Most vagy soha
szerző: Juhász Gyula
Most már nyíltan és szabadon lehet beszélni róla, mert elmúlt felőlünk, legalábbis ötven esztendőre és így, azt hisszük örökre, az a sötét és terhes felhő, amelyet német veszedelemnek lehetne nevezni, és amely a Mitteleurópa hangzatos áfiumával bódította volna el a magyarságot. Mert veszedelem volt ez, nagyobb, mint ami Mohi és Mohács és Majtény és Világos valaha is lebegett felettünk, mert ezek a veszedelmek nem a magyar géniusznak, a magyar öntudatnak és önérzetnek veszedelmei voltak, hanem területünk időleges megszállását jelentették. Mohi és Mohács, Majtény és Világos csak annál jobban összehozták, közös gyászban, közös bajban, közös védelemre, közös ellenállásra, új harcra és új győzelemre a magyart; a török áfium csupán földünket dúlta, nem is olyan nagyon, mint például Montecuccoli reguláris hordái, de a német maszlag, amelyet Naumann, mint tudós, Reventlow, mint államférfi és a többi hősök és kalmárok akartak a magyarral megetetni a mitteleurópai egy tálból a nagynémet urak asztalánál, az a magyar önállóságnak, a nemzeti függetlenségnek örök álmot hozott volna a soha föl nem támadó népek temetőjében. Ma már, szabadjon hinni, nem jelent veszélyt a naumanni jelszó, mint ahogy a keleti események, a hamburg-bagdadi híd pilléreinek összeomlása, a bulgár-török különbékék, a federizálandó Ausztria és a perszonális unióra térő Magyarország új helyzetet teremtő tényei után már csak a múltak aktái közé teendő az egész nagynémet tervezet, mindenféle következményeivel együtt.
Ma azonban, új világ hajnalán, új élet küszöbén, új alakulások kezdetén új veszedelmek is jelentkeznek. A wilsoni gondolatnak is megvannak a maga prófétái és megvannak a maga kuruzslói és vajákosai is.
Magyarország sorsdöntő órájában - és ha volt ilyen óra a kereszténység behozatala, az Árpádok kihalása, a Hunyadiak diadalai, a pragmatica sanctio és a hatvanhetes kiegyezés óta - hát akkor most ütött soha meg nem másítható meggondolások és örök időkre szóló elhatározások bejelentőjének, mondom, e sorsdöntő órában egy új veszedelem, egy új magyar áfium kísért: hogy a magyarságnak nem lesz elég bátorsága az új ösvényre szilárd eltökéléssel lépni, és azon az ösvényen a helyes irányban határozott léptekkel megindulni.
Egyfelől az ázsiai tunyaság ősi réme kísért, az öröklött irtózat mindentől, ami új, ami a táblabíró-kényelem és a szolgabíró-megszokás nyugalmát és hatalmát örökre félretenné, és másfelől a magyar közmondásban ércnél maradandóbban megörökített nemtörődömség, amely az ingét is odaadja, mert ez könnyebb és egyszerűbbnek látszik, mint megbecsülése igaz értékeinek, mint megvédése örök javainak, mint kihasználása, bátran és bölcsen, a lehetőségeknek, amelyek egy erős, egy élni tudó és akaró nemzet számára kínálkoznak. A magyar imperializmus délibábja éppen olyan veszedelmes és lehetetlen ábránd, mint amilyen veszedelmes és lehetetlen az a nagylelkű kishitűség, amellyel tengerentúli utópiák doktorainak és tanárainak szép szeméért, pusztán a szépen hangzó szavakat félre értve és a dolog lényegét meg se nézve, áldoznának föl némelyek jogokat, amelyek egyúttal egy integritását védő nemzet számára kötelességet is jelentenek! A magyarországi szociáldemokraták nagygyűlésén etekintetben sokkal több hazafias belátást és meggondolást lehetett tapasztalni, mint némely konjunkturás politikusok részéről, akik mindig abba a jelszóba szerelmesek és attól a jelszótól termékenyülnek meg, amelyet a divat szellője az ölükbe hord, de akiknek nincsen se állandó világnézeti standardjuk, se mélyreható kultúrájuk.
Maiság és magyarság, egyszóval modern magyarság: ez kell ma, aki ezzel jönne, egész ember és igaz magyar, új vezére lenne új időknek. Ember, aki míg tekintetével bizton fogja át a világpolitika horizontját, a magyar lélek és élet, történet és sors leglelkébe és legmélyébe tudna pillantani.
Negyvennyolcban az volt a fátumunk, hogy külön volt egy Széchenyink és külön egy Kossuthunk; ma egyelőre se az egyiket nem látjuk, se a másikat. De kell, hogy a Széchenyi aggódó honszerelme és a Kossuth lángoló szabadságvágya ott éljen mindnyájunk agyában, szívében, akik mai magyarok vagyunk és kell, hogy az utolsó órában az örökkévaló magyar géniusz megtalálja azt az igét és azt a tettet, amely bennünket a dicsőséges múltból és a keserves jelenből új életbe és új diadalra vezet! Egy olyan független Magyarországot kell megteremtenünk, amely függetlenítse magát a saját vérei bűneitől is: az ázsiai lomhaságtól és az ázsiai élhetetlenségtől.