A magyar helyesírás szabályai/Az írásjelek

A magyar helyesírás szabályai
Magyar Tudományos Akadémia
(Az írásjelek)

Az írásjelek

239. Az írásjelek szerepe kettős. Részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik-részleteik egymáshoz kapcsolódását tükrözik, részben némiképpen a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátságaira, a hanglejtésre és a beszédbeli szünetekre utalnak.

Az írásjelek használatának szabályai általában a nyelvtani viszonyokhoz igazodnak. Ezeknek a keretein belül egyazon esetre sokszor több, egyaránt helyes megoldás kínálkozik. Ilyenkor azt az írásjelet kell választani, amelyikkel mondanivalónkat a lehető legteljesebben tudjuk érzékeltetni. Az írásjelek változatos és kifejező használata fontos eszköze az értelmileg és érzelmileg egyaránt árnyalt közlésmódnak, ezért csak szépíróktól fogadható el – egyes esetekben, tudatos eljárásként – az írásjelek részleges vagy teljes mellőzése.

Az írásgyakorlatban használt sok írásjel közül a legfontosabbak: a pont (vö. 240–242., 256., 264., 266–267., 271., 278., 290., 293–297., 299.) a kérdőjel (vö. 240–242., 250., 256., 266.), a felkiáltójel (vö. 240–242., 250., 253., 256., 266.), a vessző (vö. 96., 100., 243., 247–255., 260–261., 274.), a kettőspont (vö. 245., 248., 256., 268–269.), a pontosvessző (vö. 244., 247.), a gondolatjel (vö. 246., 248., 250–252., 256., 258–259.), a zárójel (vö. 248., 250–252., 271.), az idézőjel (vö. 256–257., 272–273.), a kötőjel (vö. 262., 265., 270., 275., 281., 296–297., 299.), a nagykötőjel (vö. 263.). Az egyéb írásjelek közül a gyakoribbakat egy összefoglaló pont tartalmazza (vö. 275.).

Az írás tagolásában fontos szerep jut a szóköznek is. Szóközt hagyunk a szavak, valamint az írásjellel lezárt mondatok és tagmondatok között, a zárójelek és az idézőjelek közé foglalt közlési egységek előtt és után, a gondolatjel előtt és után stb. Nincs viszont szóköz a pont, a vessző, a kettőspont, a pontosvessző előtt, továbbá a kötőjel és a nagykötőjel két oldalán; a kezdő zárójel és idézőjel hozzátapad az utána következő, a berekesztő zárójel és idézőjel pedig az előtte álló szóhoz stb. (Hogy mikor kell szóközöket hagyni, annak részletkérdéseit gépírási szabványok és tipográfiai előírások tartalmazzák.)

A mondatokat záró írásjelek

240. Az egyszerű mondatok végére a közlés szándékának megfelelő írásjelet teszünk.

a) Az egyszerű kijelentő mondat végén pont van: Jóból is megárt a sok. Pipacsot éget a kövér határra / A lángoló magyar nyár tűzvarázsa. Stb.

b) Az egyszerű kérdő mondat végére kérdőjelet kell tenni: Ki látta? Meglátogattok-e holnap? Szereted a zenét? Stb.

c) Az egyszerű felkiáltó, óhajtó és felszólító mondatot felkiáltójellel zárjuk: Ezt aztán megcsináltad! De soká jön a tavasz! Bárcsak sikerülne a tervem! Legalább a szemem lenne jó! Azonnal idejössz! Szeresd a hazát! Légy jó mindhalálig! Stb.

Kérdő alakú felszólítások és felkiáltások végén felkiáltójel is szokott állni: Nem viszed el mindjárt! Miért ver engem a sors! Stb. – Közvetett felszólítást, utasítást kifejező, bár felszólító alakú mondatokat ponttal is zárhatunk: Írjunk egy-egy mondatot ezekkel a főnevekkel: béke, haza, kenyér, család. Stb.

Az érzelmek hullámzását vagy erősebb fokát írásjelek halmozásával érzékeltethetjük: Hogy képzeled ezt?! Valóban?? Nem!!! Stb.

241. A mellérendelő összetett mondatok végére az utolsó tagmondatnak megfelelő írásjelet teszünk: Esik a hó, mégis fekete az utca. Ne várjunk rá tovább, hiszen nem jön már. (A második tagmondat kijelentő.) Az apja is Miska, legyen ő is Miska! Sokat késik, ne várjunk rá tovább! (A második tagmondat felszólító.) A többieknek egy takaró is elég, minek neked kettő? Induljunk már, miért várnánk rá tovább? (A második tagmondat kérdő.)

242. Az alárendelő összetett mondatok végére olyan írásjelet kell tenni, amilyent a főmondat kíván: Ki mint vet, úgy arat. Szeretném tudni, mi a baja. Kértem, hogy azonnal menjen haza. (A főmondat kijelentő.) Érzed-e, mennyire szeretlek? Vajon megmondták már neki, hogy máskor jöjjön? Nem felejted el, amire megkértelek? (A főmondat kérdő.) Folytasd ott, ahol abbahagytad! Mondd meg neki, holnap indulhat! Figyeljétek, ki lesz az első! (A főmondat felszólító.)

A mellékmondatnak megfelelő írásjellel is zárható az olyan mondatszerkezet, amelynek (akár el is hagyható) főmondata csupán mellékes tájékoztatást tartalmaz, vagy csak a figyelem fölkeltésére szolgál: Kérdem, olyan nagy hibát követtem el? Javasolom, ne üsse bele az orrát! Stb.

