kitünik, - másik: petitio utján jut a ház tudomására. Azért kivánja felolvastatni a jegyzőkönyvet.

Az előadó olvassa. Mindek végeztével Nyári igy szólt: Kifogásnélküli választás az, mely minden kellékeivel bir a törvénynek és szabadságnak. Itt a biztosság hiányzott. Igaz, hogy az egyik jelölt beadta még szavazás előtt lemondását, de miért? mert megtámadtatott s katonaságot kért. S az elnök, midőn a fegyveres erőt megadá, elismerte a megtámadtatást. Hallotta azt is, hogy a választási elnök körül volt véve a munkácsi értelmiség által; de ez a régi rendszer, midőn elég volt nehány jó torku embert az elnök háta mögé állitani. A távolabb állók tehát mitsem tudtak. Véleménye szerint e választás érvénytelen, mert választási szabadság nem volt.”

Nyáry inditványára csak saját maga szavaz.^[5]

„Bozsinka krassókerületi” képviselő igazolási ügye. „Az elnök jelenté, hogy a ministeriumtól e választás ellen épen most érkezett egy petitio. (Felkiáltások: már ennyi is elég.)”^[6]

„Miután a ház a jegyzőkönyvet is elégnek találja a megsemmisitésre: kivánja kimondanti a végzést. S az elnök kimondá a megsemmisitést.”

1848. július 8.

„Simonyi Ernő nyitra-privigye-kerületi képviselő választásában az osztály sértve látja a formákat.” Tanárky és Besze érvénytelenítés melletti érvelése után, „Nyári P. hasonló okokból tagadá, hogy a háznak joga volna ily választást érvényesiteni.”^[7]

„A hetedik osztály egy botrányos választást hozott szőnyegre: Balogh Kornél győrmegyei öttevényi ker. követét.” „Nyáry P. jellemzőnek találá, hogy valaki ily megbizólevéllel a képviselők közé be mer lépni.”^[8]

Zilah és Kraszna megye 3 követének ügye.^[9]

„Nem képzelem, miként történhetett e rendetlenség. Szeretném, ha a belügyminister jelenvolna, számotadandó arról: miként lehet engedetlen megye? S miért nem teszi az ilyet felelőssé? Krasznamegye a mult országgyülésre nem küldött követeket, - valjon nem fogás-e ez is, kibujni a mostani alól? Uasittatni kivánja a megyét, hogy a törvény rendelete szerint alakitsa választókerületeit, azután válasszon képviselőket.”

Szemere nem volt jelen, Deák válaszolt, hogy a belügyminiszter a főrendi táblán van, s amint lehet értesítik.

Nagy Károly választási ügye. (Petőfivel szemben)^[10]

„Ha e folyamodás tartalma igaz, akkor a választás nem történt a törvény által biztositott szabadság körében, azért a vizsgálatot szükséges elrendelni.”

1848. július 10.

Az ülés elején rögtön Nyáry szólal föl: ^[11]

„Uraim! egy hete, hogy együtt ülünk. Ne feledjük, hogy mi népképviselők vagyunk. Nem vagyunk ugyan ellátva utasitással, de több ennél, hogy mi most az összes nép vagyunk. Ha puszta formalitásokkal vesztegetjük az időt: oly felelősséget veszünk magunkra, melyet elviselni nem leszünk képesek. Összehivattunk, hogy a hon védelméről gondoskodjunk; s naponként érkeznek hozzánk aggodalmas hirek, segélyutáni szózatok. És mi tehetetlen vén gyermekek itt ülünk, a nélkül, hogy valamit tennénk. Inditványozza szóló, hogy miután a képviselőknek több mint fele verificalva van: alakuljon a ház. A többiek később is tárgyaltathatnak. De - mint értesülve van - lesznek bejelentve tárgyak, melyekről tán már holnap határozni késő lenne.”

