Méztelen szonett

Méztelen szonett szerző: Orosz László Wladimir

Árkádiai mézes odvú hársak
Táplálták egykor, Ős-Kezdettől fogva,
Sudár pásztornépét Kronosz atyának –
Míg árny nem borult az arany napokra.

S mert az Idő is – ha émelyeg gyomra –
Világba okád bűzöset-silányat,
Megszülethetett ő, aki kimondta:
«A méz az enyém, miért hagynék másnak?

Pár amphóra meg merítővödör kell,
S amennyit tudok, lecsapolok rögvest;
Nem akadály, hogy ily’ hirtelen köd lett.»

Görnyedten haladt, furcsán lopakodva,
Rejtelmes-cukrú, lüktető gyönyörrel…
De már száraz volt minden hársfa odva.