Negyvennyolcadik

Negyvennyolcadik szerző: Balassi Bálint

Hogy Juliának s nem az szerelemnek adta meg magát

[azon nótára]


1 Szerelem s Julia egymás mellett állva reám szikráznak vala,
     Gerjeszt mind a kettő, mert mindenike lő, nagy mindenik hatalma,
     Egyik szép szemével, másik nagy szenével erejét rám támaszta.

2 Ily veszedelmemben a csalárd Szerelem szép szóval szóla nékem:
     Add meg – mond – magadot, hatalmomat látod, csak kár, hogy vísz ellenem,
     Mert kezemben akadsz, vagy ugyan itt meghalsz; lám, régen esmérsz engem!

3 Nem adom magamot néked, meghidd – mondok –, noha mindenekkel bírsz,
     De ím, ez kegyesnek holtig rabja lészek, mert te csak méreggel írsz
     Azoknak fejére, kik vadnak kezedbe, kit csalárdul hozzád hívsz.

4 Ez kegyesnek légyen mind fejem s mind lelkem maga kótyavetyéje,
     Szép szeme láttára csörögjek vasába, légyek kínszenvedője;
     Csak öröm mondani, hogy magamot kötni látám nagy szerelmére.

5 Vidám Juliának, kinek víg voltának óh, hogy én akkor hűk!
     De kegyesnek tetszék, hogy kezében juték, s nem is tudtam, hogy oly szűk
     Az kegyes szerelmes, ki miatt vagyon már rajtam bonthatatlan nyűg.

6 Julia kezében, szörnyű tömlecében fejem miképpen esett,
     És hogy nem könyörül rajtam, ki-ki ebbűl könnyen értelmet vehet:
     Az oly kegyetlentől, ki szemeivel öl, az Isten ójon mindent.