Magyar fürdő Stájerföldön

Magyar fürdő Stájerföldön szerző: Gárdonyi Géza

       Némi lelkiismeretfurdalással jöttem ide az idegen fürdőre, de a multat bűnhődtem s az orvos azt írta a receptre, hogy a nagy világon e kívül nincsen számomra hely s hogy itt élnem kell, meghalnom nem szabad.
Pozsonyt leszámítva, sohasem voltam külföldön. A haza határán nehezen is tudtam átvergődni. Fogtak az érzelmek és a fináncok.
Azt hittem, három hétre el kell búcsúznom a magyar szótól, hát mennyire meglepett, mikor ideérkezve, a hullámzó Balaton ütemeire táncolt be velem a két stájer ló a sétatérre.
Mindenütt magyar szó, magyar arcok. Még az igazgató is magyar szóval fogad s ugyancsak különös látnom a derék stájer íróasztala fölött Deák Ferenc arcképét.
- Hogyan lehet az, - kérdezem az orvostól, - hogy Rohicson csupa magyarok vannak?
Az orvos mosolygott:
- A magyar konyha - mondta - a legjobb a világon, de óvatosan kell vele élni.
Egy alföldi földbirtokos ember utazott velem és megkért, hogy legyek tolmácsa az orvosnál.
Nem tudott egy szót se németül a jó úr s attól tartott, hogy az orvos nem értvén a baját, nem a gyomrára rendel orvosságot.
No, a Goethe nyelvéből magam sem értek sokat, de aki nálamnál is kevesebbet tud, szívesen imponálok neki és magamnak a tudásommal.
A jó embernek irtózatos gyomorgörcsei voltak. A fülén is sárgállott a betegség. Minden félórában görcsrohama volt. Akkor káromkodott. Máskülönben adomázott.
Elmondom az orvosnak a betegsége tüneteit:
"Reggel semmi baj; tíz óra tájban görcs és égés; délben semmi baj; délután ismét görcsök, égések, nyögések, fekvések; este semmi baj; éjjel kínszenvedés."
- Hogyan él, miket eszik? - kérdezte az orvos.
- Mindent megennék, ha tudnék enni, - felel a páciens, - kivéve spenótót, kását, vajat, tejet és más efféle utálatos eledeleket.
- Mit szokott reggelizni?
- Egy kis foghagymás rostélyost szoktam enni krumplival.
- És mit iszik rá?
- Egy kis bort, egy-két féllitert.
- Délben?
- Egy-két pohár sörrel kezdem. Aztán csakúgy ebédelek, mint más. De nem igen tudok enni.
- Mit ebédelt tegnap?
- Hát egy kis paprikás gulyáslevest, hogy helyre jöjjön a gyomrom, aztán egy kis marhakövérjét ettem gyönge vereshagymával, az rendesen jót tesz az egészségemnek. Hát aztán mi is volt? Igen: egy kis töltött káposztát ettem cigánypecsenyével. Végül pedig egy kis tepertős túrós csuszát eresztettem le. Az igaz, hogy ebből két tányérral ettem, de hát elvégre is az ilyen gyönge eledel nem is számít. No meg közbe zöldpaprikát eszegettünk a sógorommal.
- Ej, pásszerkányos! - fakadt ki az orvos magyarul.
- Gondoltam magam is, hogy tán a káposzta nem használ, mert abból háromszor is vettem, - mentegeti magát a földim, - de aztán lenyomtattam egy-két liter fehérrel, mégis csak még rosszabbul lettem.
Az orvos aztán felírta neki: "Reggel 3 pohár savanyúvíz, negyedórai időközökben; utánuk egy órai séta, azután egy pohár tej és délig séta: délben semmi leves, egy kis büftök, egyéb semmi, hanem utána séta; uzsonnára egy pohár tej, egyéb semmi, hanem utána hegymászás. Vacsorára hideg sült, egyéb semmi. - Így menjen ez mindennap, különben elpusztulunk.
- Öcsém uram, - szólott a pasasérom kijövet, - jobb szerettem volna, ha több ebédet és kevesebb sétát rendelt volna ez a doktor.
De azért engedelmeskedik a rendeletnek s ma már a hetedik napon, olyan piros is a két füle, mint a pipacs.
Az igaz, hogy itt nem is kap töltött káposztát, ellenben a spenótot, ha behúnyt szemmel is, de megeszi a hús mellé és uzsonnára úgy issza a tejet, mint a macska.
Hát így vagyunk mi magyarok mindnyájan. Minden nemzeti ereklyéink között leghívebben megőriztük az ételrecepteket, de elfelejtettük azt a sok erős testmozgást, lovaglást, fegyverjátékot, vadászatot, amiknek a dicső töltött káposztát, felséges túrós csuszát és paprikás borsos, szalonnás jó ételeket meg kell előzniök.
Ezért találkozik annyi magyar Rohicson s ezért nem búsul itt a lengyel, ezért nincs itt a beafsteak nemzete, sem a francia, sem más náció, hacsak nem átutazóban.
A fürdő közönségét úgy képzeltem, hogy itt mindenki kétrét görnyedve és a kezeit a gyomrára szorítva jár. De nem úgy van. A Zrinyi Miklós forrása mingyárt az első napokban megszünteti a heves fájdalmakat, s azontúl már csak az egészség növekedéséről lehet szó. A közönség nappal hegyeket mászik, este táncol; örök mozgásban van s ódai lelkesültséggel várja a napot, amelyen visszaroboghat a töltött káposztához.
Úgy mellékesen megemlítem, hogy az öreg Strossmayer püspök is itt van. A Janina-hegy tetején gyakran találkozom vele. Oly könnyen mássza a hegyet az öreg, mint a kecske. A hegytetőn megáll és elmerengve néz a zágrábi hegyek felé. Aztán tubákol és Bécs felé fordulva trüsszög.