A mondatzáró írásjelet akkor is a mellékmondathoz igazíthatjuk, ha az voltaképpen idézet: Hiába mondtam neki, hogy nem szabad bejönni!

A tagmondatok közötti írásjelek

243. Az összetett mondatok tagmondatait általában vesszővel választjuk el egymástól.

a) A tagmondatok határán a vessző mindig kiteendő, akár van kötőszó, akár nincs: Régi igazság, hogy anyanyelvét is jobban tudja, aki még egy nyelven tud. A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Stb.

b) A tagmondatokat bevezető és, s, meg, vagy kötőszó előtt is ki kell tenni a vesszőt: Az ebédre nem kell senkit is megvárnom, / És mindnyájan várnak énrám, hogyha késem. Éj van-e, vagy szemem világa veszett ki? Stb.

Sokszor meglehetősen nehéz eldönteni, hogy az és, s, meg, vagy kötőszóval kapcsolt rész önálló tagmondat-e: Bevágta az ajtót, és dühösen elrohant. De: Hirtelen fölugrott és elrohant. Ilyenkor az írásjelhasználat ingadozhat.

c) A mint kötőszóval bevezetett hasonlítás önálló (bár sokszor hiányos) tagmondatnak számít, ezért kötőszava elé mindig vesszőt kell tenni: Tündöklik, mint a gondolat maga, / a téli éjszaka. Fehér lett, mint a fal. [De vö. 249. b)]

A hasonlító több, mint szerkezetben vessző van a mint előtt: Ez sokkal több, mint a tavalyi. Hat több, mint öt. Stb. (Ilyenkor a több ragozható: többet, mint ötöt stb.) – Nem kell azonban vesszőt tenni a több mint alakulatban a mint elé, ha a több mint (a majdnem ellentéteként) a mondanivaló tartalmának erősítésére, nem pedig összehasonlításra szolgál: Ez több mint szemtelenség. Több mint öt évig élt külföldön. Stb. (Ilyenkor a több nem ragozható.)

d) Az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy stb. kötőszószerű szókapcsolatok elé vesszőt teszünk. Ilyenkor a hogy előtt nincs vessző: Felrohant a lépcsőn, anélkül hogy pihent volna. Cselekedj, ahelyett hogy tétovázol! Stb. – Ha azonban az anélkül, aszerint, ahelyett stb. elemek az első tagmondathoz tapadnak, eléjük nem teszünk vesszőt, utánuk (a hogy elé) azonban igen: Felrohant a lépcsőn anélkül, hogy pihent volna. Cselekedj ahelyett, hogy tétovázol! Stb.

244. A többszörösen összetett mondatokban pontosvesszővel határoljuk el egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait: Nyugat felől sötét felhőket hozott a szél, a port felkavarta, és az emberek arcába vágta; a büszke jegenyék alázatosan hajlongtak, hogy derekuk ne törjön; s a közeledő viharnak látni lehetett már egy-egy távoli villámlását is. Stb.

Kéttagú összetett mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza: Kabátja szinte a bokájáig ért; nyáron is azt hordta. A más-más tartalmi típusú tagmondatok közé szintén tehetünk vessző helyett pontosvesszőt: Eddig jól megvoltunk; most váljunk ellenségekké? Ezt többet nem veszem fel; égesd el! Stb.

245. Összetett mondatainkban kettőspontot teszünk, ha egy-egy lényeges gondolatra hívjuk fel a figyelmet, vagy ha jelezni óhajtjuk, hogy a tagmondat fontosabb magyarázatot vagy következtetést tartalmaz: Közös a célunk: mindig többet, egyre jobbat akarunk. Vörös jelek a Hadak Útján: / Hunniában valami készül... Stb.

Ha kettősponttal lezárt közös figyelemfelhívó mondat után több külön mondat következik, mindegyiket (már az elsőt is) nagy betűvel kezdjük: A nyelvújításnak több oka volt: Nem tudtuk a tudományokat anyanyelven művelni. Irodalmunknak új kifejezési formákra volt szüksége. Tiltakozást jelentett az elnémetesítéssel szemben. Stb.

246. Ha azt akarjuk jelezni, hogy bizonyos mértékig elkülönülő gondolatsor kezdődik, pont, felkiáltójel és kérdőjel után még gondolatjelet is teszünk: Rabok legyünk, vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok! – / A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk! Stb.

A mondatrészek közötti írásjelek

247. A mellérendelt mondatrészek közötti írásjelhasználat fontosabb esetei a következők:

a) Az egymásnak mellérendelt, külön-külön hangsúlyozott azonos szerepű mondatrészek (s az ilyenekből alakult felsorolások tagjai) közé vesszőt teszünk, ha kötőszó nélkül következnek egymás után: Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, / Pocsolyás víz, sás, káka lakják. Szeretett volna valami újat, szépet, nagyot alkotni. Stb. [De vö. 249. a)]

b) A felsorolásban pontosvesszőt is használunk, ha azonos szerepű, vesszőkkel tagolt mondatrészeket akarunk elkülöníteni másneműekből álló sorozattól: Mindenki ismeri az ilyen szavakat: beszél, ír, olvas; ceruza, könyv, tinta; becsületes, lelkes, szorgalmas; stb.

