Megtört hangok

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Megtört hangok : Bánat-özön : versek
szerző: Annamanna Orsós
Orsós Anna - manna: Megtört hangok : Bánat-özön : versek. Készült a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatásával. Pécs : Bornus Nyomda, 2008 körül. 77 p. ill. 8 színes tábla ISBN 978-963-87278-6-2
Cigányzenész
Cigánylány a mezőn

Előszó az internetes kiadáshoz[szerkesztés]

Orsós Annamanna autodidakta költő őszinte életvallomása a „Megtört hangok” című verskötete, megszólalt a mai Magyarországon a hárommillió koldus egyike, aki itthon nem tudja törleszteni lakáshitelét, mert nem kap munkát, az itthoni kilátástalanság elől férjével együtt Angliában dolgozik, ott nevelik gyermekeiket is. Nem emigránsok, nem kalandvágyok, egyszerűen munkavállalók külföldön. Legmeghatóbb verse az „Ébresztő” című, amelyet most itt elől is feltüntetünk:

„Megbocsátjuk az erőszakot
Elfelejtjük honnan jöttünk


Elrejtjük minden bánatunk
Hisszük mi mások vagyunk


Mi megoldjuk egymagunk
Képmutatás tanárai vagyunk


Eltűrni minket érdekből?
Vállaljuk fel önmagunk


Esélyt kértünk eddig alázatból
Merjünk felállni a gyalázatból”


Szeged, 2014. szeptember 9.

Dr. Pataki Márta

Ajánlások, köszönetek a szerzőtől[szerkesztés]

Ajánlom e könyvet mindenkinek, aki küzd a jelen napjainak nehézségeivel, avagy azoknak, akinek a műltjában vannak lezáratlan események.

A könyv megírásához nyújtott inspirációkért köszönetet kell mondjak édesapámnak, édesanyámnak, öcsémnek, és gyermekeim apjának, a férjemnek.

A könyvben megjelent képeimhez nyújtott technikai segítségért köszönetet mondok Csordás Máté mánfai fiatalnak, és lányomnak, Annának.

Versek[szerkesztés]

Jézus születése

Fekete lelkem[szerkesztés]

Feledni az életet, kívánni a halált
Vágy, amit a depressziós kíván


Senki vagyok, senki voltam
Értéktelen életem unom már


Idegennek tűnő szeretteim
Kinevetnek, magamra hagynak


- Bánatod beszéld meg önmagaddal!
Fekete bánatom megfojt, elepeszt


A természet gonoszul játszik velem
Kínzó betegség gyötri testem és lelkem


Zokogva, megtépve, megalázva
Szétrúgva magamra maradtam


Kisírt szemmel utolsó erőtlen mozdulattal
Átkozom a múltat, kárhozom a jövőt


Őseim és családom jelenéből
Magam akarok kilépni!


Mire várok? Kire várok?
Úgyis gyáván magam maradok


Dühösen, eszelősen ordítok
Pusztuljon el minden és mindenki!


Nincs már szükségem senkire és semmire!
Feladtam ifjú életem, vártam a halált


Mégis megjelent gyermekbőrben a megváltás
Köszönöm a gyötrelmes megtisztulást.


Mánfa, 2006. július 11.

Számvetés[szerkesztés]

Elátkozom a sorsom
Elátkozom a Mindenhatót
Elátkozom a születésem
Elátkozom a jelenem


Elvesztettem édesanyám
Elvesztettem lelki békém
Elvesztettem álmaim
Elvesztettem egészségem


Elszórtam a pénzem
Elszórtam a barátaim
Elszórtam az ifjúságom
Elszórtam az átkaim


Elvártam a segítséget
Elvártam a szerelmet
Elvártam a gyengédséget
Elvártam a boldogságot


Elfelejtem büntetésem
Elfelejtem bánatom
Elfelejtem fájdalmam
Elfelejtem haragom


Mánfa, 2006. július 12.

Ébresztő[szerkesztés]

Annamanna Orsós: Kitaszított : ki ad esélyt a magyar cigányoknak?
Szégyelljük a szegénységünk
Titkoljuk a betegségünk


Megbocsátjuk az erőszakot
Elfelejtjük honnan jöttünk


Elrejtjük minden bánatunk
Hisszük mi mások vagyunk


Mi megoldjuk egymagunk
Képmutatás tanárai vagyunk


Eltűrni minket érdekből?
Vállaljuk fel önmagunk


Esélyt kértünk eddig alázatból
Merjünk felállni a gyalázatból


Mánfa, 2006. július 13.

Csacsinak[szerkesztés]

Izgő-mozgó maszatos kis tested nézem
Munkádba elmerülve guggolsz előttem


Csöpp kezeid a kertben túrják a földet - játszol
Kócos barna hajad kedves arcodba lóg


Épp az előbb pisilted össze kis bugyid
Te bosszankodva, kiabálva fogadtad


Bugyi nélkül, barnán a kánikulában
Reklamálsz piros pöttyös táncos szoknyádban


Mondandód és csacsogásod szüntelen
- Anya segíts, ez a buta csalán megcsípte a pocim!


Csínytevéseid megbocsátom neked
Ez kötelességem, mert belőlem lettél!


Öleléssel, csókkal, szóval, vigasztallak
Hamar megnyugszik zaklatott piciny lelked


A csibészség három éve ül arcodon
Nézlek, s könnyben úszik a szemem-, Imádlak


Illatod, csókod és bocsánatkérő szavad,
Enyhe nyugtató felborzolt idegeimre


Mánfa, 2006. július 16.