„Nyári P. emlékezteté a házat a kraszna-zilahi hármas követválasztás tárgyában tegnapelőtt a ministeriumhoz intézett interpellátiójára.” Szemere válaszára Nyáry reagált.^[12]

„A ministeri felvilágostásból s felolvasott irományokból kitetszik, hgoy a belügyminister mindazt megtette, mit a törvény a választásokra nézve megtennie rendel; és igy a ministériumról minden felelősség el van háritva. De én tovább megyek. Véleményem szerint kell, hogy e ház különbözzék azon háztól, mely megszünt lenni s melyben senki felelős nem volt, nem a kormány, nem a kormányzottak. Most a kormány felelős, - kell, hogy a kormányzottak is azok legyenek. Most a ministerium megtette a magáét, a főispán pedig mulasztott: vonassék tehát feleletre a főispán. Ne feledjük, hogy Krasznamegye a törvény iránti engedetlenség miatt egy perczig sincs képviselve; holott oly fontos kérdések fordulhatnak elő, melyek a hazának tán egész jövőjét illetik. És mindez miért? mert azon táblabiró főispánnak nem tetszett engedelmeskedni, ki azt hitte, hogy az eddigi és mostani állapot közt egyéb különbség nincs, mint az, hogy Apponyi helyett most Batthyány a fő s amazt cancellárnak, ezt ministernek hivják. Ideje tehát, hogy a felelősség eszméjét legutolsó fokozatig keresztülvigyük (helyeslés). Miután tehát a ministeri rendelet ki volt bocsátva; de válasz június 30-áig nem érkezett, s a minister a törvénytelen választást nem akadályozhatta: a főispánt kivánja feleletre vonatni.”

Ezután Kovács Lajos és Szunyogh Rudolf szól hozzá: mivel a választásokat a megyei központi választmányok rendezték, hogyan lehetne a főispánt felelősségre vonni, illetve hogy a választmány is felelősségre kellene vonni. Nyáry válaszol: ^[13]

„Törvény szerint a választókerületek megállapitására közgyülésnek kellett tartatni s a főispántól függ, hogy közgyülés tartassék s a törvény teljesitessék. - Az első stádium: vizsgálat, s ha többen lesznek mulasztók: mindnyájat feleletre kell vonni. Táblabirói fogásnak tartja szóló, mihely parancsról van szó, mindjárt azzal állani elő: "hja megvannak a municipumok." Vizsgálatot kér rendelni (helyeslő hangok).”

Kazinczy Gábor ellene, Madarász László mellette szól hozzá, végül Deák beszéde zárja le az ügyet.

---

A ház elnököt és tisztviselőket választott. Pázmándy Dénes nyitóbeszéde után a következőkkel folytatja: „Van szerencsém kijelenteni a háznak, miszerint Kossuth minister ur bejelenté, hogy holnap inditványt teend a haza védelme iránt. Ennek következtében azt gondolom, hogy egyik tárgynak ezt lehetne kitüzni; s ha ezen tárgy befejeztetnék, lehetne a válaszfelirat iránt kitüzni a tanácskozást.” Erre reagál Nyáry:^[14]