Az ilyen jellegű felsorolások végén a stb. elé is pontosvesszőt kell tenni. [De vö. d) alpont.]

c) Ha az azonos szerepű mondatrészek között kötőszó van, ez elé vesszőt teszünk (kivéve az és, s, meg, vagy kötőszókat): Tetszetős, de helytelen elméletet agyalt ki. Kétszer, illetőleg háromszor kezdtük újra. Elhibázott, sőt veszedelmes vállalkozásba fogott. Stb.

d) Ha azonos mondatrészek között és, s, meg, vagy kötőszó áll, eléjük nem teszünk vesszőt: A tésztára sok mákot és cukrot szórt. Ég és föld között lebegett. A rózsának, a szegfűnek vagy a levendulának az illatát szereted? Stb.

Mivel a felsorolások végére tett stb. rövidítésben az s kötőszó rejlik (= s a többi), a csupa vesszős felsorolás végén nem kell eléje vessző: Gyakorító igék például ezek: járkál, kapdos, álldogál, beszélget stb. [De vö. b) alpont.]

e) Ha az és, s, meg, vagy kötőszó beszédszünettel elválasztott, hátravetett mondatrészeket vezet be, e kötőszók elé vesszőt teszünk: A szüleire gondolt, és szegény nővérére. Aztán elővette a bicskát, meg a kenyeret, meg a szalonnát, meg a zöldpaprikát, majd jóízűen falatozni kezdett. Ernyőt hozzál magaddal a kirándulásra, vagy kabátot! Stb.

f) A páros kötőszóval alakult mellérendelő szerkezetekben a második kötőszó elé mindig vesszőt teszünk (a páros vagy második tagja elé is): Vagy ezt, vagy azt választhatod. Hol ehhez, hol ahhoz kapott. Se pénz, se posztó. Sem testem, sem lelkem nem kívánja. Lehet jó is, rossz is. Stb.

248. Az értelmezővel kapcsolatos fontosabb írásjel-használati esetek a következők:

a) Az értelmezős szerkezetben rendszerint mind az értelmezettre, mind az értelmezőre külön hangsúly esik, és a beszédben szünet van közöttük. Ezt az írásban vesszővel jelezzük: Németh Pétert, a tőszomszédomat kereste. A község tanácselnökének, Komáromi Pálnak a javaslatára betonjárdát építenek. Stb.

A vessző helyére kettőspont is kerülhet, főleg ha az értelmező felsorolást tartalmaz, vagy csattanós befejezője a szerkezetnek: S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák, búsak, bíborak… Fölröppen a komor ég homlokára / Egy nagyszerű mosoly: / A forradalom vörös hajnala.

Ha az értelmező távolabb kerül az értelmezettől, a vesszőt közvetlenül eléje tesszük: Én őt dicsérem csak, az élet anyját… Stb.

b) Ha az értelmező után is szünet van a beszédben, mögéje is vesszőt tehetünk: Anna, a leány, varrni tanult. Kertjük díszét, egy öreg diófát, az éjszakai vihar kidöntötte. Stb. Az ilyen közbevetésszerű értelmezőt olykor nem vesszővel, hanem gondolatjellel (esetleg zárójellel) különítjük el: A baleset sérültjét – a motorkerékpárost – kórházba szállították. Stb.

c) Ha a kitüntetést, fokozatot, minősítést, rangot jelentő, gyakran határozott névelővel kezdődő kifejezés birtokos szerkezet, akkor az előtte álló személynév értelmezőjének számít, és az értelmezős szerkezetnek mindkét fő tagja ragozódik. A személynév után ebben a típusban vesszőt teszünk: Nagy Elemér, városunk díszpolgára; Mózes Pált, népköztársaságunk nagykövetét; Dömötör Béla, az irodalomtudomány doktora; Kálmán Etelkát, a Magyar Népköztársaság kiváló művészét; stb. – Ugyanígy: Balla Erzsébetnek, Kossuth-díjas írónőnknek; illetőleg: Kovács Tiborral, az állami díjas mérnökkel; stb.

Ha azonban az ilyen kifejezések nem értelmezők, a szerkezetet csak a végén ragozzuk, és a személynév után nincs vessző: Mózes Pál nagykövetet, Kállay Imre kandidátusé, Szép Izabella SZOT-díjassal, Zsigmond Elek Kossuth-díjastól stb.

d) Ha az értelmezett szó vagy az értelmező a maga vagy a mind névmás, nincs szükség vesszőre: Te magad mondtad. János maga is ott lesz. Maga János is ott lesz. Magát Bartókot hallottuk a hanglemezről. A sok pásztor mind muzsikál. Stb.

e) A szünettel elkülönülő értelmezőszerű, valamint a mondathoz lazán hozzátoldott határozók elé vesszőt teszünk: A könyvet az íróasztalára, a lámpa mellé tette. Nagybátyám szombaton érkezett meg, a feleségével együtt. Egész nap az erdőt járta, felszabadultan, nagyokat lélegezve. Stb.