Csacsinak, az anyaszomorítónak[szerkesztés]

Gyakran bántasz, megalázol, rútul bánsz velünk
Nem félsz senkitől és nem tisztelsz senkit sem
Követelésed, ordításod, sírásod betölti az utcát
Kilépve a házból szégyen égeti családod arcát


Nyugalomra intelek türelemmel és szép szóval
Mindent megkapsz amit kérsz, mégsem elég
Szavaim süket fülekre találnak nálad, hisztizel
Rohamaidtól már mindannyian sokkot kapunk


Haragom óriási lendülettel önti el az agyam
Tudatom elhomályosul, tombolok a dühtől
A testi fenyítést nem akarom nálad használni
Hisz tudom, milyen mély fájdalommal jár az


Végsőkig tűrni, meddig leszek még képes?
Mit tegyek, segítséget honnan vegyek?
Nem értem, hol vannak a boldog percek?
Életre nevelésed miért fájdalmas küszködés?


Törékeny testedben bődületes önzőség lakik
Nem vagy tekintettel senkire és semmire
Nézlek tehetetlenül, és hajam tépem zokogva
Könnyek patakként folynak szemeimből


Megállíthatatlan szitkok ömlenek számból
Undorító vagyok saját húsom marcangolom
Három éve önvád rágja lelkem és testem
Vajon mit vétettem és miért e büntetés?


Hol van a segítő kéz, mely egykor áldást hintett?
Hiányzik a segítség, melyet oly szűken mértetek
Meggondolatlan szülők, kik fiatalon elmentetek
Magunkra hagyva minket szinte még gyerekként


Mánfa, 2006. július 29.

Parazita él velünk[szerkesztés]

Telnek a hetek, múlnak a hónapok
Gyötörnek az éjjelek és rideg nappalok
A kánikula már a múlté, közeleg a tél
Keserű bánat nyomja el a reményt


Gondunk egyre csak nő, agyunk eltompul
Hajunk őszbe borul, fogunk kifordul
Évek óta csak egy helyben toporgunk,
Egyet előre lépni sehogy sem tudunk


Valami titokzatos erő bilincset vert ránk
Becsületes munka esélye oly rég elkerül
Elmúlnak az évek, gyermekeink kirepülnek
A nélkülözés védőoltását megkapják-e?


Hívatlan vendégünk van - a szegénység
Mindig jól érzi magát otthonunkban!
Másoktól függünk akaratunk ellenére
Sírunk, dühöngünk a tehetetlenségünktől


Gyerekként kiszolgáltatva kell élnünk
Munka nélkül akár a koldus tengődünk
A munkát mindhiába keressük, pedig már
Cipőnk talpa s pénzünk elfoszlott mára


Segítséget kérünk boldog és boldogtalantól
Aki akarna - nem tud, aki tudna - nem akar
Az irigyek, a nemtörődömök a lusták s a
Büszkék újabb ártatlan áldozatai lettünk


Hivatali dolgozók, kiknek a feladata
Életünk megkönnyítése lenne, ti, akik
Bárgyú kifejezéstelen arccal, jóllakottan
Kezeitek mosva, kódolt nyelvet beszéltek!
Melyet képtelenek vagyunk megfejteni.


Emberek hova tűnt az esélyegyenlőség?
A munkanélküliség vírusa támad minket!
Ő, aki csak elviszi a pénzt - ingyen él
Parazita teste szegénységünkből terjed
Száműzni őt képtelenek vagyunk


Amíg egyedül küzdünk, addig vigadjon
Így tud betolakodóként megalázni
Ha majd teli hassal lenéztek, örüljetek
Mert nem fekete gyász eszi az életetek


Mánfa, 2006. augusztus 02.

Hűségem ára[szerkesztés]

Lázadó testem és lelkem újfent őrjöng
Lázadok a sors ellen melyet választotta
Sanyarú sorsom évek óta fájdalom övezi
Fájdalomnak sokaságát öklendezve eszem


Sírok, zokogok, és újra sebeim nyaldosom
Sebek, hegek melyek behálózzák lelkem
Elnyűtt testem önmagam ellen fordul, okád
Megalkuvásom öntudatlan áldozata lettem


Önvád pusztító tüze éget nap mint nap
Sors, melyet nem köszönök meg soha
Testfenyítés, felrepedt bőr, zúzódás, forrázás
Véraláfutás, kitépett haj, fájó testrészek, harapás


Törött szemüvegek, köpések, rúgások és ütések
Kavalkádja a megtorlása, amiért modorom
Nem tetszik őfelségének, a zavart elméjűeknek
Akit már nem szólítok többé szerelmemnek


Miért jut egyeseknek a testi fenyítés?, míg
Mások egy nagyobb szócsatáig sem jutnak el?
Mai reggelem is jól kimért veréssel kezdtem
Mit tettem? Vétkem annyi volt, hogy kértem


Ha már nem dolgozik ma sem, menjen fáért
Sőt a felajánlott segítségemre válasza is volt
- Te maradj csöndbe a sötét indián képeddel!
Tegnap látott ismeretlen cigány férfiakhoz


Hasonlítva engem rasszista módon beszélt
A megvetése felbőszített, melyre a válaszomat
Heves vita majd nevelő célzatú verés követett
Eltorzult lila fejjel önfeledten ütlegelni kezdett


Gyűlölködő szorításából, tizenhét fájó év után
Már nemcsak bokszzsákként állva az ütéseket
Védekeztem, de csak egy kézzel - miközben
Három kiskorú átsírta az ő viharos edzését


Távoltartásához nyakát, mellkasát karmolom
Bosszúszomjasan ütve döngölt be az ágyba
Fájdalmat már nem érzek, eltompult félelmem
Itt az ideje, hogy oka legyen, miért vernek


Adósa most már nem maradhattam neki
Rémálom az élet, élni olyan emberrel, aki
Ha kell, kiveri a házból az embert, csak
Mert ő volt az, aki megdolgozott a házért!-


Tekintet nélkül időjárásra, avagy a gyerekekre
Keserű sorsom csak én változtathatom meg
Nincs olyan anya, aki azért szülte a világra
Gyermekét, hogy beteg alakok bántalmazzák


Vadállatként véresre marcangolni a másokat
Visszaélni testi erővel, kiszolgáltatni védtelent
Tisztító könnyek zúdultak le fekete arcomon
Hibás döntésem miatt folyton csak zokogok


Az undor és a hányinger fojtogatja torkom
Megvetem magam, amiért gyáva vagyok
Férjemmel való problémám oly súlyos teher,
Hisz, immár két lányomért is felelős lettem


Családom híján kérem a Jó Isten segítségét,
Hogy legyen elég erőm kilépni e pokolból
Hiszem, hogy mindenkinek jár a biztonságos
Meghitt, boldog élet és a megértő lelki társ


Mánfa, 2006. augusztus 09.

