Levél a harctérről
szerző: Móra László
Megjelent az Álmok szekerén verses kötetben 1925-ben.
Ruhája nem gyász. A szeme sem sír,
Csak barna haja őszül látomást.
Hajnaltól estig jut neki munka
S el nem felejti az imádkozást.
Szelíd két szeme rám néz most talán?
— Hiszen Te vagy az; édes jó Anyám!
Öt hat szültél, öt rózsaágat,
S önnálló fává mind felnevelted.
Menyasszonyainknak szűzi fejére
A mirtuszágat Te illesztetted.
Drága jó szíved értük ver talán?
— Elhagyott asszony; én lelkem, Anyám!
Négy had járja idegen honhan
A sok titoknak véritta újtát.
Négy tikkadt ajak várja epedve
Az édes otthon gyöngyadó kútját.
Szelid két szemed felénk néz talán?
Te boldog asszony: édes jó Anyám!
A négy liadnak négy felé estül,
És négy irányban kél az égi Nap...
Egy a kórházban, kettő a téren...
A legidősebb muszka ételt kap.
Szelíd két szemed ránk vigyáz talán?
Szenvedő asszony: édes jó Anyám!
És a Hazának hívó szavára
ötödik fiad teszi le könyvét.
Selymes az arca, harmat a lelke...
És jön utánunk. Nem hinti könnyét.
Szelíd két szemed őt nézi talán?
Tőle búcsúzol, úgy-e jó Anyám?
...Öt fiat szültél. Öt rózsaágat...
És most nincs egy se. Nem nől fád ága
De mégis, mégis! Maradt sok virág:
A nyolc unokád, a nyolc kis árva...
— Szeressed őket, drága jó Anyám!
Ha majd felnőnek, jók lesznek talán?