Négyesy órák
szerző: Juhász Gyula
A magyar tudós társaság, az Akadémia, Négyesy László egyetemi tanárt rendes tagjai sorába választotta. Igaz, hogy a Széchenyi alapította testület idei nagyhetének el nem maradható szenzációja az volt, hogy Weisz Manfrédet nem tüntette ki a Wahrmann díjjal, de e nagy tudományos és irodalmi ügy ne zavarjon meg bennünket abban, hogy néhány percet szenteljünk a szürke és szerény, a békés és igénytelen Négyesy Lászlónak. Mert az ő neve, akaratlanul is nem csupán a múlt, de a jelen és a jövendő irodalom történetével került kapcsolatba éspedig éppen nem ellenséges, sőt szinte atyai viszonylatban, amit pedig kevés magyar akadémikusról mondhatunk.
Van a budapesti magyar királyi tudományegyetem bölcsészeti fakultásán egy állandó irodalmi szeminárium, amelynek hivatalos neve: Magyar stílgyakorlatok. Vezető tanára Négyesy László. Ennek az irodalmi szemináriumnak én nyolc szemeszteren át voltam buzgó és tevékeny hallgatója, vagy hat szemeszteren át pedig titkárja is.
E kitüntető tisztesség abból állott, hogy én állítottam össze hétről-hétre a fölolvasások sorrendjét. Fölolvasni pedig lehetett ott mindent, verset és prózát, szonettet és Hamlet-tanulmányt, naturalista novellát és teozófiai értekezést, Baudelaire fordítást és kritikát Farkas Imréről, essayt Péterfy Jenőről és bírálatot Hajnal Márton összehasonlító irodalomtörténeti tanulmányáról. Mindezt meg is tettük.
Abban a teremben, ahol többek között Prohászka Ottokár adott elő hívőknek és hitetleneknek, és vitázott Balázs Bélával arról, hogy mi az igazabb, a vallás vagy a művészet, ahol Széchy Károly kétoldalas körmondatait dörögte és fuvolázta Mária Terézia koráról, ahol a finom és ideges Riedl Frigyes fejtegette a régi magyar drámát, és Heinrich Gusztáv mondott nem is olyan rossz vicceket Heineről, ahol a kedves Keszler József tárta föl káprázatos tudásával, (amelyet színi kritikáiban inkább elrejt, mint csillogtat) a régi francia irodalom kincseit, abban a teremben tartottuk a magyar stílgyakorlatokat Négyesy László vezetése alatt.
A padokban diákok és diáknők ültek, akikből idővel a mai magyar irodalom javarésze rekrutálódott. Kosztolányi Dezső egy őszi délutánon mutatkozott be nekem, a titkárnak, és jelentette, hogy Baudelaire-fordításokat akar fölolvasni. Babits Mihály szintén fordításokkal kezdte, de ő Baudelaire mellé Goethét is fölvette, akinek Parlagi rózsáját olyan szemérmesen és olyan énekelve olvasta föl, hogy a lányok megmosolyogták. Ma Budapest legnagyobb sikerű fölolvasó estélyén olyan tapsokat kap, mint a fergeteg. Gábor Andor is műfordításokkal kezdette írói pályáját a Négyesy órákon és akkor már készen is volt a Mistral Mireiojával. Egy padban ült Bródy Mihállyal, akinek akkor szép versei jöttek a Budapesti Naplóban. Mohácsi Jenő volt az első bátor, aki lerántotta a lányok bálványát, Farkas Imrét, és fölmagasztalta a holnap hegedősét, az éppen akkor föltűnt Ady Endrét. Oláh Gábor hosszú epikus művekkel szerepelt a programon, Adorján Andor novellával kezdte, Bresztovszky Ernő versekkel; Tóth Árpád, Antal Sándor, Pogány József, György Oszkár, Endrődi Béla, a hősi halált halt legkülönb magyar filozófus Zalai Béla, a Petőfit még a hősi halálban is követő Szepessy László és Kulcsár Gyula, a nők közül Ritoók Emma, Reichard Piroska neveit írom még ide találomra, mint az akkori Négyesy órák hallgatóiét és szereplőiét. Négyesy nagyon kedves, jószívű tanárunk volt, végtelenül előzékeny, az ifjúságot megértette, és a tehetséget megbecsülte. Bizonyos, hogy konzervatívabb volt mint mi, és nem mindig osztotta nézeteinket, de hiszen mi az irodalmi forradalom zászlóját bontogattuk akkor, fiatalságunk boldog májusában. Az új magyar irodalom nevében hadd köszöntöm őt, az új rendes akadémikust; én, a vén diák, a régi titkár.