Lydiához
Nyugat · 1917. 20. szám
- Ad Lydiam. Odarum liber I. 25. -
1. Nem zörren már ablakod úgy mint régen,
nyugton hagynak már a ledér legénykék,
álmodhatsz békén! Küszöbéhez hű már
fürge kis ajtód,
2. mely vígan perdűlt azelőtt két sarkán.
Ritkább és gyérebb a dal is, a régi:
- Hosszú az éjszaka, meghalok érted, amíg te
Lydia, alszol!
3. Már te sírsz, vágyad panaszolva rútul,
míg vénen, búsan csavarogsz az utcán
s míg a hold fogytán, a hűs éjszakában
tombol a szélvész,
4. míg a tobzódó bújaság és édes
vágyódás, mely űzi a sóvárgókat,
önnön-májadat is vadúl ostromolja
bús panaszával:
5. - Csak dús-zöld repkény, meg a méla mirtusz
ád kedvet szép ifjú legénykéidnek,
elszáradt lombot pedig a sikongó
szélbe hajitnak!