Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép
szerző: Kosztolányi Dezső
Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép,
hogy sistereg fehéren künn a hó.
Így rohanok egy pirinyó vasúton,
s ringat tovább egy pirinyó hajó.
Festéktócsádon, a lilán, a zöldön.
csavargó én, dalolva utazom.
Járok japán, olasz és muszka földön,
síró vizen és sívó szárazon.
Távolságok és sínek gombolyagja,
ölembe gombolyul a messzeség.
Hipp, itt a vízen, hopp, most ott a földön,
hipp-hopp valóra válnak a mesék.
Megszínesül a lázamtól a karton,
zászlók feszülnek ki a sárga parton.
Az óceánon vezetem a tollam
azt mondom csöndben: itten nyugalom van,
sápadva mondom, hol kékebb a festék:
itt viharoktól vemhesek az esték,
és tollammal, ha nem lát senki-senki,
a festett vízből hínárt emelek ki.
Az ablakon fehért fehérre hímez
a fagy, akár egy kínai leány.
Apám szivarja füstölög az útra,
és nesztelenül iszom a teám.
A villanyunk - Aequator napja - lángol,
a kis vasút is mintha zengene.
A mély s a messze egy ütemre lüktet,
és zúgni kezd a térkép tengere.