Ne járj...

Ne járj... szerző: Fejes István

Ne járj, ne járj, gyönge ember,
Egyedül a rengetegben,
Vihar és csend, mindakettö,
Benne olyan megdöbbentő.

Ha az erdőt vihar szállja,
Zúgva, mint a sasok szárnya,
S ropva, mint a harczi mének,
Ha a kürtök fölzengének...

Üvölt, dübög, reng a mélység,
Biadoz a vak sötétség,
Dörg az ég s a barlang öble,
Mintha ott is mennydörögne...
 
Omló felhők zuhatagja
Tör feléd e szörnyű zajla';
Térded előtt a hab jajgat —
És a szived úgy elhallgat!

Vagy ha aztán hang se' rezdül
Sűrű erdőn síri csend ül,
Lombon, ágon semmi zúgás,
Bokor alján semmi bugás...
 
Nincsen szellő, mely susogjon,
Fuvalom, mely lágyan zsongjon,
Nincs bolygás a hangyabolyban,
Zizzenés a bársonymohban...

Csak a szálfák sokasága
Mered rád a némaságba; —
Ott a szived úgy megdobban,
A vihar sem zúgott jobban!