Messziről
szerző: Tompa Mihály
Piros hajnalban volt utnak indulásom,
Busan tekinték át a szük völgynyiláson,
Hol a leány lakik;
Érzé-e, hogy lelkem a hajnalszellőben
Elszállott álmaig?
Égő hajnalcsillag tündöklött keleten,
Jól ösmerem én azt: szerelem, szerelem,
Az a te csillagod!
Mért, hogy fényét egynek boldogságra, másnak
Búra ragyogtatod?
Oh lányka! öröme s kinja gondjaimnak,
Szemed hajnalcsillag, de est-hajnalcsillag;
S fájdalom; az nekem
Nem hogy feljebb jönne, de mindig lejebb száll,
Végtére lemegyen.
Lemegyen, lemegyen..., s rám borúl az éjjel,
Arra az ösvényre engem ki vezérel,
Melyen a családi
Nyugodalmas élet boldog tartományát
Fel lehet találni?
Mert oda vágyom én, mert szüntelen ott van
Ohajtozó lelkem édes gondolatban...
S csupán csak véle lész,
Azzal a mosolygó, kedves kis leánnyal
E nyájas kép egész.
Szeret a repeső madár járni fennen,
Magas fák tetején, magas fellegekben,
De végeztére csak
Alá száll a földre, és fészket alacsony
Bokor csendébe rak.
Oh, én is magasan jártam! Isten néki,
Fényes álmaimnak szappan-buboréki
Hadd semmisüljenek!
Nem sajnálom őket, csak értök cserében
Nyugodalmat vegyek!
S hol szívemnek e szép álma tán teljesül:
Szülőföldem felé tekintek messzirül,
S el-elgondolkodom:
Ha látlak meg ujra, kit oly rég hagytam el,
Piros szép hajnalom!
Mert a boldogság csak ugy lesz teljes nekem,
Ha azzal szüntelen együtt képzelhetem
A kedves szép hazát;
Jó szomszédok között, csendes faluhelyen...
Ott lehet csak boldog a békés kis család!