Nunkovics Györgynek Dicső árnyékához
szerző: Kis János
Te ki nemzetünknek dicsőítésére
Halandók képében jöttél föld szinére,
S mikor legédesebb reménynyel tápláltál,
Akkor repülsz mennybe, a honnét leszálltál,
Nagy lélek! tündöklő képe istenségnek,
S már most osztályosa égi dicsőségnek!
Ha szent örömödnek kristályszinű árja
Földiektől szíved végkép el nem zárja;
Ha még véghetetlen angyali fényedben
Halandó szó zenghet dicsőült füledben:
Oh! halld meg egy árva Musának szózatját,
Ki benned reménylte föltalálni atyját;
S kinek, míg e földön neved Nunkovics volt,
Jótétidet hallván, könyve gyakorta folyt.
Ha már eredeti helyedre költöztél,
S örök dicsőségnek fényébe öltöztél,
Légy téged sirató hazádnak angyala,
Melly földi éltedben szemfényedként vala.
Lebegjél felette mennyei szárnyoddal,
Derítsd fel hajnalát dicső világoddal.
Szállj gyermekeidnek gyakorta lelkekre,
Szoktasd szíveiket nemes érzésekre,
S ha kikben vagy meghűlt az igaz magyar vér,
Vagy egy elfajúlt csepp nemigaz szépért vér:
Szaggasd ki belőlök ez elcsábult szívet;
Olts helyébe érzőt s nemzetünkhez hívet.
Űzd el szemeikről setétség homályát,
Hárítsd el igazság minden akadályát.
Hadd lássák szépségét a tudományoknak,
S neveljék seregét magyar tudósoknak.
Angyali szavaddal hirdesd mindeneknek:
Melly édes jutalma a jótételeknek,
És melly gyönyörűség lesz része azoknak,
Kik híven áldoznak kedves hazájoknak.
Ontsd bé sok ezrekbe azt a szent tüzedet,
Melly ezen a földön égette szivedet:
Hogy így a maradék szemlélvén képedet,
Örökké áldja szent emlékezetedet.