Madárdal

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Madárdal
szerző: Bányai Kornél
Nyugat 1931. 17. szám

Testvérem:
ragyogó hang,
égbe zendülő madár,
ámulva hallgatlak a föld
fekete füvében.

Életed
jajjal és kacajjal
csobog csőrödből: forrás
éneke, csók csattanása, szél
selyme holt mezők felett.

Dalodban
könnyeim csillognak
s múló napjaim szépsége árad.
Visszhangul az ég
tenger csillaga csobban.

Fáradtan
dűlök a fűbe.
Dalolj helyettem is, dalolj!
Minden beszédnél fényesebben
mosolyog Istenünk a dalban.

Halálom
könnyű lesz és édes:
mint torkodból a hang
magosba szállok s dal leszek
elhagyott esti tájon.