Méntás ablakok
szerző: Gyóni Géza
Ó hagyjatok már utamra mennem,
Ó hagyjatok már, ti jók, ti gyöngék!
Én bús beszédem zavaros árja
Csak riogatná lelketek csöndjét.
Derűsen ég kis léleklámpástok.
Nap-nap töltitek, pontosan mérten.
Magafogyasztó, vad lobogással
Sohasem égett. Ó ne is égjen.
A virradatban unott robot vár,
Az alkonyatban vetett ágy csábit.
Nem ismeritek - ó ne is, ne is! ─
A felgyúlt lelkek rőt éjszakáit.
Tüzes aggyal, bús, nagy haraggal
Lesni új hajnalt: itt ismeretlen.
Rácsos ablakból méntaszag árad...
Ó hagyjatok hát utamra mennem!
Várnak rám, várnak. Szomorú társak
Mondják is: nem jön. Mondják is: halott...
Beléfogóztak a jók, a gyöngék,
Megbabonázták méntás ablakok...
─ Bús, pogány fickók, tanyátlan népem,
Szép szidottjai, ne féljetek!
Méntás ablakok kerítő szagától
Szűz még a lelkem s megy veletek!
Csak még... ó, csak még... Ej, pogány népem,
Szerelmes népem, hisz megértetek!
Rácsos ablakban a muskátlik, ménták
Szőke, szép lányfejet köritenek...
Bűn-e, ha megálltam? Bűn-e, ha híttam?
Nagyon szerettem... mogbocsássatok!
Lám, megyek is már... Mily halottszagúak
Ezek a méntás, rácsos ablakok...