„Uraim! Magyarország még nem volt, hanem lesz! Ezt hallottuk mondani magyarhonnak első capacitásai által, és én is azt mondom. Most az, hogy lesz-e vagy nem lesz, kezeinkben van. A nemzet önöknek kezeibe tette le alapjájt a nemzet jövendő lételének, és önöktől fog számot kérni, ha e nemzet annyi erő mellett is megsemmisül. Mi uraim! semmik voltunk eddig, és minket az 1848-iki europai forradalom azon helyzetbe tett, hogy csak tőlünk függ, nemzet, europai fontosságu nemzet lenni. De ez uraim, csak ugy eszközölhető, ha a nemzet mind azt az erkölcsi és anyagi erőt kifejti e pillanatban, a mely őt felfogja emelhetni a többi nemzetek közé. Historiai emlékek nem tesznek nemzetet, nemzeteket csak tanitja a historia, de a nemzetek jogait nem alapitja meg. Voltak és vannak Magyarországon igen sokan, kik álmodoztak a dicső Magyarországról, isteniték elődeinket és miután igen szép phrasisokat olvastak historicusainkban, azt hitték, hogy még azon dicső nemzet vagyunk most. És miután megbuktatá az europai forradalom a bureaucratiát, melynek gyalázatos körmei közt gyalázatosan tengődtünk, miután föllebbenté azon lepelt, mely előttünk gyalázatunkat fedezé, láthatók, hogy azon pillanatban voltunk, melyben magát egy népnek, nemzetnek mondani legnagyobb hazugság. Most midőn önerőnkre vagyunk hagyatva, be kell bizonyitatnunk, hogy azon erőt, melylyel még birunk, feltudjuk használni önmagunk és az europai civilisatio számára. Magyarországon, sőt Europában a Magyar senki másra nem támaszkodhatik, mint önmagára. De miután a többi népekkel és nemzetekkel együtt élünk, miután a népeknek élete szint comlicalt, szükséges széttekintenünk Europába kire támaszkodhatunk és kire támaszkodjunk. És ezt nem kell hosszasan fejtegetnünk, mert első tekintettel beláthatja bárki, hogy a magyarnak, csak mint civilisált népnek van jövendője. És miután annyi áldozatot hozott, mint csak az idén is, melyeket még e törvényhozás által remélek befejeztetni, joggal követelhetjük, hogy szabad institutioju nép lévén, az europai népcsaládba befogadtassék. A kérdés csak az, mi kell tenni. Vélekedésem szerint ki kell fejtenünk a lehető legnagyobb erőt, de az anyagi tekintetben kifejtendő erőnek nem szabad nagyobbnak lenni, mint azon moralis erő, melyre egyedül alapithatjuk jövendőnket. Ennél fogva mielőtt minister ur bejelentett javaslatára térne át a ház, kivánom a válaszfeliratot tárgyaltatni, pedig azért, mert benne kell nyilatkozni a nemzetnek, a válaszfeliratban, mely manifestum Europa és a magyar nemzet előtt; ebben kell nyilatkozni mind az anyagi erő kifejtésére, mind pedig az erkölcsi áldozatnak, ha áldozatnak lehet nevezni a kötelességet, hozatalára nézve. Én ennél fogva először inditványozom, hogy az adresse legyen az első, és pedig az egész ház által tárgyaltassék. (Felkiáltás: nem!)
Ebben igen sok van. Higyjék el önök, hogy még mi magyarok igen fiatalok vagyunk a politicai téren, mi még a polyából nem kerültünk ki egészen, mert tudjuk, hogy a ministeriumnak még most is hol kezét, hol lábát vegy nem tudom mijét pólyák környezik. Nekünk segédekül kell lennünk a gyermek-nemzet gyermek-ministeriumát kifejteni a pólyákból, nem mintha egyiptomi mumiaszalagok lennének ezen pólyák, hanem a bureaucratia maradványai. Nekünk ki kell fejtenünk azon pólyákból magunkat és kormányunkat, mi senki másra nem támaszkodhatunk, csak magunkra. Hogy magunkra támaszkodhassunk, szükséges ezen nagy fontosságu tárgyat a legnagyobb nyilvánossággal tárgyalnunk. Ha ezt nem tesszük és bizottmányra bizzuk a válaszfelirat elkészitését, ez előterjeszti véleményét és ez nem lesz mindegyikünk véleménye. S mi lesz ennek következése? a legnagyobb zavar akkor, midőn tisztázni kellett volna magunkat. Tudnék példát mondnai a Guizotféle ministeriumról, mely alatt ugy voltak intézve a választások, hogy a kamara nem képviselte a népet és mi lett ennek következése? az, hogy azon nép a legnagyobb capitalisnak, az europai civilisatiónak, sőt az emberiségnek, vezérlője a franczia nép ezen mozgalmak következtében jelenleg nincs azon állapotban, hogy Europában kötelességét teljesithesse. Nem akarom mondani, hogy általunk sincs képviselve a nép, hanem kivánom, hogy oly férfiak legyenek köztünk kik szabadon nyilatkozzanak és abban találom a biztositékot, hogy oly férfiak vannak a házban, kik az ellenkező véleménynek, kik a hatalom szavának és az auctoitások ellenében kimondják ellenvéleményöket. Akarom kényszeriteni önöket - mert ugy vagyok értesülve, hogy e háznak nagyobb része által már mintegy el van döntve az, hogy franczia modorban tárgyaltassék az ügy. Ezen modor nem illik reánk. Általában kimondom, hogy inkább az angol institutióknak vagyok barátja és pedig azért, mert az idegen forma, melyben mozognunk kell, most midőn semmi formák közt e térre léptünk, csak paralysalni fogja az erőket, melyek különben kifejlődnének a szabadban. Örüljünk, hogy a szabadságban, ha bár korlátlanság volt is ezen szabadság, nőttünk fel; ezen korlátlanságnak visszaéléseit könnyebb lesz most megnyirbálni, és meghagyni tisztán a szabadságot, mintha a szabadságot küszöböljük ki, mert ezt ujra szerezni nem lenne oly könnyü. Erre megy ki inditványom s kérem önöket, hogy nem csak Magyarországnak, de egész Europának szeme van rajtunk. ”

1848. július 20.

