Ugrás a tartalomhoz

Merengések

A Wikiforrásból
Merengések
szerző: Vajda János

            I

Miért is ne volnék én boldog?...
Hisz eddig engemet
Édesanyám s kisöcsémen kivül
E világon senki se szeretett!

Édesanyám szeretett végtelen,
Több példa van reá:
Kétéves voltam s hogyha kútra ment,
Elvittem a fejőszéket alá.

S a jó lélek, az isten áldja meg!
Leült, csókolgatott,
Amint ujjammal kimértem neki,
Édes ölében addig ringatott.

De elválasztá tőlem őt a sors;
Ki szeret ezután?
Oly édesen, oly feledhetetlenül...
Talán egy szép, egy áldott jó leány?

És kis öcsémnél hol volt jobb gyerek? -
Összekuporgatott
Sok krajcárt és erszény garast
S épen egy kis bunda ára volt.

Szerette ő a kis bundát nagyon,
De meg nem veheté!...
Mert a városból azt írtam neki,
Hogy koplalok... s nekem kölcsönözé.

S azóta a gonosz öreg harang
Egyre fizetgeti
Jó kis öcsémnek a nagy tőkepénzt,
A kamatot - mondá - elengedi.

Gyakran kérd: Mikor leszek már nagyúr?
S mikor fizethetek?
Mert a fizetési határidő
Akkorra van, ha majd nagyúr leszek.

Szegény öcsém! Ne várd te azt, ne várd
Te drága pénzedet,
Szegénységben adtad énnekem,
Szegényen adom én is meg neked.

S szeretni foglak, mint te engem
Akkor szerethetél
S csak így lesz méltón megfizetve az
A drága kincs, melyet kölcsönözél!

De a sors tőlem elvitt téged is;
Ki szeret ezután?
Oly édesen, oly feledhetetlen...
Talán egy szép, egy áldott jó leány?...

Nem!... jól tudom, hogy engem ezután
Már senki nem szeret;
Hiszen kinyertem ezekével én
Minden szerelembéli részemet!

             II

Nyargal a szél a fák
Sárga levelével,
Jár a képzelődés
Nyugtalan lelkemmel.
A szél a harasztot
Temetőbe hordja,
Lelkem a szép multat
Visszasóhajtgatja.

Vajha most is, mint rég
Csodák történnének,
És a földre hozzánk
Jönnének tündérek!
Osztán a tündérek
Tündérkirálynéja
Mindent adna, mit csak
Az ember kivánna!...

Lenne nékem is majd
Hozzá egy kérésem;
Nem állana sokból,
Megadhatná könnyen.
Mit is kérnék - tán csak
Aranypalotákat?
Vagy szénásszekérből
Puha szalmaágyat?

A palota nagyon
Síma fényes lenne,
A szénásszekér meg
Könnyen földülhetne;
Nem jó a sártestet
Magasra fölvinni,
Benne ott a lélek
Nem tudna alunni.

Nem; - egy kunyhót kérnék
Erdők vadonában,
A szabadság leges-
Legszebb hazájával.
Csöndes lenne e hely
Emberek zajától,
Bűnös és fertőzött
Talán csak magamtól.

De talán fertőzött
Se lehetne tőlem,
Ha egyedül lennék
A szent erdőségben.
Lehetnék-e én ott
Más emberek rabja?
Lehetnék-e én ott
Ezerek zsarnokja?...

Sem egyik, sem másik
Nekem nem barátom;
Egészen más lenne
Foglalatosságom.
El-elmerengenék
A csendes tűzhelynél,
Kenyeret pirítván
Szemérmes tüzénél.

Anyám lenne a föld,
Fa, virág testvérem;
A könnyelmű kék ég
Lenne feleségem.
Enyelegnénk, hogyha
Szépen mosolyogna,
Együtt mennydörögnénk,
Hogyha elborulna...

De mi haszna! Többé
Csodák nem történnek,
Le a földre hozzánk
Nem jönnek tündérek,
S nem vagyok ugyan most
Ezerek zsarnokja,
Csak minden órában
Más hitványnak rabja!...