„I”gaz szavak[szerkesztés]

Emberek - idegenek
Iszony


Sorstalanság - megalkuvás
Ízléstelenség


Csecsemők- gyerekek
Idegbaj


Temetők- halottak
Ítéletnap


Ütések- rúgások
Ismétlődés


Munkanélküliség- cigányság
Ismertetőjel


Ébrenlét-alvás
Időtlenség


Család - szerelem
Imádat


Láz - betegség
Immunhiány


Házasság- válás
Ijedelem


Titkok -álmok
Ígéret


Mánfa, 2006. augusztus 15.

Soha nem lehet túl késő[szerkesztés]

Cigány szívem összetörted
Másnak akarsz látni


Örökségünk hasonló volt
Szegénység, magány, bánat


Sorsunk eddig összefonódott
Úti célunk összekovácsolt


Szeretnélek már elfeledni
Folyton csak bántottál


Véresre sírtam szemeim
Megbánásod csak átmeneti


Meglátod, egyszer elmegyek
Mert élni nem jó veled


Kerestük a középutat
Melyre sosem léphettünk


Házasságunk örök megalkuvás
Képmutatón éltünk eddig


Itt az idő élni, váltani
Boldognak lenni nem késő


Sajnálni a másikat nem kell
Fekete szívem már eldobtad


Másfelé tart úti célunk
Sorsunk immár kettévált


Nem kellünk már egymásnak
Talán mással jobb lesz


Mánfa, 2006. augusztus 16.

Anyám[szerkesztés]

Már elfelejtettem illatod
Mit illatod? A szagod


Bűz, amely beitta magát
Lakásunk koszos falaiba


Csak úgy ömlött ki szádból
A bűzölgő alkohol


Vedeltél mindig mindenfélét
Magadra zártad világod


Nem törődtél kicsinyeiddel
Emlékszem, rettegtünk tőled


Érzem dühös szorításod
Őrjöngő fenevadként éltél


Fogaiddal marcangoltál
Támadtad három kölyköd


Ütlegelted hűtlen férjed
Végzeted nem kerülted


A lelkednek rothadása
Volt az ő szabadsága


Tisztán hallom átkaid
Senkit el nem kerültek


Brutálissá miért váltál?
Haraptál, téptél, szúrtál


Döftél, ütöttél, dobáltál,
Törtél, zúztál, ordítottál


Sítál, és csak nagyon
Ritkán mosolyogtál


Gyógyszer, amely hasztalan
Itallal keverted untalan


Eszméletlenre ittad magad
Apánk tántorogva dadogta


- Gyerekek segítsetek már!
Anyátok a földön fekszik


Látványa máig kísért
Melyért szégyenkeztünk


Nagyobb lányod menekült
Míg fiaddal vonszoltalak


Cipeljük fekete tested
Öntudatlanságod megrázó


Részegséged minket alázó
Szégyenérzeted gyalázó


Felelősségtudatod elittad
Rettegést adtál örökül


Amerre tudtunk rohantunk
Gyáva voltál küzdeni


Április éjjelén álomba
Vedelted bánatos lelked


Sosem lehettünk boldogok!
Elvetted a gyerekkorunk!


Temetőig ittad agyad!
Haragom rád szakad!


Mánfa, 2006. augusztus 20.

Temető[szerkesztés]

Temető de csendes pihenő
Bűnöző és ártatlan egyenlő


Lombok hűs árnyat nyújtó,
Színes virágcsokrok illatozó


Hófödte sírhalmok domboruló
Nyugalma semmihez sem hasonló


Kinek márvány, másnak fakereszt
Koszorú, avagy szál virág


Gyászmenet és zene kíséri
Utolsó útjára az elhunytat


Örökfény, béke és csend
Fogadja az elfáradt testet


Gyertyát gyújtunk nekik egyszer
Fénye világítson még egyszer


Temető kaput átlépve búsulunk
Csak egy percre hallgatunk


Mély csendben ide ballagunk
Egyszer mind itt nyugszunk


Könnyezni itt nem tudunk
A kapun túl zokogunk


Lelkiismeretünk még bolyong
Látogatjuk őket, hogy nyugodjunk


Hely, amely mindig fogad
Hol mindenki otthonra lel


Itt, hol megszűnik a fájdalom
Ahol pihenés a jutalom


Mánfa, 2006. augusztus 22.

A Pokolban[szerkesztés]

Fekszem ágyamon
Betegen


Tüdőgyulladás, depresszió
Nyomaszt


tüzes pokol
Éget


Gyermekem-mellem
Szívja


Testem fáradt
Gyenge


Védekezni, mozdulni
Képtelen


Szívem vadul
Kalapál


Háborgó lelkem
Sebzett
Futnék, rohannék
Messze


Kezem, lábam
Bilincsben


Gyilkos gondolatok
Ismétlődnek


Régi emlékek
Fájnak


Férjem angoloknak
Szolgál


Pénz kell
Mondja


Problémád kicsiny
Nyugalom


Nagyobb lányom
Iskolában


Rokonok, barátok
Felednek


Zimankó nyakunkon
Didergünk


Élelmünk, tüzelőnk
Hiányos


Agyam pörög
Zokog


Gyilkos gondolatok
Őrjítőek


Tavaszt várni
Szabadulás


Mánfa, 2006. augusztus 22.

