Mátyás király (Czuczor Gergely)
szerző: Czuczor Gergely
Mátyás király fölötte szereté
A népet, s ez őt nem felejtheté,
Kivált a jó szántóvető népek
Felőle mind maig regélgetnek.
Mátyusföldén az róla a rege,
Hogy ő nem volt nagy úrnak gyermeke,
Ha tán nemes volt is, csak bocskoros,
És mint szegény, lett szolga - ostoros.
Nagy orra volt-e ok, vagy más hiba,
Nem szól felőle a nagy krónika,
Elég az ahhoz, hogy ingerkedék
Matyinkkal a suhanc pórnemzedék.
De Matyi sem kért mástul kölcsön észt,
S pengőbe adta vissza a fapénzt,
S a gúnyolónak oly koncot dobott,
Melyen heted hétig rágódhatott.
Meg volt csinálva, amit dolgozott,
Minthogy mindent helyén, nyelén fogott,
Nem is vették hát rossz neven neki,
Ha tálbul a húst nem feledte ki.
Egyszer gazdája szántani küldte őt,
Nem tudni, ugart-e, avagy vetőt,
De mélyen járt ekéje, s egyiránt,
Minél többet gazdája sem kivánt.
El délnyi délig igy dolgozgatott,
Mig szolgatársa is kiballagott,
S hozzája úgy félvállon szól vala,
Matyink pedig dolgára gondola.
"Hej Matyi, nem tudod, mi hír Budán?
Az úri népek összebujtak ám,
S királyt tesznek; te orrod jókora
Nem szagolod, ki lesz a nép ura?"
A szolga szólt, röhentve jó nagyot,
Matyink reá ilyen választ adott:
"Az új királyt ma angyalok teszik,
S az lesz, aki vas asztalrul eszik."
Erre az ekéjén egyet vetett,
S a felfordult szántóvasról evett,
Midőn a szolga látta, mit mivel,
Szólott fitymálkodás igéivel.
"Koldúsvezér! ha ostorom nyele
Addig kihajt, s leszen zöld levele,
Mig a dűlőn egy fordulót teszek,
Te úgy király, s én bolondod leszek."
S hogy eshetett, hogy nem, de úgy esett,
Az ostornyélnek zöld levele lett,
S im angyalok koronát hoztanak,
Matyink felé szárnnyal csattogtanak.
Matyink ijedten ösztökét emel,
Hogy a koronát távolítsa el,
De épen csak hegyén találta ezt,
Azóta görbe rajta a kereszt.
S akarta, vagy nem, de a korona
Matyink fejére szállva ragyoga,
S belőle oly király kerekedett,
Kinél különb grófbul sem telhetett.