249. Az egymásnak alárendelt mondatrészek közé általában nem kell írásjelet tenni.

a) Az egymás után kötőszó nélkül következő egynemű jelzők és egynemű határozók közé nem teszünk vesszőt akkor, ha alárendelő viszonyban vannak egymással: Fehér bottal a kezében egy fekete szemüveges férfi jött vele szemben. Ma reggel nagy eső esett. Az országban mindenütt jó termés ígérkezik. Stb. [De vö. 247. a)]

b) Ha a mint szó állapotot vagy minőséget jelölő szó vagy szókapcsolat előtt áll, nem teszünk eléje vesszőt: Bátyámat mint tanút (= tanúként) hallgatták ki. Petőfi mint ember nem hazudtolta meg a költőt. Kossuth korábban mint meg nem alkuvó újságíró harcolt a magyar nép jogaiért. Stb. [De vö. 243. c), 250.]

e) A -va, -ve és a -ván, -vén képzős igeneves szerkezet csak mondatrész, ezért többnyire nem különítjük el vesszővel a mondat egészétől: Munkaruhát húzva fogott neki a motor szerelésének. A rádió zenéjét hallgatva is jól tudok tanulni. Stb. – Ha azonban az igeneves szerkezet szinte külön mellékmondatnak érződik, vagy hátravetve a mondathoz lazán kapcsolódik, célszerű vesszővel elkülöníteni: Gondolván egy merészet, áteveztünk a túlsó partra. Kiszaladt az udvarra, kabátját magára kapva. Stb.

A szövegbe ékelődést jelző írásjelek

A közbevetés

250. Az olyan szót vagy szókapcsolatot, amelyet a közbevetés szándékával ékelünk be a mondatba, vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük: A vonat, persze, megint késett. István, sajnos, nem tud eljönni. Bátyámat, a baleset tanújaként, többször is kihallgatták. Új találmányát – természetesen – azonnal szabadalmaztatta. Bátyámat – a baleset tanújaként – többször is kihallgatták. A kiejtés szerinti (fonetikus) átírás a nyelvjárásgyűjtésben igen fontos. Bátyámat (a baleset tanújaként) többször is kihallgatták. Stb.

Mivel a közbevetés szándékát és írásbeli kifejezésének szükségét valójában csak a közlemény megalkotója érzi, a fenti szabály alkalmazása a fogalmazó egyén megítélésétől függ. Akár le is mondhat a beékelésről: A vonat persze megint késett. Stb.

A mint kötőszó sokszor beszédszünetekkel határolt közbevetést vezet be: Ádám barátomat, mint mérnököt, a műszakiakhoz osztották be. Ádám barátomnak – mint kiválóan képzett mérnöknek – az átlagosnál magasabb a fizetése. Ádám barátomtól (mint országszerte jól ismert mérnöktől) gyakran kérnek szakvéleményt. Péter, mint említettem, beteg lett. [De vö. 249. b)]

Érzelem kifejezésére – főleg régies vagy szépirodalmi jellegű szövegekben – a mondatba felkiáltójel vagy kérdőjel is beékelődhet. Az ilyen közbevetett felkiáltójel vagy kérdőjel után a mondat természetesen kisbetűvel folytatódik: Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott / Jankóm… Most veszem észre, hohó! mind, amit mondtam, hazugság, / Csúnya hazugság volt. Stb.

251. Ha az összetett mondat valamelyik tagmondatába beékelődik egy másik tagmondat, ezt a közbevetett mondatot vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük: Évi, bár még át tudott volna szaladni az úttesten, előbb hagyta elmenni a teherautót. Évi – bár még át tudott volna szaladni az úttesten – előbb hagyta elmenni a teherautót. Évi (bár még át tudott volna szaladni az úttesten) előbb hagyta elmenni a teherautót. Stb.

252. Ha a közbevetett szó, szókapcsolat vagy tagmondat írásjelnél ékelődik a mondatba, az írásjelet a közbevetés után, vagyis a közbevetett részt körülfogó gondolatjelpár vagy zárójelpár második tagja után ki kell tenni: Műszaki egyetemen szerzett diplomát – vegyészmérnökit –, de író lett. Felvették a jelentkezők nagyobb részét (45 fiút és lányt), s csak néhány alkalmatlant kellett elutasítani. Sok megszokott holmiját becsomagolta, hogy minél kényelmesebben érezze magát – ez mindig fontos volt neki –; csak még a magnója hiányzott, amit javíttatni vitt. Egy gondolat bántotta (és nem tudott megszabadulni tőle): hogy ő is felelős a hiányért. Stb.

Ha a zárójelbe tett megjegyzés a mondat végére esik, a mondatvégi írásjelet a berekesztő zárójel után tesszük ki: Bizonyos szavak igék is, névszók is (pl. fagy, les, nyom). Ne felejts el fölébreszteni holnap reggel (6-kor)! Stb. (Vö. 271.) – A zárójelbe tett önálló mondat írásjele azonban a zárójelen belülre kerül: A jelenlevők mind helyeselték a javaslatot. (Az ellenvéleményen levők el se jöttek a gyűlésre.) Stb. (De vö. 271.)

A megszólítás

253. Az olyan önálló, mondat értékű kiemelt megszólítások után, amelyek egy hosszabb szöveget vezetnek be, általában felkiáltójelet teszünk: Drága Szüleim! (Drága szüleim!) Tisztelt Közönség! Kedves Barátaim! Igen tisztelt Főorvos úr! Egyetlen Ilonám! Stb. (Vö. 149.)

Magánlevelekben a kiemelt megszólítások után vesszőt is lehet tenni.

254. A mondat elején vagy végén álló megszólítást vesszővel választjuk el a mondat többi részétől: Gyerekek, nézzétek csak! Nagyon vártalak már, édes fiam. Stb.

255. Ha a megszólítás beékelődik a mondatba, eléje is, mögéje is vesszőt teszünk: Most pedig, barátaim, rátérünk a dolog lényegére. Tudod-e, Sándor, a kötelességedet? Stb.