Rabnak születtél - „Öcsémnek”[szerkesztés]

Rab sorson
Születésed átkozott volt
Bőrödért apád letagadott
Nem volt ideálod
Apád-anyád elhagyott


Züllött életüket élték
Magukat sem kímélték
Boldogulni magad próbáltál
Állandóan pórul jártál


Fiatalon kezdted bűnözésed
Máig töltöd büntetésed
Tököl, Bernátkút, Vác
Volt eddig otthonod


Sosem volt tanítód
Igaz útmutatód
Ellenségedben is bíztál
Ezért gyakran hibáztál


Dolgozni nem igen akartál
Büntettél, követeltél, okoltál
Loptál, csaltál, hazudtál
Mindig magad maradtál


Küzdesz életedért, igazadért
Jutalmad bilincs mindezért
Szeretőid folyton csaltad
Ahogy apádtól tanultad


Irhás hiába mented
Súlyos kereszted cipeled
Lánytestvéreid aggódnak
Segíteni keveset tudnak


Mindig családot szerettél volna
Akikhez boldogság tartozna
Szerető hitvesed átölelne
Gyermeked vidáman nevetne


Tégy érte már te is, változz!
Bocsássál meg mindenkinek!
Szabadulj fájó emlékeidtől!
Bizonyíts, nem csak önmagadnak!


Te már többre vagy képes!
Mutass példát lányodnak!
Szeretettel irányítod!
Érte többet teszel!


Mint érted tettek!
Neveld őt becsülettel!
Büszke apja, te lehess!
Ő reád felnézhessen!


Szabadulásod felé tartasz!
Tetteddel utódodnak felelsz!
Göröngyös útját egyengesd!
Óvakodj, változz és szeress!


Mánfa, 2006. augusztus 22.

Mindennapi kenyerem[szerkesztés]

Eltemetett emlékeim újra tornyosulnak
Gyerekkorom fak6 képei bevillannak


Apánk gyakran volt féltékeny
Kihasználta asszonya naiv hűségét


Anyánkat barâtaitó1 távol tartotta
Férfiak közt nem dolgozhatott


Munkánk szezontó1 függően változott
Anyám segítségül hívta gyermekeit


Két testvérem kötöttséget megunva
Nemet mondtak a korai kelésre


Fáradtságos munkára és guberálásra
Anyám segítsége hát én maradtam


Munkájában egyedül nem hagyhattam
Megbántani őt soha nem akartam


Képtelen voltam nemet mondani
Gyűjtögettünk ketten, amit tudtunk


Mentem utána szófogadóan
Panasza reám ne legyen


Éltünk, ahogy ősembereink tették
Ehető gyümölcsöt, növényt szedtünk


Gombáztunk, csigáztunk, vasat hordtunk
Gyakran a szemétből válogattunk


Gyerekként, volt mit szívesen -
Volt, amit pironkodva végeztünk


Gombaszezonban - sötét, hűvös
Hajnalokon, tücsökzenével kísért


Csendes bányászjáratokon utaztunk
Álmosan, egymás mellett kucorogtunk


Hatalmas zöld erdőben bolyongtunk
Szótlan megettük zsíros kenyerünk


Ülve hallgattuk erdő neszét
Beszívtuk levegő gyógyító erejét


A zöld kavalkádban pihentünk
S a pirkadatra felfrissültünk


Tudtuk, holnap hasonló fáradságos
Helyre téved erdei gyalog túránk


Meg töltött kosárkáinkkal elsiettünk
Hazafelé tartó buszunk elérhessük


Portékáját eladni vagy elcserélni
Anyám sietett hamar a piacra


Csigázni is gyakran vittek
Kilójáért pár forintot fizettek


A nyálkás csúszómászója, menekült
Irtózva fogtam szerencsétlen házát


Habzó testük a fűből téptem
Haza csuromvizesen értem


Testvéreim még az ágyukban pihentek
Megérkezésem zajára ébredeztek


Siettem száraz ruhát ölteni
Mosdani, fogat mosni, fésülködni


Hárman együtt mentünk általánosba
Ahol sosem leltem barátokra


Iskolába érve, csendbe burkolóztam
Senki ne lássa nyomorom


Padban ülve boldogan gondolkodtam
Anyámat magára nem hagytam


Együtt voltunk keveset beszéltünk
Mégis tudtam okát bánatának


Önző férjjel magányosan élt
Szebbé nem tehettem életét


Fák labirintusában jól tájékozódott
Boldogságához ösvényt sosem találhatott


Mánfa, 2006. augusztus 25.

Kővel dobsz vissza[szerkesztés]

Hálátlan vagy velem
Nem tisztelsz sosem
Ajándékaim nem becsülöd
Szerelmem sem érdemled
Szép szavaim leköpöd
Családom előtt alázol


Családod előtt bántasz
Bilincsben csak fojtogatsz
Apám-anyám megveted
Testvéreim pedig lenézed
Szerénységet te szégyelled
Gőgösséged nem hiszed


Csúnya szavakkal illetsz
Dühödben rúgsz, ütsz
Durva modorod örökölted
Rokonaid látták apád
Fejszét vágta anyádba
Szégyened nem látod


Erőszakod nem takarom
Köszönöm 17 év
Untig elég volt
Már nem félek
Beteg vagy sajnállak
Menj, gyógyulj meg!


Mánfa, 2006. augusztus 26.

