Memento vivere!
szerző: Komjáthy Jenő
"Emlékezzél a halálra!"
Így morognak lamentálva
Zord barátok köszönésképp,
A szivükben vad sötétség.
Mást mondok én ma tinéktek:
Hogy nem értek soha véget!
Véssétek a sírkeresztre:
Emlékezzél az életre!
Mit meséltek a halálról,
Végezetbe nyugovásról?
Csere minden, nincs semmi vég,
Mit megöltök, új daccal ég.
Mit meséltek a halálról,
Lemondásról, megadásról?
Nincs enyészet, csak változás,
Örök válás, találkozás.
Mit sápogtok, érzelegtek!
Gyáva szív te, mitül reszketsz?
Szállj magadba szív betegje,
S emlékezzél az életre!
Emlékezzél rá, hogy élsz majd,
Ősi törzsed új galyat hajt,
És akarva, nem akarva
Lelked az a láng ragadja!
Az a láng, mely sosem pihen,
Földszínpadon, sír mélyiben
Egyre munkál és viharzik,
Víja a lét örök harcit.
Űzi, hajtja és ragadja
Csillagokról csillagokra,
Föl az égbe, le a mélybe,
Olthatatlan szomjjal égve.
Új szerzet, új fogadalom:
Nincs halál és nincs nyugalom!
Ezt rebegjük reggel, este:
Emlékezzél az életre!
Emlékezzél rá, hogy élned
Kell e roppant örök éltet,
Hogy másítlan s véghetetlen,
Szakadatlan s eredetlen!
Hogy Ahasvér minden ember,
Ki halni vágy s élni nem mer;
Azt nem lehet, ezt kénytelen:
Néki átok a végtelen!
A föld és a nap kihűlhet,
De te meg nem semmisűlhetsz;
Mint mennydörgés hangját hallod:
Az életet kell akarnod!
Új tanítvány, új szövetség:
Nincs halál és nincs betegség!
Fönncsapongva vagy leverve,
Emlékezzél az életre!
Emlékezzél rá, hogy élni
Nem annyit tesz, mint henyélni!
Szomju kín, ha nem töltöd bé,
Ha betöltöd, üdv örökké.
Üdv a nagyra és szabadra,
Aki szolga, szégyen arra;
Átok, áldás egy gomolyba,
Összecsapva, szertefolyva.
Tragédia, epopeia:
Mérhetetlen magas célja;
Gyászének vagy hallelúja:
Óriási kéje, búja.
Új élet, új forradalom
Hirdetője lett a dalom:
Lelkesedve vagy remegve,
Emlékezzél az életre!
Emlékezzél rá, hogy élő
Vagy, és ittál már vizéből
Az örök nagy Szeretetnek,
Hogy nincsen vég s nincsen kezdet!
Hogy váltig élj, kell meghalnod,
És nem lehet nem akarnod;
S a tagadás ősszelleme
Alkot, midőn csak döntene.
Körbe forog s mégis halad,
Mindig nagyobb és szabadabb,
Elevenebb, bensőbb, mélyebb
Lesz maga az örökélet.
Élet az én hitvallásom;
Mind mélyebbre, beljebb ásom.
Végtelen szép álmot szőnek
Hatványai az időnek.
Ki van mondva az itélet:
Égtek, soha el nem égtek!
Véssétek a sírkeresztre:
Emlékezzél az életre!