Nem panaszkodom én
| Nem panaszkodom én szerző: Jakab Ödön |
ársaság|> ársaság]] 1913. szeptember 28-i ülésén olvasta fel a szerző.
Nem panaszkodom én, nem is tettem soha,
Hogy mért nem megy másként az életem sora,
Ügy van jól, a hogy megy, többre nem is vágyom,
Kitelik annyiból minden boldogságom.
Nincs nekem ősrégi családi czímerem,
Nagyapám nevét is alighogy ismerem,
S nem marad utánam több, csak néhány bús dal,
Mégse cserélnék én semmiféle úrral.
Lehet nekik pénzök annyi, mint a polyva,
Szolgálhatja őket egész sereg szolga,
De azért, fogadást merek tenni rája,
Egynek sincs, mint nekem, oly nagy palotája!
Az én palotám az egész magyar haza,
Fala a Kárpátok kemény gránit fala,
Mennyezete az ég szelíd azur selyme,
Lámpája meg a nap, színaranyból verve.
Tarka pázsitszőnyeg terül padlójára,
Minden új kikelet, újat terít rája,
Satnya déli pálmák dísze helyett pedig
Sűrű erdők s nyájas akáczosok fedik.
S mennyi szobája van az én palotámnak!
Nincs annyi e földön egyetlen királynak!
Minden jó magyar szív egy-egy kicsi szoba,
Akármikor bátran beléphetek oda.
Nem is kell kopognom: nyitva áll előttem,
Melegen fogad, ha ajtóján beléptem.
S szinte nem is tudom: örömöm hol nagyobb,
Mert minden szobában egyként otthon vagyok!