Nem egy az Isten!

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nem egy az Isten!
szerző: Komjáthy Jenő

Nem egy az Isten! Szinte látom
Az őserőket küzdeni;
Egymásra törve hallom őket
Csodásan, fönnen zengeni.
Innét van minden meghasonlás,
Innét a diszharmónia,
Magasba szállás, mélybe omlás,
Fölváltva gyász és glória.

Csatájuk a szférák zenéje,
Fönséges, óriás tusa;
Megüté fülemet a győzők
Kegyetlen kéjü himnusza.
S az elbukók gyászindulója
Megcsapta lelkem szárnyival;
Merész szivem rémülve tölt be
A titkok hallomásival.

És látomásival beteltem
Olimp magasztos harcinak,
Szédítő kéjén ittasultam,
Mi fönn viharzik, dúl, kacag.
Mert végtelen gyürűkbe zeng ott
És lejt a roppant égi kar,
Megannyi Nap, megannyi Eszme,
S mind szeret, érez, lát, akar.

Ó, mert egy halhatatlan átok
Uralg az égiek fölött;
Más-más a cél, de egy a Végzet,
Küzdelmük egyenlőn örök.
Közös a vágy, közös a bánat,
A láz, a szomj s a viadal;
Mérhetlen kín, ó, szörnyű végzet:
Mind mást szeret és mást akar!

Innét a harc. Pártos kezükben
A visszavonásnak üszke ég.
Vad gyönyörét a rombolásnak
Már végtelenszer érezék.
Mély gyönyörét az alkotásnak
Érezniük örökre kéj;
Alkotni, zúzni készti őket
Egy halhatatlan szenvedély.

Nem egy az Isten! Fönn az égben
Ha egyé vón az uralom,
A mindenség egyhangu volna,
S a végtelenség unalom.
Nem egy a lét, bár egy a lényeg,
Bár egy az ok, nem egy a cél,
Szapora szellem szüli a létet,
A Természet dús és pazér.

Dúsgazdag, szertelen az Élet,
S a Lelkek száma számtalan.
Előttük ím a Végtelennek
Roppant pályája nyitva van.
Az Istenek, az örök Eszmék
Vívnak rajt emelő csatát,
S a Végtelent magát fokozva
Dúsabb s dicsőbb lesz a világ.

És tör az Élet mind magasbra
Lángelmű szerzők műveként,
Mind szebbé lesz a végtelen szép,
Nem ismer egyuralmi kényt.
Nincs rendiség a szabad égben,
És nincs elsőszülötti jog,
Testvérek ők a hatalomban,
S mind egyenlőek, szabadok.

Titkok mélysége, lét magassa,
Én látlak, ó, csodák hona!
De veled, ó, te végtelen dús,
Betelni nem lehet soha!
Imádjon más egy zsarnok-Istent,
Urat a szolgák s gyermekek,
Csodállak én, de nem remeglek
Titeket, örök Istenek.

Nem egy az Isten! Büszke perc volt,
Mely fölnyitá vakult szemem,
Egy perc! Ó, mily csodás varázslat,
Megnyílt, föltárult ím a menny!
Nem egy az Isten! Fönn az égben
Szabad, nagy Eszmék küzdenek,
Napszemetek világol onnan,
Fönséges, örök Istenek!