Az idézés

256. A szövegbe ékelt szó szerinti idézetet általában idézőjelpár fogja közre. Az idézőjelet (kézírásban és nyomtatásban) az idézet kezdetén alul, az idézet végén pedig fölül tesszük ki: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok” – figyelmezteti Kazinczy költőtársait. Stb.

Ha az idézőjelbe tett mondaton belül még egy idézőjelre van szükség, hegyével befelé forduló jelpárt használunk: Petőfi írta apjáról: „Szemében »mesterségem« / Most is nagy szálka még; / Előítéletét az / Évek nem szünteték.” Stb.

Idézés alkalmával az idéző mondat megelőzheti, követheti vagy megszakíthatja az idézetet.

a) Az idézetet bevezető mondat után kettőspontot teszünk. Az első idézőjel után az idézet első szavát általában nagybetűvel kezdjük. Az idézet végére, a berekesztő idézőjel elé olyan írásjel kerül, amilyent az idézett mondat tartalma kíván: Bessenyei ma is érvényes igazságot fogalmazott meg: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Örök kérdést tesz fel Vörösmarty: „Mi dolgunk a világon?” Petőfi így kezdi híres versét: „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!” Stb. – A megszakított idéző mondat kisbetűvel folytatódik: Madách szavait: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” ma is gyakran idézzük. Stb.

Kisbetűvel kezdjük az idézetet, ha úgy emeltük ki, hogy az eredeti szövegben is kisbetű van: A közeledő őszt ekképp jeleníti meg Babits: „már hullnak a cifra virágok / szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok, / ha süvít a böjti szél.” Stb.

b) Ha az idéző mondat követi az idézetet, gondolatjellel kapcsoljuk, és kisbetűvel kezdjük. Ilyenkor az idézet végén a kérdőjelet és a felkiáltójelet kitesszük, a pontot azonban nem: „Ismerni a jót könnyebb, mint követni” – írta unokaöccsének Kölcsey. „Ó, megvan-e még az az otthon?” – sóhajt fel Radnóti. „Még kér a nép, most adjatok neki!” – figyelmeztette Petőfi az urakat. Stb.

c) Az idézetbe iktatott idéző mondat közbevetésnek számít, tehát gondolatjelek közé tesszük, és kisbetűvel kezdjük. A második idézőjel a szövegzáró írásjel után következik: „A tudományos felfogás szerint – írja Kosztolányi – nincs semmiféle rangkülönbség a nyelvek között.” „Lesz-e gyümölcs a fán – kérdi Petőfi –, melynek nincs virága?” „Az eszmék erősbek / A rossz anyagnál – vallja Madách. – Ezt ledöntheti / Erőszak, az örökre élni fog.” Stb.

257. Ha a szó szerinti idézetet szervesen beleszőjük saját szövegünkbe, az idézett részt idézőjelek közé foglaljuk, és az idézetet kezdő közszót (az eredeti szöveg ellenére is) kisbetűvel kezdjük: A tanterv szerint az iskola egyik célja az, hogy „testileg, szellemileg egészséges, edzett nemzedéket neveljen”, de ez csak a társadalom egészének tevékeny közreműködésével érhető el. A „rendületlenül” később jelszóból magatartásformává érett. Stb. – Ha a mondat az idézett résszel végződik, a mondatot befejező írásjelet az idézőjel után tesszük ki: Juhász Gyula a munkában azt az erőt látja, amely „a szabadág útjára visz gyász és romok felett”. Stb.

Mások szavainak némiképp megváltoztatott, vagyis úgynevezett tartalmi idézésekor nem használunk idézőjeleket: Alkotmányunk kimondja, hogy társadalmi rendszerünknek a munka az alapja. Stb. Így szokás kezelni az úgynevezett kapcsolt egyenes beszédet is: Mondtam neki, hogy nincs az az áldozat, amire ne lennék képes a gyerekeimért. Stb.

258. Szépirodalmi művekben az író mintegy idézi a szereplők szavait, de ennek jelzésére nem idézőjeleket, hanem gondolatjeleket szokás használni. Az írásjelek és a kezdőbetűk tekintetében egyébként az idézéskor szokásos írásmódot alkalmazzuk. [Vö. 256. a), b), c)]

a) Ha az író idéző mondata megelőzi a szereplő szavait, gondolatjel van előttük, utánuk viszont nincs.

Határozatlanul mondta:

– Nem is tudom.

Reménykedve kérdezte:

– Ugye, hiszel nekem?

Türelmetlenül szólt rá:

– Add már ide!

– Nem adom!

b) Ha az író idéző mondata követi a szereplő szavait, ezeket gondolatjelpár fogja közre.

– Nem is tudom – mondta határozatlanul.

– Ugye, hiszel nekem? – kérdezte reménykedve.

– Add már ide! – szólt rá türelmetlenül.

c) Ha az író idéző mondata a szereplő szavai közé van iktatva, a megszakítás után újabb gondolatjel következik.

– Nagyon vártalak már – fogadta a barátját. – Sok a teendőnk.

– Kik jártak itt? – faggatta tovább. – Maga itt volt, láthatta.

– Ne higgy neki! – támadt rá. – Annyiszor becsapott!

– Gyere ide – kiáltott rá –, és segíts már egy kicsit!

– Sehogy sem tudok belenyugodni abba – folytatta –, hogy kisemmiztek.