Kavalkád[szerkesztés]

Csitt-csatt
Egy pofon
Bimm -bamm
Egy ütés
Piff-puff
Egy rúgás


-Hajad tépem
Ribanc!
-Szemüvegedet le!
-Igen, leköptelek!
-Nyald fel!
-NEM !!!
-Térdelj le
-NEM !!!
-Mit mondtál?
-Ismételd!


Ököllel, erővel
Kényszerítsz


Védem arcom
Hasztalan
Nyoma marad
Agyamban


Égő arcom
Felpuffad
Sercegő bőröm
Feszít
Behúzott fejem
Hasogat


Duzzadt térdem
Lüktet
Felrepedt szám
Bedagad


Érzékeny mellem
Megperzsel
Vörös halántékom
Eltompít
Recsegő orrom
Vérzik
Vérző fogsorom
Éget
Szétrúgott hátsóm
Fáj
Taposott gyomrom
Összerándul
Harapott csuklóm
Csíp
Lila szemem
Szikrázik
Rongyos szerelmem
Elfonnyaszt
Síró lelkem
Zavaros
Sebzett szívem
Haldoklik
Összevert testem
Gyengélkedik


Csitt-csatt
Több pofon
Bimm-bamm
Kis sorozat
Piff-puff
Nagy sorozat
Több felvonás
Ismétlődik
Havonta többször
Eligazítás


- Nem tetszik?
- Takarodj!


Mozdulni nem
Tudok
Hamarosan talán
Szaladok


- MENJ MÁR
INNEN!
- NE SÍRJÁL
LÁNYOM
-NEM FÁJ
SEMMI!
-NE FÉLJ
SIESS!
-KIS HÚGODRA
VIGYÁZZ!


Vérem látod
Elcsitulsz
Sírásom hallod
Nevetve gúnyolod
Megbocsátani
Nem akarok
Veled maradni
Nem fogok
Mert feledni
Nem tudok


Mánfa, 2006. augusztus 27.

Meggyötörve[szerkesztés]

Futok, rohanok, ahogy tudok
Szívem a torkomban dobog


Ébren vagyok, vagy álmododom?
Félelemből áll a gyerekkorom


Üldözött vadként csendben bújok
Dühödt vérebként idegenbe üldöz


Kicsi vagyok, magányosan rettegek
Fohászkodom, észre ne vegyen


Ha menekülni nem tudok
Sarokba szorítva patkányként nyüszítek


Már megint súlyosat vétkezek
Tiltakozok a bánásmódja ellen


Állítólag nem fogadok szót
Visszabeszélek, és szemtelen vagyok


Büntetést kapok emlékezetem óta
Megértést, szánalmat nem érez


Lesújt barna bányász szíjjal
Söprűnyéllel dagasztja kezem-lábam


Bőröm repeszti aranyeső ággal
Vasalózsinor nyomait viselem


Falba veri fejem tanulságul
Pofonokat kapok, hajam tépi


Hangosan sírnom nem szabad
Térden állva bocsánatot kérek


Felnőve bicskát állít derekamba
Kutyapórázzal próbál leláncolni


Menekülök, visszafogni nem tud
17 évig nevelt így apám !!!


Mánfa, 2006. szeptember 09.

Légy bátor[szerkesztés]

Bódulok, feledem bánatom
Versbe fonom magányom


Fogok egy papírost
Leírom titkolt panaszom


Betakar szomorú sorsom
Üvöltöm fekete fájdalmam


Reméltem párom boldogít
A szerelmével megsegít


Álmom rémálommá vált
Rémálmom már nem álom


Hazudtam, áltattam magam
Sohasem voltam boldog


Szerelmem gyötrelmes volt
Fojtva, bilincselve kábított


Vakon, naivan bíztam
Hittem - társra találok


Ébredjünk már fel
Egy életünk van


Boldogságot senki sem
Kapja meg ingyen


Nem várhatunk már tovább
Valakinek lépnie kell


Megalkuvás és megszokás
Áldozatai lettünk mára


Keserű lelkem fertőző
Szabadulj, hogy élhess!


Menekülj, nem késő
Kezdj új életet!


Mánfa, 2006. szeptember 10.

A múltban[szerkesztés]

Szerelmes voltam
Beléd


Hűséges voltam
Hozzád


Naiv voltam
Mindig


Magányos voltam
Melletted


Kitartottam melletted
Jóban-rosszban


Hittem neked
Sokáig


Bíztam benned
Vakon


Függtem tőled
Gyakran


Féltem tőled
Évekig


Mánfa, 2006. szeptember 10.

Dinnye[szerkesztés]

Harsogó, ropogó, szomjam oltó
Nyári hőségben kellemes hűsítő
Dinnyézni társaságban csuda jó
Vörös húsát mohón falom
Mézédes levét kortyolom
A Görögdinnye oly finom
Íze kedves csókjához hasonló


Mánfa, 2006. szeptember 10.

Anyák napján[szerkesztés]

Egy évben egyszer
Szép ünnep a mai nap


Társaim büszkén köszöntenek
Testvéreimmel búsan éneklünk


Tudtuk anyánk nem jön el
Lehajtott fejjel kullogtunk


Csendben helyünkre ülünk
Körbenézni nem merünk


Öleléssel, csókkal, kedvességgel
Örömkönnyekkel telik meg


Rideg osztálytermünk
Hol helyünket nem találjuk


Anyánk cserbenhagytál!!!
Szívtelenül magunkra hagytál!!!


Te még éltél és mégis
Mintha árvák lettünk volna


Bánatunk és a szégyenünk
Hatalmas könnyeit elnyeljük


Mély sebet ejtve lelkünkben
Villámként bevillant képek


Hetek óta kértük jöjjön el
Kérésünk hiába való volt


Szegénységünk e napon
Nem lett volna kirívó


Anyánknak más volt fontos
Nem jött el!!!


