Mint régesrégen...

Mint régesrégen...
szerző: Juhász Gyula

1912

A régi óra úgy ketyeg fölöttem,
Mint elfáradt szív a halálos ágyon
S a végtelenbe nő e zaj a csöndben
S egy életet jelez verése fájón,

Egy életet zeng most és visszazengi
Száz bánatát neki a csöndes élet
S búcsúzni kell ma és mindent feledni,
Szerelmet és bort, verset, büszkeséget,

Halott apám megálló szívverését,
És születő öcsém első sírását
És egyre nő a csönd és a sötétség

S a lelkemet nagy számadásra várják
És én lefekszem s mint a régi gyermek,
Fáradt kezekkel, úgy vetek keresztet.