Nyáry a válaszfeliratról: ^[15]

„Uraim! Kérdésen kivül Magyarország jelen pillanata legfontosabb. Legfontosabb nemcsak azért, mert most kell bemutatni magát az europai civilisatiónak, hanem legfontosabb azért is, mert előre kell látni, hogy ezen tömérdek bonyodalmak között hová akar érni. Én ugy látom, hogy a pénzügyminister ur által felolvasott ministeri tanácsi jegyzőkönyv nem volt eléggé világos; én megvallom, hogy a ministeriumot hivatalnak, s az országgyülést municipalis közgyülésnek nem tartom, melynek feladata lenne, hogy határozzon; a ministerium feladata pedig az, hogy ezen határozatot végrehajtsa. Én a ministeriumot kormánynak tartom, s miután a ministerium maga a kormány, azt akarom, hogy szabadon működjék. S ebből következik az, hogy ha a ministeriumnak egy házban többsége van, a ministeriumnak csak azon politikát kell előterjeszteni, melyet követett, de nem azt melyet követni fog, s arra a ház megegyezését kérni ki: akkor megszünt felelőssége, akkor megszünt parlamentaris kormány lenni, akkor egy nagy municipalis Magyarország lesz, melyben határoz a ház, s a ministerium mint hivatal egyedül ugy mint végrehatjója azon határozatnak lép fel. Nekem ilyen parlamentáris kormány nem kell. Miután e tárgyra nézve a ministerium előterjesztését mégis megtette, már az elő nem terjesztettnek tenni többé nem lehet: kitárta előttünk politicáját. Először, midőn megpendité azt, nem voltunk tisztában az iránt, valjon a ministerium politikája az-e, mi Kossuth Lajos uré? Ha az, akkor az én politicám is az - a jövendőre. S én, ha ugy, mint Kossuth Lajos ur mondotta, ez be fog tétetni a válaszfeliratba, tökéletesen megelégszem. A kérdés csak az, hogy ez miképp formuláztassék. Én azt javaslám a háznak, hogy a ki a magyarázatot felvilágositotta, bizzuk meg azt a formulázás elkészitésével. (Jól van.)”

Előbb Kossuth válaszolt rá, "nagy részben" egyetértve a Nyáry által elmondottakkal. Majd Batthyány szólalt föl, hogy az említett formulázást végezzék el, de ne a válaszfeliratba tegyék, mert szerinte nem oda való. Deák a pontonkénti tárgyalást javasolta, ezzel itt azt, hogy a formulázás kérdését majd a vitatott ponthoz érve döntsék el. Végül Kossuth közölte, hogy a formulával holnap áll elő.

OHB

Az OHB egyik debreceni(?) ülésén, amikor a megyéknek küldendő utasításokat fogalmazták meg:^[16]

„»Hiába irjátok, mondá, annak a megyének, hogy fegyvert küldjön, a melyiknek fegyvere nincsnen, hiába írjátok Abaujnak, a melyet az osztrák és magyar hadsereg kiélt, hogy élelmet küldjön. A mi nincs, arról minek irjanak jelentést? A kormánybiztosoknak hagyják meg, hogy egyetértve az alispánokkal, küldjenek honvédujonczokat, a hol még van fegyver, fegyvert, élelmet, ruházatra való anyagokat, katona-kesztyüket, ló- és nyeregszerszámokat, lovakat és tépést szegény sebesülteink ápolására.«”

Kiegyezés

Deákkal való vitája a kiegyezés megkötéséről:^[17]