Ünnepség végén mind vigadtak
Családdal fagyit ettek, nevettek


Pironkodva hazasietünk
Ajándékunk otthon átadhassuk


Átölelhessük, büszke lehessen ránk
Mert nekünk is van édesanyánk


De jaj már megint!!!
Anyánk részegen fetreng
Ő a maga módján ünnepel
Nem érdekli, miről szól e nap


Ajándékunk csalódva letesszük
Amerre tudunk, csak szaladunk


Mánfa, 2006. szeptember 24.

Ördögi kör[szerkesztés]

Tengerentúli hatalmas országodban
Menedéket, esélyt nyújtottál
Nekünk romáknak egyformán
lehetőséget adtál az önbecsülésre


Engedted, hogy dolgozhassunk
Egyenlők voltunk mindannyian
Kanadában sokan nem tudták
Mi az, hogy cigánynak lenni


Megkóstoltuk a függetlenség ízét
Származásunk többé nem volt bűn
Lelkünk ledobta fojtó béklyóit
A mentális szabadságot élveztük


De mégis, akár a kisördög
Folyton kísértett a honvágy
Kikezdte napjaink békéjét
Hiányzott a szülőföldünk


Hol oly sok megaláztatás ért
A testünkbe voltunk zárva
Akár a vad - szabadultunk volna
Bolyongó lelkünk elégedetlenkedett


A jólétből már nem kértünk
Csak még egyszer otthon lehessünk!
Menekültünk oda, ahová
Születtünk, és őseink telepedtek


Oda, ahol munkanélküliséget
A diszkriminációt és a nélkülözést
Utódjaink génjeibe tovább örökítjük
Ahova egyenlőtlen eséllyel születtünk


Egy esélyt kaptunk
Mi nem éltünk vele
Nem voltunk elég kitartóak
Ezért elvetted és másnak adtad


Néhányan önmagunk döntöttünk
Másoknak te mondtad, eredj innen!
Ne félj, nem lesz baj!
Honnan is tudhatnád te fájdalmunk?


Akárhogy is alakult
Köszönjük mindazt, amit tanítottál
Ha engednéd, repülnénk hozzád
Honvágyunk már hozzád hajt.


Mánfa, 2006. szeptember 25.

Kiszabadítva[szerkesztés]

Örökké vártam és reméltem
Mire? Évtizedekig nem tudtam
Kire? Képzelni sem tudtam


Hosszú, kínzó évek múltán
Kezembe vettem régi emlékeim
Farkas szemet néztem velük


Akár egy fej káposztát
Emlékeim leveleit, óvatosan letéptem
Átnéztem, megforgattam, lemostam


Szétválasztottam a jót és a rosszat
Összesimultak, egymásra épültek
Egybefonta őket a fájdalom


Sírva téptem a leveleket
Felnyitott sebeim véreztek
Évekig csak mosogattam


A nagy fejet tisztogattam
Piszoktól, szennytől és fájdalomtól
Egy napon majdnem befejeztem


Már az utolsó levél következett
Amikor egyszer csak előbukkant
Egy tíz év körüli riadt kislány


A világ elől menekült, elbújt
34 év emléke fogva tartotta
Soha többé nem szabadulhatott


Megpillantottam, rámosolyogtam
Csepp kis kezét megfogtam
Többé el nem eresztem


Megtaláltam azt, akire vártam
Átöleltem gyermekkori önmagam
Felemelte, a fényre vittem


Rögös utam véget ért
Elvesztett énem - megleltem
Lelki békém - megjelent.


Mánfa, 2006. október 25.

Mostoha sors[szerkesztés]

Meghalt az apa
Vigasztalódik az ara
A három árva sorsa
Azóta oly mostoha


Gyönyörű az özvegy
Nehéz neki egyedül
Ifjú báját és csókját
Önzetlenül osztja


Nem édes a mostoha
Szeretni csak magát tudja
Sötét viskójába más utódját
Nagy megvetéssel, de eltűri


Kolonc a más fattya
Kicsi leányka a ház körül
Rabszolgaként robotol
Anyja helyett dolgozik


A 7 éves fiúcska dolga
Télen cipő nélkül a fahordás
Szatyorba bujtatott lábacskája
Soha el nem fáradhat!!!


Páréves a süketnéma kisded
Riadt sikolyát ne hallják
Csak csend legyen már végre
Mély, sötét kútba eresztik


A testvérkék, kik tehetetlenek
Anyjuk segítségét kérik
Picinyke szívük sajog
- Bár az apa itt lenne!


Az özvegy saját épségét félti
A szebb életet reméli
Egy nap titkon elszöknek
Négyen menedékre lelnek


Rövid idő a boldogság
Megjelenik a mostoha
Vérebként kileste a vadat
Titkon követte az anyát


Őt a nagyobb fiú észreveszi
Életéért kilométereket lohol
Szomszéd faluban lakó rokontól
Családjának védelmet hozzon


Mindhiába sírás-rívás, könyörgés
Az özvegy újra megbocsát
Mind tudják, hogy gyötrelmük
Nagyon soká fog még tartani.


Mánfa, 2006. november 12.

Búcsú Flórától[szerkesztés]

- Unokatestvéremnek Pityunak ajánlom -


Vak sötét öleli tested
Szemed fényét elvesztvén
Vigaszod az italban keresed
A sötétség jó ismerősöd lett


Szomorú fájdalmad véget ért
Nyugovóra hajtottad fejed
Keresztény lelked immár
Szabadon száll a fény felé


Életedbe kevesen pillanthattak
Sírodhoz sem sokan kísérhettek
Amilyen szerényen éltél
Oly szerényen is távoztál


Magad mögött hagyott értékeid
Apró-cseprő emléktárgyaid
Szemétbe hajított földi életed
Megszűntél létezni e bolygón


Fájdalommal kikövezett úton
Megtisztultál gyarló tetteidtől
Sötét sírhant lett új otthonod
Emlékünkben örökké élsz.
Mánfa, 2007. július 9.

