Naplemente a tengernél
Most a fövényen heverészek
és füstölök
és semmire se gondolok.
A tenger oly zöld,
zöld mint az abszint;
és fanyar, mint a chlormagnézium
és sós, mint a chlornátrium;
és szűz, mint a jódkálium;
és megtanít felejteni
bús bűneim feledtetője,
csak a tenger feledtet,
ő és az abszint!
Ó zöld-zöld abszint-óceán,
ó csendes abszint-feledés,
hadd szenderegjek édesen,
mint egykor szenderegtem
a „Revue des deux Mondes”
egy hosszú-hosszú cikkén.
Svédország füst most, csupa füst,
egy óriás havanna füstje
és a nap úgy pislog fölötte,
mint félig üszkös cigaretta,
de vérvörös a szemhatár,
véres kudarcunktól bíborlik,
mint a görögtűz tündököl
s lenéz fekete nyomorunkra.