Morvamezőtől - Urá-ig

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Morvamezőtől - Urá-ig
szerző: Kaffka Margit
Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 23. szám

Apám északról jött. A lelke ércvizű tó,
Mely súlyos hegyek sötétjén küzdve ezer évig szivárgott
S elnyomva, mély magányában mindent magába váltott,
Mi titkos, lágy erővel oldó és gyógyító.
- Oly szomorún fölényes, mint bölcs, szelíd, komoly,
Egyetlen, hű szolgája valami izgága, zsarnoki úrnak,
Kitől rakoncátlan kis úrfiai tanulnak:
- A csigaháza volt egy szép, hűs, okos mosoly.
S gyermeke én. - - - - -
De én kicsinyebb vagyok, - mert érzem, és nem merem követelni a jussom, a részem,
Mert kezem egy kilincsen, - csak nem mertem soha még benyitni egészen,
Ha sértve elém vetett morzsákat az élet, gőggel a porba otthagyni se merem.
Bár gyűlölet fullaszt, - emberséggel fölveszem és ajakammal illetem,
- Sőt, hogy érdemes legyek rá, önként magamra szabok böjtöt és jármot,
Ha üt, - jogformát keresek, hogy igazát védjem és félreállok,
Mert csigaházam és menedékem ez álfölényű alázat,
Belezárkózva egyedül vagyok, úr vagyok, - senkise láthat,
Mert leigázott, szlávos apák hős félelmében reszket a lelkem, szegény;
S mert tisztelve így kijátszhatom a dolgokat - gyengén, ravaszul, apáim gyermeke én.

S lám, - furcsa-e? szégyen-e ? - anyám véreit is a vérembe leltem.
- Vércseszemű, lobogó, nagyhomlokú, kis lovu had;
Verecke után a lápos, puszta Urában kicsiny urak,
Kik évezredig "ellenszegülének" bús garral a zsombékos telken. -
- Hol új udvar állt, finom idegenség, - bő árnyú, kegyes, királyi palást,
Nem mentek el. "Eb ura!" Ott különb ember is koccintana náluk, -
Igriccel ittak, - magukért. Szamosszeg a világ - és házuk a váruk!
Igric, ha dicsérve nótába szerezte, - kacagva lakatták torkig nyavalyást.
- Volt egy, ki paraszttal sohse szólt; köztük szeges ostorral járt csak,
De nagy pestis-időn haló szemüket ő fogta le csínján.
Másik asszonynak esküdt, hogy gyűrűje ott lesz örökké az ujján,
S egyszer - levágta gyűrűstül az ujját, hogy odalökhesse elébe: "Lássad!"
S hogy mindez - bennem asszonnyá kicsinyült. - - -
Furcsa-e? Hogy engem akarni nem, csak kérni és várni lehet.
Hiszed-e? Nekem egy kicsit mindegy! - Nem sírok. Kacagva szeretek.
Játék? - Túljátszalak! (Bennem valami nagy álom-komoly)
Elmúlt? - Hisz nem is volt! (Hol az "Örökké" szép babonája, - hol?)
Óh, - én megkeresem az asszonyt, a másikat, hogy jó legyek hozzá és szívemre öleljem,
Megáldalak vele, elküldelek vele, (előttem nem lehet asszony) hogy kedved teljen
- Így! - (Bús álomurak, Ura urai a láp szigetén!)
A csigaházam, - a váram, - olyan egy. Oly gyönge, - olyan én.