Szöktetés[szerkesztés]

A romák rabszolgát tartanak
Kiváltság és erény azt hiszik
Külföldön is könyörtelenek
Sanyargatáshoz igen értenek


Öregek és védtelenek
Bántalmazói és élősködői
Magyar és cigány lázad
Menteni akarják a rabot


Az elnyomást nem tűrik
Ketten összefognak
Jó tanáccsal ellátják
Zárt ajtót megnyitnak


Az öreg magyar menekül
A roma bosszútól fél
A boldogtalant segítik
Őt a fiatalok bátorítják


Az akció titkosan zajlik
Biztonságuk érdekében
Párjaik előtt is tagadnak
Segítő harmadiknak


Bevonnak egy leánykát
Ők hárman bölcsességgel
Elérték, hogy az öreg
Végre hazájába térhetett


Az eseményt követően
Gyanú árnyéka vetül rájuk
De anyagi helyzetük
Feddhetetlenné tette őket


Mánfa, 2006. november 21.

Mosoly[szerkesztés]

Mosolygó szempár
Rám nevet
Áradó gyönyör
Önti el szívemet
Köszönöm neked
E boldog perceket


Mánfa, 2006. november 22.

Megváltó halál[szerkesztés]

Vályogkunyhó roskadozik
Két szegény lélek tartja össze
Odabent betegség és nyomor lakozik
Tompult sikoly az éjszakában-egekig száll
Zúg a világ, hallgatni nem akar
Zakatol a mindennapok taposómalma
A halál mintha otthonra lelne idebent
Szorító fájdalom


Rángás villáma fut át beteg testén
Hallgatva készülődünk a halálra
Mindent tudunk már s nem értjük
Miért e hosszú út a halálig
Nem érheti meg a hajnalt, haldoklik
Sajgó szívvel kérjük a megváltót
Álma legyen örök megnyugvás
Fáradt testének


Oh, az élet oly nehéz
Éhség, szomjúság, fájdalom,
Gyengeség gyötri
Alkoholra, cigarettára vágyik
Szívni fulladásig, inni ájulásig,
Enni jóllakásig,
Életében is halálában is
Nélkülözés a kenyere


Hajdan még orvos gyógyíthatta
Immár semmi meg nem mentheti
Túl késő- az elhanyagolt testét
Halálos betegség sebezte meg
A kín oly mélyen berágta magát
A seb rejthető, akár a titok
De mélyéből epe szivárog
A belsejéből méreg csöpög


A betegségek kriptája lett
Eleven kínszenvedő
Daganatok burjánzanak elnyűtt
Sovány, vérző testében
Fehérbe fakult fekete haja
Arca kopár lett, ráncosra barázdált
Az óriási seb belülről falja fel
Eleven húsából szaporodik


Elmélyülten tiszta még a tudata
Szomjazó ajka segítségért szólna
De már nem tud, akár egy kis galamb
Pihegve szívja az élet utolsó cseppjét
Csöndesen várja, közelítsen a vég
Bánat lepi verejtékező arcát
Mély álomra csukja fátyolos szemét
Nem ver többé szíve


Erős szíve örökre elpihen
Szemei sarkában könnyek csillannak
Teste kihűl, körmei ellilulnak
Éltető levegőt már nem szívja
Utolsó mély sóhajjal
Hagy itt mindent és mindenkit
Meghalt, méltón beletörődve
Szenvedő sorsába


Tengernyi a gyász
Lelke messze jutott
Fényre lelt a magasban
Mielőtt a sír fedi el
Még a ravatalon megpihen
Hogy szerettei utoljára láthassák
Hárs alatti sírhelyéhez érkezik
Ahol a földanya karjaiba zárja


Mánfa, 2007. július 11.

Az elmúlás[szerkesztés]

Rothadó emberi hús bűze
Gyomor és epeműtét után
Feküdt rideg kórházi ágyán
Ébredezett nyöszörögve


Csövek, zacskók, drótok
Belőle kilógtak
Vér, epe, nyál, vizelet
Belőle kifolytak


Felnyitották, húsát kivágták
Szabták, csapolták, bevarrták
A szétoszló daganatos testéről
Tudós doktorok lemondtak


Közölték velem a tényeket
-Készüljön a legrosszabbra!
Napjai meg vannak számlálva
Fájdalma enyhítését ígérték


Tőle a reményt elvettem
Miért pont én voltam?
A képébe miért olvastam?
Kevésbé fog fájni neki - gondoltam


Elmondtam nincs már idő
Most már túl késő
Készítsen leltárt
Életéről számadást


Erős, nagyon erős -voltam
Pokoli szenvedését láttam
Érzéketlen nővé váltam
Szívem kőbe tuszkoltam


Munka után hozzá szaladtam
Minden nap kórházban látogattam
Párnáját folyton igazgattam,
Fájó végtagjait nyomogattam


Vértől, váladéktól, zöld epétől
Átázott sovány, reszkető testét
Szárazra töröltem, dörzsöltem
Saját ruhám ráöltöttem


Zaklatott lelkét nyugtattam
Akár egy anya vigasztaltam
Meleg zoknimba, bújtattam,
Beteg dedként takargattam


Enni, inni is próbált
De gyomra makacsul ellenállt
A zsebembe pénz csörgött
Apám mégis nélkülözött


Sürgetett már mindenkit
Idegenben halni nem akart
Olyannyira viskójába rohant
Hogy elkerülte a vasba vert fiát


Műtétje után két héttel 56 évesen
Földbe döngölte őt a fájdalom
Újfent gyászfeketébe öltözött
Gyarló testbe bújt lelkünk


Komor tekintettel, pihent már
Gőgösen fricskázta ránk
Igen, végigcsináltam!-lehelte
Nem leszek másnak már a terhe


