Levél a fiamnak
szerző: Gárdonyi Géza
Küldöm e levelet Somogy vármegyébe.
Somogy vármegyének kellős közepébe:
Vigyék el Győrökbe, de nem a kántornak,
hanem a fiamnak: Gárdonyi Sándornak.
Szerbusz kis barátom, tejfeles jónapot!
Szeretném tudni, hogy levelem hol kapod:
réten-e? kerten-e? avagy a Horogban?
hol verébként fürdől a sárga homokban?
avagy a szederfán, melyre létrán mászol,
s tenyered és orcád hamarosan gyászol...
Hát még a bugyogód? ezt kérdem én félve!
Jól beszélsz: minek is járatnak fehérbe!?
No de lehet pajtás, nem is ott vagy éppen:
a tavacskát méred most a faluvégen, -
pompás kis sár az ott, az itató körül!
aki térdik jár benn, a lelke is örül.
Ott örültem pajtás, én is vagy húsz éve...
s megesett ám néha, hogy nem kaptam érte.
Még azt is gondolom: odalenn találnak,
vadregényes alján a patak partjának,
ahol egymás fején próbáljátok rendre:
a káka-buzogány erős-e vagy gyenge?
s hol vizi vadászat vagyon a békákra...
Ha tán el is csusznál előre vagy hátra,
megszárad a ruhád, attól ne is félj te,
kivált ha nincs rajtad fügefalevél se.
Node akárhol vagy, az az egy bizonyos:
nincsen közel hozzád se könyv, se papiros.
Az irásbúl talán azt se tudod már te:
tollad mellett melyik ujjad hegyét mártsd be.
És amint a vizsgán a 8-szor 6 titka
benned akadt meg és nem is lőn megnyitva,
gondolom azóta se járt szám lelkeden,
más egyéb mint a szép "Egyedem-begyedem".
Pedig hát tudod-e mi ujság barátom:
ma dobolták Pesten, Cinkotán, Karádon,
hogy csak ötöt alszik minden apró magyar,
aztán az ötödik reggel: Ugorj hamar:
vége a labdának, versenyfuttatásnak,
s főképpen a boldog mezitlábjárásnak.
Az iskolaajtót immár kinyitották,
s tanítód fölvette a leghosszabb rokkját.
Azért hát kis pajtás még az egy-két napig
úgy mulass, hogy vízbe sohse essél nyakig,
s úgy mászszál, hogy némi lábad is maradjon
és minden bugyogód széjjel ne szakadjon.
A negyedik napon ints búcsut faludnak,
a jó-cimboráknak, kerteknek, kapuknak.
Várlak Budapesten sok okos tanácscsat,
s főképpen egy szörnyű nagy mézeskalácscsal.