Meghalni
„Én meghalok érte, mert ismerem őt.” Jaj
meghalni virágos szájuk mosolyáért.
Meghalni a könnyű, drága kezüktől.
Meghalni a nőkért.
Dalolja az ifjú a végzeteseket, kik
fel-feltünedeznek a szíve vidékén,
a zsenge kebelnek csóva-hevével
dalolja meg őket:
mert mind tünemény csak és idegen lény.
Érzései ormán
lépnek ki csodásán s éjszaka hullik
belőlük a messze, a távoli karja
völgyébe. Vihar fuj
jöttükre a lombos
testébe. Feléjük
csillog az ifju patakja.
Ámde a férfi
néma maradjon. Ö, aki bolygott
érzése hegyében, az éjbe temetve
az uttalan uton:
ne szóljon.
Úgy, hogy a tenger agg vándora hallgat
s kiállt riadalma
reszketve remeg benn a néma kalitban.