Mikor Panka főzte az ebédet...

A Wikiforrásból
Mikor Panka főzte az ebédet...
szerző: Móra Ferenc

No, azt el nem felejtem, ha olyan öreg leszek is, mint az országút. Király őfelsége ünnepnap se eszik olyan ebédet, mint amilyennel engem Panka megvendégelt a múltkor.

Pedig hétköznap volt, de még milyen hétköznap! Olyan nagyon hétköznap volt, hogy mikor apuka megkérdezte anyukát, mi lesz az ebéd, az volt a felelet:

- Paprikás krumpli.

- Drága jó étel - mosolyogtam el magam.

- Mit eszünk utána? - tudakozta Panna.

- Kenyeret, haját, bélit, háromfélit.

Elfanyarodott erre a Panka mosolygós ábrázata, mint aki vadalmába harapott.

- Nem is tud anyuka egyebet főzni - pittyesztgette a száját.

- Főzz te jobbat - nevetett anyuka.

Nem is mondatta ezt Panka másodszor magának. Fölgyűrte a gúnyácskája ujját, felkötötte zsebes kötőjét, s úgy kiserdült a konyhára, hogy mire kiértem, már a második tányérnak csorbította le a szélét.

- De már látom, hogy az isten is szakácsnénak teremtett - mondtam neki.

- Hát még ha a főztemet megkóstolod, apu! Tudom, sose kívánkozol többet paprikás krumplira.

- Hát milyen lesz az a híres ebéd?

- Suhintott leves.

- Csak a leve sok legyen!

- Pulykapecsenye.

- Csak a csontja kevés legyen!

- Lekváros gombóc.

Erre már szólni se tudtam örömömben, csak az ölembe kaptam Pankát, s csókoltam rajta akkorát, hogy a Gabó macska fölijedt rá. Előkecmergett a tűzhely alól, nagyot ásított, s unottan kérdezte:

- Mi-a-ó, mi-a-jó?

- Az ebéd, Gabó cica, az ebéd, az lesz a jó. Tarts velünk te is, ha szereted a paprikás krumplit.

Gabó cica nagy alamuszian körülhízelegte Pankát, s visszafeküdt a tűzhely alá, én meg mentem dolgomra, de nagyon igyekeztem visszafelé. Kerültem-fordultam, s déli harangszóra már ott ültem a sarokban a macskaasztalnál.

- Kész-e az ebéd, világhíres szakácsné?

- Tessék helyet parancsolni - csörgette a kulcsait a világhíres szakácsné, s kikiáltott a konyhába: - Kukta, hozd be a suhintott levest!

Hát a kukta Vilmácska volt, fehér patyolat a ruhája, rózsapiros az orcája, kis fatányér a kezében, suhintott leves a fatányérban.

- Tessék, egyék, nem lesz egyéb!

Ettük volna ám a suhintott levest, de nem ment bele a kanál. Olyan sűrű volt szegényke, hogy villával kellett szurkálni.

- Elitta a levét - mentegetődzött Panka. - Kukta, hozd be a pulykapecsenyét!

Beszaladt Vilmácska, patyolat a ruhája, patyolatabb az orcája, üres a két kacsója, tele jajszóval a pici szája:

- Jaj, jaj, elvitte a Gabó macska a pulykapecsenyét!

- Sebaj - mondom én -, máskor mink visszük el a Gabó pecsenyéjét. Kukta, hozd be a lekváros gombócot!

Szalad a Vilmácska, kormos a ruhája, kormosabb az orcája, de legkormosabb az az irgalmatlan bogrács, amit lezöttyent az asztalra. Tele van a bogrács valami fehérrel, úszkál a nagy fehérség közepében valami nagy feketeség.

- Ejnye - mondom -, hiszen ez fűrészpor.

- Dehogy, apukám, az zsemlemorzsa.

- Az ám, ni, majd meg nem ösmertem. Hát ez a fekete kinek a labdája?

- Jaj, apukám, minek tartasz olyan rossz szemet, hiszen az a lekváros gombóc!

- De ezt már megkóstolom, ha addig élek is! - fohászkodom el magam, s fogom a kést, kapom a villát, szúrom a gombócba - hát uramfia, kiugrik a gombóc, gurul a konyhába, konyhából a tornácra, s tán a világból is kiszalad, ha utána nem küldöm Vilmácskát:

- Szaladj, kukta, csípd meg a gombócot!

Vilmácska elszaladt, Panka mérgében megkapta a bográcsot, a bogrács mérgében megsütötte a Panka kezét, s lett olyan visítás, hogy a Gabó cica ijedtében fölszaladt a háztetőre.

- Hol fáj, lelkem, hol fáj? - szorongattam a Panka kis kacsóját. - Megállj, van az én patikámban erre is orvosság.

- Siess, apuka, mert úgy ég a kezem, mint a parázs.

Kis kezét a tenyerembe vettem, s a másikkal végigsimogattam:

        Nyúlháj:
        Daruháj:
        Majd meggyógyul,
        Ha nem fáj.

Egyszerre úgy meggyógyult az én Pankám keze, hogy már tapsikolni is tudott vele, mikor anyuka behozta a paprikás krumplit.

- No, apum, próbáljuk meg, melyikünk bír belőle többet megenni!

Éppen a tál fenekét kapargattuk, mikor nagy lelkendezve visszatért a kis kukta.

- Nem állt meg a gombóc.

Nem ám, nem állt meg, még most is szalad. Szaladjatok utána, ha ráértek. Aki megfogja, kitörheti benne a fogát.