Csontvelőt hasító csendben
A szobába lépett a halál
Eljött érte- végre már
Üdvözöltük a kaszást


Ekkor láttam halotti arcát
Halotti leplet adtam rá
Az ingét két karján át felhúztam
Kezeit mellkasán átkulcsoltam


Merevedő testét a hidegtől óvtuk
Az apám és a gyilkos rák
Örök szövetséget kötöttek
Örökmezőre együtt költöztek


Erőm fogyni kezdett
Nem fogtam többé a kezet,
Mely gyógyírként simogatott
Majd ostorként lecsapott


Orvosszakértő is érkezett
Erőm eltűnt, megroskadtam
Szoba közepén koporsóban feküdt
Szürkeségbe veszett az apám


Vörös vére tovatűnt,
Sápadt arca csontjára simult
Segítségem is akadt,
Bár nem a vérem s párom


Mostohák engem el nem hagytak
Véréből lett testvéreim cserbenhagytak
Segítő jobbot most nem nyújtottak.
Különös életükre hivatkoztak


Se testvéreim, se férjem
Beszélni nem tudtam
Injekciót nyomtak belém
Baba képpel csak kacagtam


Párnáját utoljára feje alá raktam
De hopp, koporsójába pottyantam
Vigyázó kezű idegenek
Engem fogtak, felemeltek


Hideg elől óvták testem
Gyógyszertől szédülő fejem
Senkit már nem hiányolt
Igaz szeretet engem ölelt


Hullaszállítók kivitték az apám
Reccs, összedőlt minden bennem,
Csak sírtam, zokogtam
Jaj, de sok volt a könnyem


E szomorú napon ismét
Egymagam maradtam
Testvéreimnek és páromnak
Ismét ezer dolga akadt


Sötéten, didergett az éjszaka
Pislákolt a gyertyafénye
A viasztyertya sorsa
Akár az emberé - az elműlás


Halotti virrasztásra világított
Az ajándék mit lánya adott
Adományként pénz helyett
Két nagy gyergyát kapott


Búsult, hogy távolban élő lánya
Búcsút már neki nem is mondott
Ajándékát halotti ajándékként tartotta
Amíg élt senki meg nem, gyújthatta!


Mánfa, 2007. október 17.

Ha nem mondasz nemet[szerkesztés]

Tőled lehet elvenni
Tőled lehet követelni
Téged lehet számonkérni
Téged lehet ütlegelni


Bőröd évekig nyúzhatják
Jó szíved sárba tiporhatják
Húsod akár a kutyák rágják
Szemed, ha tudnák, kivájnák


Átgázolnak a gyávákon
Előre törhetnek vakon
Menetelnek sötét utakon
Felkapaszkodnak a másikon


Farkastörvény ezen ne múljon
Férgese így el kell hulljon
Az élet így tovább ne múljon!
A könny tovább ne hulljon!


Mánfa, 2007. november 16.

Ha tehetném[szerkesztés]

Ha új életet kezdhetnék
Törölném a sötét múltam
Mely árnyékolja jelenem
Akár erkölcstelen is lehetnék


Leányként boldogan felnőnék
A vakvilágba bátran szaladnék
Senki szavára meg nem állnék
Reám láncok nem kerülnének


Akár a hajléktalan kóborolnék
Naptól, széltől sosem félnék
Mások szeme közé hánynék
Undorom így legyűrném


Megloptak, kikeket szerettem
Elrabolták női méltóságom
Igaz szerelmem - Lelki társam
Oly régóta hiába várom


Mánfa, 2007. november 17.

A szerző utószava a kötethez[szerkesztés]

Verseim és képeim a saját magam számára is félelmetes őszinteséggel keresik, mondják el és találják meg akkori hangulatom okát. Időrendi sorrendben olvasva verseimet szemünk előtt tárul fel gyötrelmes múltam.

Beás cigánygyerekként és felnőve cigány nőként, 35 év alatt átélt élményeimet kötöttem csokorba, ezzel is bizonyítva, hogy ma már szembe merek nézni az akkori nehéz életemmel és annak következményeivel. Nyomasztó múltam elől nem menekülhettem el, mert még idegenben is kísértett jelenléte.

Azzal az alattomos érzéssel, a boldogtalansággal küzdöttem, amely már elviselhetetlenné tette az életem és a körülöttem élők mindennapját egyaránt. Számomra mindig is elfogadhatatlan volt az elnyomás és a saját akarat erőszakkal való érvényesítése.

Szeretném felrázni - legfőképp a női olvasókat, hogy nem természetes érzés az agresszió eltűrése, még ha a mi cigány férjeink nagy része (őszinte tiszteletem a kivételnek), ezt annak is vallja. Természetes asszonyi reakciónk az, hogy mi cigány és roma nők a hallgatásunkkal asszisztálunk nekik hosszú-hosszú évekig, a hagyomány és a hűség hamis álarca mögé bújva.

Nagyon sokan küzdöttek és küzdünk még ma is hasonló problémákkal, csak valahogy szégyelljük bevallani, hogy ilyen dolgok velünk is megtörténnek, és inkább eltűrjük a családon belüli erőszak minden formáját. Verseimmel szeretnék sorstársaimnak is lelkierőt adni ahhoz, hogy az állandó önmarcangolást váltsa fel a múlt sérelmeinek elfogadása és a jövőbe vetett boldogabb élet reményében, merjünk felállni, előre lépni és nem csak tűrni!!!

Verseimet Orsós Anna néven írtam, mert szüleimtől ezt a nevet kaptam és ez a név az, amit sajátomnak érzek. A Mika szó azt jelenti kicsi, gyermekkoromban hívtak így, ezért a gyakori Orsós Anna név miatt, írónevem a manna lesz. Néhány képemet a férjezett nevemen írtam alá.

(Ezen utószót lásd a kötet hátsó borítófedelén.)