Nagypénteki kereplő

Nagypénteki kereplő szerző: Karinthy Frigyes

                      E. A. Poe emlékének

Jut eszedbe még a hang,
    Gingalang,
  Szárnyaló, vad, büszke dalban
    A harang -?
  Tegnap volt, vagy sose szólt a
    Nászharang?
  Lett belőle vészharang,
  Vészharangból gyászharang,
  Aztán elnémult a hang.
Nász se volt és gyász se volt és vész se volt,
Tán nem is harang, csak csörgősipka volt,
    Ami szólt,
    Ami szállt,
  Fent a felhők közt kaszált
Messze láthatáron túlig meg se állt
    Nyíló nászod
  Véres vészed, gyáva gyászod
    Mind elázott
  Két kezed hiába rázod
  Nem harang ez, messzedörgő,
    Nem is csörgő,
    Csak kereplő
    Apró-cseprő
  Bánatodra rátérdeplő
Zsémbelő és recsegő és fecsegő fa,
  Bús kereplő faiga
Légi hintód, régi hintód sárbasíró tajiga,
  Pejparipád, csupa szeplő
    Egymagadba
  Vállaid közé nyakadba
    Vetve gyeplő
  Lekonyult füledbe tapló
    Lélekrabló
  Berregésre nem repül már, csak üget
    Oly süket
    Ez a hang
    Nyekereg
Vágyad, álmod, gerjedelmed, lent a porban tekereg
    Nyikorog
  Ám a Föld tovább forog
    Kerepel
Már az ember rajta úgyse túlsokáig szerepel
  Nem prédikál, csak papol
    Valahol
  Csak papol és csikorog és kelepel
    Árva gólya
    Sava, sója
    Nincs szavának
  Szálljon szét a ködlepel
  Jöjjön vissza a te órád, legyen újra
  Istened, ne csak papod -
Volt harangod, tegnapod volt, mégse volna holnapod,
Melyre hangod és harangod, régi rangod, megkapod?!