Nő-e vagy né?
szerző: Arany János
Ritka szerkesztő van oly helyzetben, hogy néhány száz czimszalagnak valót másoljon a nyomda számára, sajátkezűleg. E sorok íróját a közönség pártolása amaz irigylendő, de kissé terhes helyzetbe hozta. Így természetesen a szerkesztői s kiadói kötelességek nem egyszer összekoczczannak. Közelebb is egy ily czivódásnak voltam tanúja, s jónak láttam leírni a párbeszédet.
Szerkesztői s kiadói hivatal együtt ül egy személyben.
Kiadó, (gyötrelmes arczveriték hullatásközt, sietve ír).
Szerkesztő, (türelmetlenül s aggódva néz keresztűl amannak vállán, mert míg a kiadó el nem végzi dolgát, addig ő semmire sem haladhat, s fél erősen, hogy épen első számait nem állíthatja ki oly gondosan, mint szeretné).
Szerkesztő. Az istenért! ün rontja a nyelvet, s compromittálja magát. Minek írja ön nekem az affélét: Jámbor Tamásnő, Tóth Péternő, Szabó Pálnő?
Kiadó. Hát hogyan írjam, mikor mindenki úgy szereti; az a divat.
Szerkesztő. Ej! divat, nem divat: ha már írja, önnek jó példával kellene járni elől. Már az Athenaeum korában eldöntött dolog, hogy színésznő az, a ki maga színész is, nő is (a férje lehet akár prókátor is), ellenben színészné annyi mint a szinész felesége, ha soha nem esett is keresztül a lámpalázon. E szerint az ön Szabó Pálnője, azt tenné, Szabó Pál is, nő is, egy személyben; a mi képtelen, ha csak az írás szavait betű szerint nem magyarázzuk: „férj és nő egy test.” Irja, mondom, mint apáink és nagyapáink írták: Szabó Pálné. Ez a né abból. van összerántva: neje; tehát Nagy Andrásné, annyi mint Nagy András neje.
Kiadó. Apáink s nagyapáink mit tudtak hozzá! Tudja barátom, haladni kell a korral, s a jobb ízlés követeli, hogy a XIX. század dereka után ne írjon a magyar né-t, mely parasztosan hangzik, hanem mindenkor nő-t, mely előkelő úri hangzású. Apáink és nagyapáink! Hisz azok ily circumspectus módon írtak: „Nagy Jánosné Szabó Juliánna asszony,” Menynyivel szebb is, rövidebb is: „Nagy Julia, született Szabó” — vagy: „Nagy szül. Szabó Julia,” vagy: „Nagy Szabó Julia,” vagy épen csak „Nagy Julia.” íme egy helyett öt módja a női név leírásnak, lehet benne válogatni, mint a reggeli öltözetben. Nem haladás ez?
Szerkesztő. Mi az asszony szót illeti, nem tudom, az akadémia szótár-írói fölvették-e még a magyar szavak közé. Mindenesetre meg kellett volna jegyezniük, hogy elavúlt szó. Senki sem akar többé asszony lenni. (Dehogy nem! dehogy nem! kiált közbe sok viselt párta.) Nem úgy értem: a ki egyszer asszony, az nem akar asszony lenni. Nő és hölgy, ez igaz, finomabb. Sajátkép ugyan a nő se több se kevesebb, mint feleség, a hölgy sem annyira előkelő mint ifjú nőt tesz. A görögök nimfájának látszik megfelelni. Ellenben az asszony, asszonyság, vagy mint Erdélyben még hallani: úrasszony, oly tisztes nevezet, mely odaülik bármely matrona nevéhez. Nincs hát benne semmi nevetséges, ha a régiek így mondták: ez s ez né, ez s ez asszony. Ha pedig a nő férjhez menetele után egész családi nevét megtartotta, az épen a nő-tiszteletből ered. A magyar nőnek, törvény szerint is, jogai voltak s vannak, melyekről nem mond le férjhez menetele által, s így családi nevét sem olvasztja férje nevébe. Mi volna ebben szégyenítő, megalázó? Bizony ma sem tudnék annyi derék magyar asszony családi nevét, ha eleitől fogva divatban lett volna így rejtegetni. „Szilágyi Erzsébet” például, hogy esik, ha így teszünk vele: Hunyadi Erzsébet szül. Szilágyi, vagy: Hunyadi-Szilágyi Erzsébet, vagy: Hunyadi Erzsébet. Valóban se magát, se dicső férjét nem kisebbítette, ha így írta: Szilágyi Erzsébet, Hunyadi Jánosné. Mivel szebb, ha mi német és franczia szabású divatot kezdünk és folytatunk?
Kiadó. Menjen, maga csúnya ember, s impracticus ember. Hát nem tudja, hogy azt kell tennem s úgy kell írnom, a mint a közönségnek tetszik? Mit bánom én: nő vagy né; hosszú vagy rövid név és czim: nekem úgy kell írnom, a mint beküldik. Vagy azt akarja, hogy újságának már a czímszalagja kellemetlen érzést okozzon? — Így ön nem érdemli az előfizetőket. Látja ezt a sok czímet: Egyik T. cz., másik csupán T., a harmadik Tettes, a negyedik Tek., az ötödik Tekintetes, a hatodik czim semmi. Egyik czim méltóságos úr, másik nagyságos úr, aztán lesz csak úr, azután meg semmi úr, hanem puszta nak-nek. Ezt így kell másolnom, betű szerint. Értem én a magam dolgát.
Szerkesztő. Csak végezné is hamar, hogy én láthatnék az enyémhez. Nem is szólok többet a kiadó keze alá. De remélem, hogy közelebbi előfizetésig a nő és né iránt tisztába fogunk jönni s akkor nem lesz oka önnek a közönség ízlését vetni ellenem. Csak siessen, áldja meg az ég, nem látja, hogy miatta semmire sem mehetek!
(Kiadóra még egy halom új munka gyűl; szerkesztő vakarja a fejét.)
- Megjegyzés
- ↑ A kiadás szerkesztőjének, Arany Lászlónak közlése.