„Igen megbizható forrásból tudom, hogy midőn a kiegyezés küszöbön állott, s Andrássy lejött Bécsből, Nyáry Pál többekkel együtt elment Deákhoz, saját nézeteiről szónokolt hosszasan; élesen birálgatta Deák terveit és egészt határozottan elitélte politikáját, különösen azt az engedékenységet, a melyre Deák hajlandónak mutatkozott. Deák végig hallgatta Nyáry Pált és körülbelül ezt felelte neki: »Nagyon szeretlek én téged Pali, azért az általad itt elmondottakra minden indignaczió nélkül felelek. A legnagyobb tulzásba mentél minden kérdésben és ha azok, a miket te előrebocsátottál, mind olyanok, melyeknek törvénynyé kellene válniok, akkor Windischgrätznek meg lehetne forditani hajdan nálunk tett nyilatkozatát és azt mondani a királynak: »Unbedingte Unterwerfund«. És hogy az általad elmondott élets birálatra kellőkép megfeleljek, csak annyit mondok nektek, ne kössetek soha senkivel, még a magánéletben sem oly szerződést, melyről egészen biztosan tudjátok, hogy azt a szerződést a ti szerződő feletek meg nem fogja tarthatni. A másik pedig az, hogy a magánéletben se használjátok fel valakinek a szerencsétlenségét arra, hogy helyzetét saját előnyötökre tökéletesen kizsákmányoljátok. Én megmaradok annál, a mit én a porosz háboru előtt elégnek tartottam és szabadságot, alkotmányt akarok biztositani a nemzetnek, ha nem is olyat, melyet törvénynél fogva minden tekintetben az önállóság, vagy politikai különállóság tekintetében követelhetne, de legalább olyat, mely egy szebb jövőnek alapját képezheti s melyben a monarchia két állama a modus vivendit föltalálja«. - Az utolsó két passzusban Deáknak igazat adunk legalább a fuzió óta.

Midőn Deák és Nyáry közt azon éles párbeszéd folyt, melyről akkoriban sokat beszéltek, maga mondá Nyáry, hogy Deáknak igy replikázott: »Engemet, a három szilvafás nemes embert, az ország első megyéje alispánjává választott, ezzel elértem a néptől azt a legmagasabb kitüntetést, melyet választás utján Magyarországon valaki elérhetett és én leczkéket sem Kossuthtól, sem Deáktól elfogadni nem vagyok köteles. És hogy ha hozzád (Deákhoz) eljöttem, tettem azért, mert meg vagyok győződve, hogy (1867-ben) többet követelve, hosszasabban türve és kitartva, többet lehet elérni«. Az érintett párbeszédről még azt is emlité Nyáry, hogy »midőn Deák reám szegzé sugárzó tekintetét, összehuzta erős szemöldökeit, melyek haragvó lelkének villámait sejtették, ekkor éreztette velem politikai felsőbbségét«. Deák végül utolsó szavaiban azt mondta Nyárynak, »ha én, amiket kitüztem czélul, elérhetem, akkor én megkötöm a békét, Pali, én a haza sorsával koczkázni nem fogok«. Ezen szavakra felolvadt Nyár lelkének kérge, nyájasan fogta meg Deák kezét és azt felelte: »Adja Isten, tisztelt barátom, hogy neked legyen igazad« és harag nélkül távozott el az »Angol királynő« szállodából.”

A kiegyezés után

Tisza Kálmánról (a 67-es törvények vitája idején):^[18]

„»[...] ez nagy ember. Én előttem ismeretes a magyar parlamenti élet minden egyénisége, Kossuth egész más szférában mozgott; Tiszát szónok erőben mérhetjük Pázmándy Déneshez vagy Szentkirályi Móriczhoz. De mindezeket ő sokkal felülmulja a vezető képességben s mától kezdve elismerem és őt tartom pártvezéremül«”

Jegyzetek

1. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 12-13.
2. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 14-15.
3. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 18.
4. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 26-27.
5. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 27.
6. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 28.
7. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 36-37.
8. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 37-38.
9. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 40.
10. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 41-42.
11. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 45.
12. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 49.
13. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 50.
14. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 54-57.
15. Pap: Nemzetgyűlés... I. p. 174-175.
16. Móricz: Országgyűlési pártok I. p.29.
17. Móricz: Országgyűlési pártok I. p. 30-32.
18. Móricz: Országgyűlési pártok I. p. 32.

• MÓRICZ Pál: A magyar országgyűlési pártok küzdelmei a koronázástól a Deák és balközép pártok egybeolvadásáig (1867-1874) I-II. köt. Bp. 1894.
• A magyar nemzetgyülés Pesten 1848-ben. Közli: PAP Dénes. I. köt. Pest, 1866, Ráth Mór. 439 p.