Messze innen
szerző: Vajda János
Oh hogy én e förtelmek helyéről
Nem tudok elmenni valahára!
Ide vagyok én bősz végezettől
Tolvajok, csalók közé bezárva.
E tömegben nincsen mit keresnem.
Hajh, hogy immár késő is belátnom...
Futni kedvem nincs e bűnversenyben,
S nincs hitem fordítni e világon.
Mire várni itt? - Vad állatokba
Menekült az egyenes jámborság.
Kerge gőg, hitványság összefogva,
A szerény igazt lábbal tapossák.
Itt, hogy örjöngő hiúság szörnye
Agyarát egymásra csattogatja,
Itt vagyok én igazán, e körbe,
Egyedül, magamban, elhagyatva.
...Lombos erdők ábrándos homálya,
Áhitatra késztő csöndessége;
Rajta átlövellő nap sugára...
Ott, csak ott a sebhegesztő béke.
Boltozatos, titkos sűrük mélyén
Háborítlan alacsony kis hajlék;
Oh, ha ottan élhetném le békén,
Ami napjaimból hátra van még!
...Homlokát omló hajába rejtve
Ama sziklán ül a méla bánat,
Téveteg szemekkel, elmerengve
Képein az elmulandóságnak.
Ott lehetnék én jó társaságban.
Hallgatózva, mit beszél az Isten
Suttogó szellőben, illatárban...
- Mással úgy sincs immár számvetésem.
S álmadozva álmodó virággal,
Hervadozva hervadó levéllel,
Míg fölöttem elhaló madárdal
A bucsuztató imát zengné el:
Ott, hol a világi lárma elfogy,
Várni rád utolsó, örök álom...
Elfeledve végkép teljesen, hogy
Emberek is vannak a világon...