Az idéző mondatok nélkül egymást váltogató párbeszéd megszólításonként külön sorokban kezdődik, és a beszélők első szavai előtt gondolatjel van:

– Kapitány uram, vagy kétszázan kimennénk az éjjel.

– Hova a pokolba?

– Maklárra.

– Maklárra?

– Jó estét mondani a töröknek.

259. Ha közmondásokhoz, szállóigékhez, sarkigazságokhoz, jelszókhoz stb. magyarázó, kiegészítő megjegyzést fűzünk, nem használunk idézőjeleket, de az írásjelek és a kezdőbetűk tekintetében az idézéskor szokásos írásmódot követjük: Ki korán kel, aranyat lel – tartja a közmondás. Hová merült el szép szemed világa? – szoktuk tréfásan kérdezni. Termeljünk többet és olcsóbban! – ez most a feladat. Stb.

Szavak és szórészek közötti írásjelek

260. Vesszőt szoktunk tenni az indulatszók után, illetőleg elé.

a) Az indulatszókat vesszővel különítjük el: Hej, csak itt lenne már! Jaj, eszem a lelked! Hova megy, hé? Fiatalságunk évei, haj, messze szálltak! Stb.

b) Ha valamely indulatszó után a be vagy a de nyomósító szócska következik, az indulatszó és a nyomósító szócska közé csak akkor teszünk vesszőt, ha a mondat hangsúly- és szünetviszonyai ezt megkívánják: Ejnye be megjártam! vagy: Ejnye, be megjártam! Jaj de elfáradtam! vagy: Jaj, de elfáradtam! Stb.

261. Ha a tagmondat közbeékelődése miatt vagy bármi más okból két kötőszó kerül egymás mellé, csak az első elé teszünk vesszőt: A hegymászásban elfáradt, s mikor egy forráshoz ért, rövid pihenőt tartott. Hívták, de mert hideg volt, nem indult útnak. Stb.

262. Kötőjelet szavak és szórészek között az alábbi esetekben alkalmazunk:

a) Az olyan összetett szavakat, illetőleg tulajdonnévi szóalakokat, amelyekben a tagok, illetőleg a szóelemek határán három azonos, mássalhangzót jelölő betű kerül egymás mellé, kötőjellel tagoljuk: sakk-kör, ott-tartózkodás, össz-szövetségi; Széll-lel, Mann-né; stb. [Vö. 62., 94., 265. a)]

b) A szóismétléseknek, a mellérendelő összetételeknek és az ikerszóknak, valamint az alárendelő összetételeknek bizonyos típusaiban az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: egy-egy, néha-néha (vö. 97.); örökkön-örökké, unos-untalan (vö. 98.); süt-főz, orrán-száján, sírva-nevetve [vö. 100. b)]; édes-bús, szoba-konyhás [vö. 101. a)], dimbes-dombos, irul-pirul [vö. 102. a)]; csihi-puhi, Anna-Panna [vö. 103. a)]; gizes-gazos (vö. 103. b)]; meg-megállt, vissza-visszatérés, ki-be ugrál, le-föl sétálás [vö. 131. d)]; könyvritkaság-gyűjtemény, foszforműtrágya-gyártás (vö. 138.); anyagcserevizsgálat-kérés [vö. 139. a)]; hidegvíz-csap [vö. 139. b)]; szövő-fonó ipar [vö. 139. c)]; stb.

Szokatlan, alkalmi szóösszetételeknek kötőjeles írása a költői nyelv kifejezőeszköze: rőzse-dalok, gyémánt-hitemet, köd-gubában, bogáncs-szívem, kő-iszonyatját, rokon-őrtüzek stb.

c) Ha két vagy több egymás után következő összetett szónak azonos az utótagja vagy az előtagja, rendszerint csak az utolsó, illetőleg csak az első összetett szót írjuk ki teljes alakjában. Ilyenkor az elhagyott közös utótagra, illetőleg előtagra kötőjellel utalunk: gép- és gyorsíró; bel- és külkereskedelem; tej-, zöldség- és gyümölcsfelhozatal; stb., illetőleg: bortermelő és -értékesítő szövetkezet; gépgyártó, -szerelő és -javító üzem; stb.

d) Kétezeren felül – ha az ezres után még más szám is következik – az összetett számnevek írásában kötőjelet használunk: ötezer-nyolcszáztíz, tizenegyezer-huszonnyolc stb. [Vö. 289. a)]

e) Tulajdonnevekhez főneveket és belőlük képzett mellékneveket bizonyos típusokban kötőjellel kapcsolunk: Afrika-kutató, Kazinczy-verseny, József Attila-díj; Balassi-strófás, József Attila-díja; stb. [Vö. 140. b), 168–169.]

f) A kettős családnevek elemeinek összetartozását kötőjellel érzékeltetjük: Endrődy-Somogyi, Konkoly-Thege stb. (Vö. 158.)

g) A többelemű földrajzi nevek több típusában kötőjellel fejezzük ki az alkotó tagok összetartozását: Arany-patak, Csepel-sziget, Vas Mihály-hegy (vö. 176.); Holt-Tisza, Nagy-New York, Kál-Kápolna, Érd-Ófalu (vö. 177.); Rohonci-Arany-patak, Arany-patak-völgy (vö. 178.); stb.

h) Az -e kérdőszócskát kötőjellel kapcsoljuk az előtte álló szóhoz: Tudod-e, merre menjünk? Jobbra-e vagy balra? Stb.

i) Mind a betűkkel, mind a számjegyekkel írt számkapcsolatokban kötőjelet teszünk, ha a kapcsolat hozzávetőlegességet, vagylagosságot fejez ki: egy-két (ember), nyolc-tíz (napra); 5-6 (darab), 10-12 (éves); stb.

