A lap feldolgozottságának foka

Mérgezések

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mérgezések
szerző: Gárdonyi Géza

       Szegeden laktomban egy este erős kaparás zavarta meg a szobám csendjét. A falban kapart valami állat.
Hallgatózva mentem a zaj felé; csakhamar megállapítottam, hogy a kályhám mellett a falban körülbelül egy méternyi magasságban dolgozik az ismeretlen kaparó.
Először csak a szüntelen való roszogás bántott, azután meg az a gondolat, hogy patkány tör utat a szobámba. De hiába vertem fával a falat, az állat ha szünetelt is egy két percig, megint újra kezdte a munkáját.
Valami két napig zavart éjjel-nappal ez a kitartó munka.
A harmadik napon megszűnt. Körülvizsgáltam a falat, hát csakugyan ki van törve: egy kis lyuk sötétlik a kályha mellett, ahol a padló deszkája a falhoz végződik.
Gondolkoztam, hogy mit tegyek a hívatlan vendéggel? Macskám nem volt. Egérfogót kell vennem.
De annyi mindenféle dolog foglalkoztatott azon a napon, hogy biz én csak későn este gondolhattam megint az egeremre.
- Mi a csudát csináljak, hogy éjjel a fejemre ne fusson?
A hamutartóban két szivarvéget pillantottam meg. Ez éppen jó lesz: az a finom orocskája már rnessziről megfintorodik a dohány szagra. Utálja ezt minden melegvérű állat.
Begyömöszöltem a két szivarvéggel a lyukat és nyugodtan lefeküdtem.
Az éjjeli asztalomon egy pohár víz szokott állani. Reggel ahogy felébredek s odapillantok, látom hogy egy középtermetű egérke ott gunnyaszt a pohár mellett.
Nézem egy darabig: olyan volt, mintha bóbiskolna.
Megfogom csendesen az üres poharat és hirtelen ráborítom.
De nem igen ugrált az: ült mint előbb, a pohár alatt is.
Nézem az egér-lyukat, hát a két szivarvég is ki volt belőle dőlve.
A nyomorult kis állat a poharamban maradt csekélyke vízért mászott az asztalra, - micsoda orra van, hogy ennyi kis vizet meg tud érezni vele! - de már annyi ereje nem volt, hogy a pohárba is belemenjen.
A cselédem aztán beledobta a csatornába.



Egy másik ilyenforma egértragédia Egerben történt.
Egy téli estén sajátságos dübörgés hallatszott a padlásomon. Mintha mángorolt volna ott valaki. Ez a dübörgés meg-megújult és tartott reggelig. Babonás ember kiköltözött volna a házból, mert se mángorló, se más ilyesmi nincs a padlásomon.
Arra gondoltam, hogy görény vagy menyét vert fölöttem tanyát, s a kölykei gurigáznak valami gömbölyű kővel. De hiába tettem föl mindenféle csaptatót, nem akadt belé semmi; a dübörgés meg tovább tartott.
Egyszer, hogy tűnődve állok a padláson, látom, hogy egy véka dió van ottan s hogy néhány szem dió ki van esve, s rajtok egérrágott lyukak.
Most már értettem a gurigázást.
Az éjszakai csendben ez hangzott olyan erősen.
Fölteszek egy újmódi egérfogót, hát másnap ott ül ám benne egy kis feketeszemű mezei egér.
Mert így télen hóesés után beáll a mezei egérországban a nagyböjt, s hogy én már a város szélén lakom, a földekről be-behuzódik hozzám egy-egy ínséges.
Hogy olyan okosan nézett reám, nem adtam át a cselédnek, hanem beletettem egy befőttes üvegbe és az üveg nyílását drótból készült szunyoghálóval födtem be.
Mindenütt lehet ilyen drótrostélyt látni a vaskereskedésekben; tekercsekben árulják és zöldre van befestve.
Az egér a könyves szekrényemben kapott helyet. Egy darabig körülfutkosott és fölugrált a rostélyra, .azonban, hogy dióbelet szórtam be neki, egyszerre abbanhagyta a menekülési kisérletezést: leült az üveg közepére, és a diót a két keze közé véve, evett mint a majom.
Nem akarom mondani: mint az ember.
Ha az egér első lábait nagyítóüveg alatt mutatnánk meg a gyerekeknek, egyszerre azt mondaná rá:
- Emberi kéz!
De ezt a gondolatot ne fűzzük tovább.
Az egér megette a diót s látszólag nyugodtan ült az üvegben. Adtam be neki almát is, kenyeret is, mind elfogyasztotta. Másnap mégis élettelenül találtam az üvegben.
Vizsgáltam, hogy mi ennek az oka? Hát láttam, hogy a drótháló helyenkint meg van rágva.
A zöld festék volt a halála.