Nemzetek Jóbja
szerző: Móra László
Megjelent az Álmok szekerén verses kötetben 1925-ben.
Megkínzott, mezitelen testének
Ráestek szomjas vérszopók.
Patakzó vérit sok nyitott sebének
Madár-raj szívta... Vészthozók...
Megátkozott sok vészthozó madár.
Madárba rejtett undok sok halál.
A seb, mit vág, - a vér, mit szív mohón:
Tiéd Hazám, te megfeszített,
Lenézett Jób, besározott földgolyón
Mint bélpoklos, kit elkerített
A gyávák gyáva, vétkező keze...
– S az irt sebedre nincs, ki rátegye!?
S te türsz. A könnyed visszafojtva tartod,
Ne lássa más, csak Istened,
Ki adta földed, égi-élű kardod
És glóriaként szent hegyed:
Te türsz, mint Jób, a kínod bár nehéz.
Türj, türj, Hazám, de mindig Égre nézz!
Lásd Jób is újra boldog régi lett.
Levetkezé sok rút sebét,
Mert mély hitéből várat épített,
S bekötni nem hagyá szemét!
Bár véred ömlik... s éjjed oly nehéz:
Türj, türj, Hazám és mindig Égbe nézz!