Nefelejts (Tompa Mihály)
szerző: Tompa Mihály
Szállj le, szállj le, csendes éj!
Alszik a föld, álma mély...
Andalító félhomály
Leng a hold sugárinál.
Hallja a nyugvó csalit
Fülmiléje hangjait;
S ugy tetszik, ha felkele,
Hogy csak álmodott vele.
Lassan reppenj, éji szél,
Míg szerelmed álma von!
A harmat születni fél,
Reszkető falombokon!
A virágok nappala
Csillagfénynél felderűl,
Alszik a föld, meghala...
Mi vagyunk fenn egyedűl!
Lágyan lejt a hallgatag
Éji tájon a patak;
Könnyü, titkos szellemek
Csapnak át a hab felett.
Jertek, jertek fördeni,
Rét virágzó hölgyei!
Rózsa, liljom, gyöngyvirág,
Nefelejtsek, ibolyák!
S a virágzó gyönge nép
A patakba félve lép...
S fördik... fördik hűsiben,
Bájosan, szemérmesen.
S melyet annyi kar, kebel
Bűvösen érint, ölel:
Szerelmes lesz a patak...
S egy virágot elragad.
Gyorsan észrevétlenűl,
Kapta el a többitűl,
S örömében csengve foly...
Karjain a szép fogoly.
S merre mennek habjai:
Halk sohajtást hallani...
Míg a szép virág-sereg,
Vesztett társán kesereg.
Felkutatva fű, bokor:
De a virág nincs sehol!
S ah, gyorsabb a csermelye,
Mint hogy futhassanak vele!
Nefelejtsnek búja nagy...
Szép virágom, merre vagy!?
A hab elvitt, édesem...
Látlak-e, vagy sohasem!?
És keservében megáll
A pataknak partinál;
Kérve kéri gyors vizét:
Hozza vissza kedvesét!
De az gyorsan fut, csereg...
A lefolyt hab tér-e meg?
Eltünt boldog óra, ha
Jön-e vissza valaha!?
A nefelejts, lakhelyet
Választ a bús part felett.
Nem tud ő felejteni...
Kék szemének könyei
A gyorsan futó patak
Hullámába omlanak. -