263. Nagykötőjelet szavak között a következő esetekben szokás használni:

a) Két vagy több nép (nyelv) nevének kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: angol–magyar (szótár), francia–spanyol (határ), olasz–német (mérkőzés); Cseh–Morva-dombság, Osztrák–Magyar Monarchia, Magyar–Szovjet Baráti Társaság; stb. (Vö. 179.)

Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: (a) magyar–angolban (ti. szótárban), (láttam az) angol–brazilt (ti. mérkőzést), német–franciás (ti. szakos) stb.

b) Két vagy több tulajdonnév kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: Marx–Engels–Lenin, Hadrovics–Gáldi: Orosz–magyar szótár, Újpesti Dózsa–Ferencváros (rangadó) stb.

Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a ragokat: (a) Hadrovics–Gáldiban (ti. szótárban), (a) Videoton–Haladáson (ti. mérkőzésen) stb.

c) Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz az olyan szavakat, amelyek valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek: Budapest–Bécs, Duna–Majna–Rajna-csatorna; 1983–1984. évi, a 128–9. lapon, az I–IV. osztályban, Ménesi út 11–13.; az első–negyedik osztályban, kelet–nyugat irányban, a tavasz–nyár folyamán, június–július hónapban; stb.

Bonyolultabb esetekben a nagykötőjel kivételesen szóközökkel illeszkedhet a tagok közé: i. e. 753 – i. sz. 456; illetőleg: a Szojuz–24 – Szaljut–5 űrkomplexum; stb.

Az ilyen alakulatok utolsó (esetleg mindkét) tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: Budapest–Bécsen át, az első–negyedikben, tavasszal–nyáron; budapest–bécsi, kelet–nyugati, tavaszi–nyári, június–júliusi; stb. (Vö. 179.) – De: a 128–9.-en, az I–IV.-ben, 1848–49-ben; 1981–1985-i, 1914–18-as; stb. [Vö. 265. e)]

d) Nagykötőjelet használunk géptípusok stb. betű- vagy szó- és számjelzése között: T–34, TU–154; Szojuz–14, Apollo–11; stb. Az ilyen alakulatokhoz minden toldalékot kötőjellel kapcsolunk: T–34-et, TU–154-gyel, T–34-es, Szojuz–14-ben, Apollo–11-es; stb.

264. Három pontot teszünk a gondolat befejezetlenségének jeléül: De tart a harc… a kard s az ágyú / Helyett most eszmék küzdenek. Meggondolni háborítlan, / Ami immár közelebb van… stb. Három pontot használunk akkor is, ha valamely szövegből kihagyunk egy részt: …s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk… Respublika, szabadság gyermeke / …Köszöntelek a távolból előre! Stb.

Toldalékok kapcsolása

265. A ragokat, a jeleket, a képzőket és a képzőszerű utótagokat általában közvetlenül kapcsoljuk a szótőhöz. Néhány esetben azonban kötőjelet használunk.

a) Kötőjellel hárítjuk el toldalékok kapcsolásakor három azonos, mássalhangzót jelölő betű közvetlen találkozását egyes típusokban, ahol az egyszerűsítés nem alkalmazható: Széll-lel, Wittmann-né [vö. 94., 163. c)]; Bonn-nal, Bonn-nál [vö. 217. c)]; dzsessz-szerű, puff-féle (vö. 62., 94.); stb.

b) Kötőjellel kapcsoljuk a több különírt elemből álló személynevekhez és földrajzi nevekhez a képzőket és a képzőszerű utótagokat: Arany János-i, Leonardo da Vinci-s; Illyés Gyula-féle; stb. (vö. 141., 164.); New York-i, Karlovy Vary-i, Frankfurt am Main-i; New York-szerű; stb. [Vö. 164., 217. b)] – Hasonlóképpen: Magyar Nemzet-beli stb. (Vö. 200.)

c) Kötőjellel kapcsoljuk az egyelemű személynevekhez a képzőszerű utótagokat: Eötvös-féle, Petőfi-szerű stb. (Vö. 141., 171.) – Hasonlóképpen: Vág-szerű (folyó), Omega-féle (időmérők), Népszabadság-beli (cikk) stb.

d) Kötőjellel fűzzük hozzá a hangérték nélküli (ún. néma) betűre és a bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan betűcsoportokra végződő szavakhoz a toldalékokat: guillotine-t, Glasgow-ban, Montreux-ig, Rousseau-nak, voltaire-es, ploieşti-i stb. [Vö. 217. a)]

e) Kötőjellel kapcsoljuk a számjegyekhez, írásjelekhez, rövidítésekhez, betűszókhoz stb. a toldalékokat: 4-et, 12-t, 19-szer, 67-es, aug. 20-án, a IV.-be jár, 80%-os, 6%-kal, a 15. §-ban, Bp.-en, az MTA-tól, 100 °C-on, 16.25-kor. [Vö. 280., 286. a)]

Egyéb írásjel-használati tudnivalók

266. A hírlapok, folyóiratok, könyvek, költői művek, értekezések, cikkek, dolgozatok, fejezetek címe, valamint az intézménynevek és útbaigazító feliratok után a mai gyakorlat szerint nem kell pont akkor, ha kiemelt címsorokként vagy önmagukban szerepelnek:

Népszabadság

Puszták népe

Nemzeti dal

Előszó

Kettős megállóhely

Szerencsi Csokoládégyár stb.

