Móricz Zsigmond: Úri muri
| Móricz Zsigmond: Úri muri szerző: Bálint György |
Most játsszák a Vígszínházban Móricz Zsigmond vígjátékát, az Úri muri-t. És most jelent meg a könyvpiacon az új Móricz Zsigmond-regény, az Úri muri. A két műnek tulajdonképpen csak a címe, a témája és a szereplői azonosak. Egyebekben egész különböző írás mind a kettő. Más az alapgondolatuk, más a megoldásuk. A darabban happy endbe enyhül a nagy feszültség, a regényben katasztrófában robban ki.
Ez a regény semmi esetre sem irányregény, mint ahogy Móricz egyetlen írása sem az. Csak megmutat egy darabot a magyar életből, a maga hű valóságában. És megmutat néhány vidéki magyar alakot. Ettől máris olyan lesz Móricz Zsigmond írása, mintha irányregény volna. Az egész könyv, a harminckét fejezet: egyetlenegy nagy, kétségbeesett, vad feljajdulás, és minden egyes alakja egy-egy gyötrő, szívbe markoló magyar szimbólum… Pedig nem történt egyéb, mint hogy Móricz Zsigmond a maga egyszerű csupaszságában elénk tárta az életet…
A regény címe, gerince, lényege, „leitmotiv"-ja: az úri muri, Szakhmáry Zoltánék és Csörgheő Csuliék boros mulatozása. A vad, duhaj, önfeledt mulatozás, a magyar nicsevo, a magyar nirvána. Amikor együtt ül az alföldi városka intelligenciája, és minden lelki probléma, minden családi és gazdasági komplikáció, a végzetes szerelmi háromszög és a végzetes sertésvész, a régi tervek halála és az új szándékok születése szédülten elázik a borban, eloszlik az alkohol fanyar, nehéz illatában, és poharak zuhannak a tükörbe, öklök zuhannak az asztalra, és megtárult torkok harsogják túl a cigányzenét:
Hej, ílet, ílet, betyár ílet,
Ez ám a gyöngyílet,
Ha elunom magamat,
Magam is így ílek!
Ez az úri muri tudja csak levezetni a felgyülemlett óriási energiákat. Mert iszonyú erő lakozik ezekben a férfiakban, a föld, az Alföld, a beláthatatlan puszták pogány ősereje. De ez az őserő csak a szilaj mulatozásban nyilvánul meg és Csörgheő Csuli vaskos tréfacsinálásaiban és Szakhmáry Zoltán kétségbeesett szerelmében… Ez az energia nem tud nagy teremtő munkává átalakulni, hogy megszülessen belőle az új Magyarország. „A fiaink se lesznek különbek nálunk", mondja valaki a regényben.
Szakhmáry Zoltán, az életerős, tehetséges, nagy célú, fiatal birtokos áll a regény középpontjában. Van háromszázötven holdja, meg akarja valósítani a racionalizált, belterjes gazdálkodást, és közben egyre jobban alámerül az adósságok áradatában. Van felesége, büszke, enervált, féltékeny és hervadó asszony, akit szentnek tart, van két kis gyermeke, akiket imád. De úgy érzi, az asszony nem érti meg őt, terveit, csak elsorvasztja pompás energiáját, és ezért kint a tanyán egy kis parasztcselédből nevel magának metreszt. És Rozika, a „summáslányból" lett kisasszony, az ártatlanságnak és ösztönös romlottságnak ez a keveréke, ez a bájos kis szénaillatú macska otthagyja, megszökik tőle élete nagy válságában. És Zoltán, megfeneklett életerejét, kibicsaklott szándékait, szerelmi és családi poklát elviszi a mokány, vastag nyakú, kicsattanó piros arcú, úri cimborák közé. A Borbírók, a Csörgheő Csulik duhaj, úri kompániájába menekül, a lélektelen muriba, a szilaj ivásba, az adoma- és tréfazuhatagba. Mikor tetőpontjára ér a bomlott, eszeveszett mulatás, akkor erejének egy végső, részeg lendületével felgyújtja a tanyát, és szíven lövi magát.
Csak száraz gerince ez a regénynek. Mert mérhetetlen gazdag ez az új Móricz-könyv, egy egész világ van belézsúfolva. Óriási freskó ez a regény, döbbenetes színekkel és vonalakkal. Vízió, melynek élességét és tisztaságát az író reszkető, féltő, kétségbeesett fajszeretete fokozta a tökéletességig. Prófétai alkotás, melyet nem lehet elfelejteni. Nagy, grandiózus írás ez, több, sokkal több, mint pusztán irodalom. Inkább az a kép illik rá, amellyel Móricz Zsigmond fejezte be a könyvet:
„A hajnalban, az Alföld közepén egy tűzfáklya mutatott az égre, a tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt."
Forrás[szerkesztés]
- Lásd a vitalapot!