Milyen a magyar huszár?
szerző: Móra Ferenc
Mária Terézia királyasszony uralkodott akkor Magyarországon, mikor ez az eset megesett.
Alig került trónra a fiatal királyasszony, annyi ellensége támadt, hogy megolvasni is alig győzte őket.
Franciák, poroszok, bajorok, szászok szövetkeztek, hogy elszedjék tőle az országait. Azt gondolták, könnyű lesz elbánni az asszonykirállyal.
Négyen voltak egy ellen. Bizony búcsút vehetett volna Mária Terézia a koronájától, ha a magyarok nem segítik a bajban. Sírva panaszolta a királyasszony az országgyűlésen, hogy nincs már neki bizodalma, csak a hű magyarokban.
A magyar nép mindig olyan volt, hogy tűzbe ment azért, aki szép szót adott neki. Most is úgy volt. Kardot fogott a magyar földön minden épkézláb ember, s abbahagyva a maga kenyérkereső munkáját, sietett a királyasszony segítségére.
A bajorokat pozdorjává törték a magyar seregek, a szász királyt majd elfogták a maga fővárosában. A franciák meg, mikor ezeket a híreket meghallották, jobbnak látták szép csendesen otthon maradni. Úgy tettek, mintha eszük ágában se lett volna Mária Teréziát megtámadni, s örültek, hogy őket nem bántották.
Csak a porosz tartotta magát erősen. Bevette magát a sziléziai várakba, s úgy kellett kikergetni egyikből a másik után.
Boroszlót már a második hónapja ostromolták a magyar csapatok. A poroszok sűrűn ki-kicsaptak a várból, s egy ilyen csetepaté alkalmával elfogtak egy Barázda Márton nevű magyar huszárt. Nagykőrösi születésű volt a legény, s nem hozott szégyent a szülővárosára. Védte magát vitézül, leütötte vagy négy porosznak a csákóját, de a sokaság végre is erőt vett rajta. Nagy diadallal vitték egyenesen Totlaub gróf elé. Ez volt a poroszok vezére, de a magyarok csak Tótlábú grófnak hívták.
Barázda Marci bátran a szemébe nézett a cifra ruhás grófnak, aki kedvtelve veregette meg a nagy bajuszú legény vállát.
- Hogy hívnak, vitéz?
Marcira a hosszú táborozás alatt ragadt annyi német szó, hogy megértette a kérdést. Katonásan összecsapva a bokáját adta meg a választ:
- Barázda Márton a becsületes nevem.
- Nagy-e a magyar sereg?
- Éppen elég arra, hogy megegye a poroszokat minden nyeregszerszámostul.
- Mégis nagyon lassan halad az ostrom.
- Nagyurak dolgába nincs beleszólása a szegény embernek. Bizonyosan azt gondolják a magyar tiszt urak, hogy nem érdemes vért ontani a poroszokért. Maguktól is megadják magukat, ha megéheznek.
A porosz vezérnek nagyon megtetszett a bátor huszár. Kivett a zsebéből egy aranyat.
- Nesze, fiam, tedd el, majd hasznát veszed, ha kiszabadulsz.
Marci megköszönte az aranyat. Jól szemügyre vette, hogy igazi-e, aztán a markába nyomta egy porosz gránátosnak, aki ott ácsorgott.
- Tedd zsebre, pajtás! Úgy nézem, nektek nagyobb szükségtek van erre, mint nekem. Ételről, italról, paripáról, fegyverről, ruháról gondoskodik az én királyném.
A porosz vezér majd hova nem lett örömében, mikor látta, milyen ember a talpán a magyar huszár. Rácsapott a vállára.
- Hallod-e, Barázda Márton, mondanék én egyet, kettő lesz belőle. Maradj te itt minálunk porosz katonának, mindjárt tisztet csinálunk belőled.
Marci csendes-mosolyogva simogatta meg a bajusza két szárnyát.
- Méltóságos gróf úr, mondanék egyet, kettő lesz belőle. Jöjjön át mihozzánk magyar huszárnak. Tiszt is lehet még belőle, ha jól viseli magát.
Tótlábú gróf hármat is perdült a sarkán, olyan jót kacagott a feleleten. Utoljára azt mondta a huszárnak:
- No, Barázda Márton, eredj vissza békességben. Tisztelem a gazdádat, ha sok olyan embere van neki, mint te, a tietek már Boroszló. Nézd, legalább a kardomat fogadd el emlékül.
El is fogadta Barázda Márton nagy köszönettel az ezüstmarkolatú kardot. Az volt a kezében egy hét múlva is, mikor csakugyan bevették Boroszlót a magyarok. Foglyul esett Tótlábú gróf is, de hamarosan kiváltotta a rabságból a porosz király. Mikor hazafelé indult, egyszer csak elébe áll ám Barázda Márton.
- Megkövetem, gróf úr, magas személyét, én is szeretnék valami emléket adni a gróf úrnak. Szegény ember vagyok, nincs egyéb kincsem a furulyámnál. Ezzel szoktam magam vidítgatni tábori tűznél. Fogadja el tőlem, gróf úr, olyan szívesen, mint amilyen szívesen adom; majd elmulatnak vele otthon a kis gróf úrfiak.