– Ha azonban a cím szövegben van, s utána mondat kezdődik, a végére pontot teszünk: A személyes névmások. Személyes névmásoknak nevezzük azokat a szavakat… – A kérdőjelet és a felkiáltójelet a kiemelt címsorok végén is ki kell tenni:

Minek nevezzelek?

Készülj, hazám! Stb.

267. Pontot használunk viszont a következő esetekben:

a) A sorszámneveket jelölő számok után általában pont van: 10. versszak, 1983. évi, IX. kerület stb. (Vö. 290.)

b) Pontot teszünk a rövidítések egy része után: aug., du., kb., özv.; Bp.; stb. (Vö. 278., 282.)

c) Pontot teszünk a keltezésben az évet, a hónapot és a napot jelölő szám után: 1848. III. 15. (Vö. 293.)

268. Kettősponttal mutatunk rá a példaként említett szóra, szócsoportra vagy mondatra: A felszabadulás óta számos új összetétel keletkezett nyelvünkben: békepolitika, jövőkutatás, munkaverseny, tervhivatal stb. A kijelentő mondatban megállapítunk, közlünk valamit: Magyarország legnagyobb tava a Balaton. Stb.

269. Kettőspontot teszünk a szerző neve és az írásmű címe közé akkor, ha a nevet és a címet mondattani viszonyítás nélkül említjük egymás mellett (pl. utalásban, felsorolásban, katalógusban stb.): Vörösmarty: Csongor és Tünde; Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi; stb. – Birtokos szerkezetben azonban a név és a cím közé nem teszünk írásjelet: Arany János Toldija fellelkesítette Petőfit. Mikszáth „Különös házasság” című regényéből filmet készítettek. Stb. (Vö. 199.)

270. Sor végén, elválasztáskor – a szétválasztott szórészek összetartozásának jelölésére – kötőjelet használunk: asz-tal, te-kint stb.

Az elválasztás alapja lehet az a körülmény is, hogy a szóalakban már van kötőjel: tűzzel- / vassal, Dumas- / nak, a SZOT- / ot stb. Ugyanígy nagykötőjelnél: egy TU– / 154-esen stb.

271. Ha a mondat végén levő zárójeles rész szorosabban kapcsolódik a mondathoz, a mondat tartalmának megfelelő mondatvégi írásjelet a berekesztő zárójel után tesszük ki: A helyesírás nem egyéb, mint gyakorlati anyanyelvismeret (Az általános iskolai nevelés és oktatás terve). Stb. – Ha a zárójelbe tett rész ponttal rövidített szóval végződik, a berekesztő zárójel elé a rövidítést jelző pontot ki kell tennünk, és a zárójel után is használnunk kell a megfelelő mondatvégi írásjelet: Szövetkezeteink már saját gépeikkel dolgoznak (traktorokkal, kombájnokkal, tárcsás boronákkal stb.). Stb. (De vö. 252.)

272. Idézőjelek közé teszünk a mondaton belül olyan szavakat, amelyeknek hangulati velejáróját, gúnyos vagy egyéb értelmét ki akarjuk emelni: Megkaptam „kedves” soraidat. Ne akarj te engem mindenáron „jobb belátásra bírni”! Stb.

Ezzel a lehetőséggel azonban – a divatnak hódolva – ne éljünk vissza!

273. A könyveknek, költői műveknek, értekezéseknek, cikkeknek stb. több szóból álló címét szöveg közben idézőjelbe is tehetjük: A haladó magyar költészet remekeit mutatja be a „Hét évszázad magyar versei” című négykötetes antológia. Stb. Ilyenkor a toldalékok kötőjellel kapcsolódnak: Ez benne van a „Hét évszázad magyar versei”-ben. Stb. (Vö. 199.)

274. A számok írásában a tizedes törtek kezdetét vesszővel jelöljük: 38,6 (harmincnyolc egész hat tized); 1,23 (egy egész huszonhárom század); stb. (Vö. 291.) – Az öt- és többjegyű számokat általában közzel tagoljuk a hátulról számolt hármas csoportok szerint: 23 816 stb. [Vö. 289. b)]

275. Gyakrabban használjuk még a következő írásjeleket is:

+	az összeadás jele	§	a paragrafus jele
–	a kivonás jele	˙/.	fordíts!
·	a szorzás jele	*	vagy ¹ a jegyzet jele
:	az osztás jele	”	az ismétlés jele
=	az egyenlőség jele	’	a hiány jele
%	a százalék jele	°	a fok jele
/	a vagylagosság, a tört szám stb. jele	~	az ismétlődés, illetőleg a megfelelés jele

A százalék, a paragrafus és a fok jeléhez kötőjellel kapcsoljuk a toldalékot. Ilyenkor a toldalék mindig olyan alakjában járul az írásjelhez, amilyenben a kimondott formához kapcsolódnék, tehát tekintetbe vesszük az illeszkedés és a hasonulás törvényeit, valamint kiírjuk az esetleges kötőhangzót is: 10%-os, a 6. §-ban, 3°-kal stb. [Vö. 265. e)].

←Az elválasztás

A magyar helyesírás szabályai (Az írásjelek)

A rövidítések és a mozaikszók→