Molnár leány
Nagybánya, 1910, 139.-140. o.
A patak zug a gyér nyárfák tövében,
Szél ringatta a sötét lombokat;
Én elmerengek a malom keréken,
És dudál ajkam folyton dalra-dalt.
Az árok mentén szállnak e dalok.
S égő szememből könnyet hullatok.
Vak éj borult már az egész világra,
Ég s főid közt nincs más, csak sötét pokol;
Rákezdek mindig ugyan egy nótára,
És aj kimről az unott nóta foly.
EJhai.'grok egy percig, bár tudom,
Ismét e dal fog csengni ajkimon.
Szólj mécsfény ott lent jó anyám lakában,
Ugy-e ez öv illet egykor reám?
Most hunyj szemet a malom ablakában,
Ne lásd, mivé lett a karcsú leány!
Alig bírom az acél kapcsokat,
A duzzadt kebel majdnem szétszakad.
Aludj anyám, én lelkem jó anyácskám!
Ne kérdezd, ébren hogy miért vagyok?
Kendő alá van eltemetve orcám,
Egy elkövetett bűnt palástolok.
Bűnöm, szerelmein véste rám nyomát,
Nem ismered föl a bukott leányt?
A patak zug a gyér nyárfák tövében.
Szél ringatja a sötét lombokat;
És liahotázva hajLnak elébem,
Szemembe sújtva a bántalmakat:
„Romlott vagy!" zúgják a fák, mind a lián
S a víz rá mordul: „Balga vagy leány!"
Malom kerék! forogj csak széditően,
Őröld a búzát szakadatlanul!
Az egész világ táncol körülöttem,
S egy édes vágy a szivemre tolul.
Lelkemben rajzik ez a gondolat:
Jó lesz pihenni a kerék alatt!...