Még valamit...

Még valamit...
szerző: Juhász Gyula

1929

Múltamba vissza ösvény nem vezet
És ködbe fullad az emlékezet.
Hogy én is éltem, versekből tudom,
Míg topogok egy céltalan uton.

Ki egykor új igéket felidéztem,
Most némán tűröm meddő szenvedésem.
Egy elsüllyedt világ felett
Megváltó sírom integet.

Mint a kísértetek feljárnak
Fáradt fejembe verssorok,
A régi öröm és a bánat
Sírjából éjjel felzokog.

Még valamit akartam itt én,
De már csak sóhaj lett a szó.
Állok, mint északfény letűntén
Áll az eltévedt utazó.