Mit mond a barát?
szerző: Mikszáth Kálmán
Ilyen irtózatos melegekben az ember akkor is várja az esőt, mikor a kalendárium semmit se mond. Lejárt már az idő, hol még vakon hittünk Montedégói Albertnek, azóta már az istenek is bizonyos önállóságra tettek szert, s akkor esik, amikor ők akarják.
De most látom, hogy rosszul kezdtem el ezt a történetet, mert nem az esőn kezdődik ez, hanem a Nemkey Pali fiatal ügyvéd szerelmén. Mert e nélkül a szerelem nélkül sohase lehetett volna eseménnyé az az eső, amely esni fog.
Úgy történt pedig a dolog, hogy Pali nagyon flegmatikus ember. Lusta is egy kicsit, (de ezt már csak a kliensek mondják.) Mi csupán hideg vérmérsékletnek tulajdonítjuk.
De hát iszen a hideg tájakat is megsüti, megaranyozza a napfény. (Meg ám, kivált most júliusban!)
Pálunk szerelemre gyulladt s miként illik praktikus észjárású ügyvédhez - egy szobacicuska iránt.
A cicus különben is igen kellemes jelenség (az Aczél-féle országos népünnepen hihetőleg az övé lesz az egyik díj), és ha kegyetlennek mutatkozott is eleinte a gyakori tárgyalások alatt, melyeket többnyire a kapu alatt folytattak, megpuhult kissé.
Mert hát olyan az ilyen kurizálás egészen, mint egy pör, csakhogy azzal a különbséggel, hogy itt az ügyvéd magát kéri elmarasztaltatni a költségekben, mindent ráhagy az alperesre s mennyet-földet ígér neki. Ha nincs valami jó válasz, a viszonválasz még hízelgőbb, s ha aztán mégis létrejön az egyezség, csodálatos... akkor következik a végrehajtás.
Ne ecseteljük itt a hosszú folyamatot, elég azt tudnunk, hogy Mariska végre beleegyezett, s abban állapodtak meg, jövő vasárnap lesz az első édes találkozás az Orczy-kertben.
Pali boldog volt, se aludni, sem enni nem tudott örömében, míg fel nem virradt a nagy vasárnap, a legpirosabb vasárnap.
Roppant forróság volt egész napon át. Ügyvédünk ebéd után elkezdte számítani a perceket, de bizony lassan teltek. Ejh, otthon talán levetkőzve gyorsabban jön meg az öt óra, amikorra mennie kell! Hazament, ledőlt pihenni a díványra. Tagjait szokatlan lankadtság fogta el, márpedig a lankadtság unokatestvére a lustaságnak.
Az idő telt, az öreg óra egyhangúan tikk-takkolt a falon, Pali igen gyakran vetette rá ma tekintetét.
Az óra mellett ott állott egy öreg barát, az mintha nevetne, mosolyogna rá gúnyosan. A bolondos, irigy barát...
Pali már majdnem bosszankodni kezdett rá, mikor egyszerre csak ijedten veszi észre, hogy a vén barát már nincs ott, bement a kápolnába.
Olvasóink közül bizonyosan számosan nem fogják tudni, hogy miféle barát volt az.
Hát a barát az egy olyan ember, aki teljesen pótolja a háznál báró Kemény Gábort. Minthogy báró Kemény Gábor csak egy van s az is másnemű foglalkozásra van szerződtetve évi tizenkétezer forintért, ebből világos dolog, hogy Kemény Gáborja nem lehet minden embernek, annál is kevésbé, mert az időjósló higanyos barát, ki, ha szép idő lesz, kiáll a kápolna elé, ha pedig eső lészen, behúzódik az eresz alá, csak négy frtba kerül örök áron, s amellett éppen olyan megbízható, mint őexcellenciája.
Tehát a barát behúzódott.
- Pechem van - dörmögé Pali bosszúsan. - Már megint eső lesz. Menjek? Ne menjek? Ejh, hát minek mennék el? Hiszen esőben a Mariska se fog eljönni. Biz én maradok inkább és nem hagyom megázni újdonatúj kalapomat.
De a szerelem mégiscsak szurkálta-furkálta Palinkat, s habozva, ingatagon, tekingetett ki az égre, hát csakugyan sötét felhők tornyosultak nyugatról.
- Nem, mégse megyek. Hiszen nem veszíthetek semmit, hogy nem mentem el. A leány szerelme már kétségtelen, az megvan. A pásztoróra már csak mellékes. Ez volt a küzdelem, egy egész évig tartott, a diadal az enyim lett végre... hogy mikor szakítom le édes gyümölcsét, ma-e vagy holnapután, az nem határoz, mihelyt tény, hogy enyém a gyümölcs.
E kevély pszichológiai gondolatmenet alatt csakugyan megnyíltak a mennyei csatornák, s hősünk teljesen nyugodt lett pontatlansága miatt. Most már bizonyos, hogy Mari se ment el. Ejnye, de jó, hogy ő is itthon maradt. Ejnye, be okos ember az a barát!
Hősünk nyugodtan nézett immár a jövő elé s édesdeden tervezgeté az első pásztorórát. Majd megállapítjuk a helyet és időt Mariskával holnap! Nagy gourmand volt a gyerek! Szinte tudta, hogy többet ér a boldogság előíze, mint maga a boldogság!
Hanem másnap az történt, hogy - Mariska már nem abban a boltban vette a fűszercikkeket, amelybe az ügyvéd ablakai mellett kellett elmenni. Elmúlt a kedd, a szerda, de még a csütörtök is, és Pali csak nem látta többé Mariskát.
Szíve elfacsarodott. Borongó érzelmek vettek rajta erőt. Este volt... réme volt (egyszóval valami olyanja volt, amiről az ember nem tudja: mi) elindult nyugtalan kebellel Mariskáék felé.
Mariska, amint meglátta, el akart tőle szaladni.
- Mariska, megállj, édesem, fontos mondanivalóm van.
- Ne tegezzen engem többé.
- Ej, hát mi lelt? Hogy mulattál vasárnap?
- Hogy mulattam? - kérdé szelíden, nyugodtan. (Az volt a baj, hogy nem villámló szemekkel.) Az Orczy-kertben voltam, s egyszerre elindult a szörnyű záporeső.
- Látod, minek mentél ki, szegény picikém? Ejnye, ejnye, de nagyon sajnállak...
- Sose sajnáljon engem. Nem áztam azért meg. Akadt egy jószívű fiatalember, aki felajánlta az esernyőjét.
- Derék fickó. És egész hazáig kísért?
- Az ő szállásáig.
- Ördögadta, hát onnan aztán mégis megáztál?
- Nem biz én, mert a szállásán vártam meg, míg az eső elállott.
- Ezer villám! Hiszen csak másnap reggel állott meg!
Mariska gúnyosan fölbiggyesztette ajkát, de szemeit mégis szemérmesen lesütötte s halkan, szégyenlősen mondá:
- Hát arról én, úgy gondolom, nem tehetek.
Szegény Pali úgy járt-kelt az utcákon a múlt héten kétségbeesve, mint egy bolond.
Ez gonosz egy példa volt. Tartsuk be ezentúl pontosan a légyottokat.