Lerajzolnak
| Lerajzolnak szerző: Karinthy Frigyes |
Bele kell törődni, mert ez most a legújabb mánia a kávéház karzatán. A szomszéd asztalnál ül egy fiatalember, és mereven néz. Az egyik keze az asztalon. Feszengek. Mi ez? Ki akar kezdeni velem? Vagy tetszem neki? Szemérmesen el akarok fordulni, de a pincér odajön.
- Kérem, Pök úr azt üzeni, ne tessék mozgatni a fejét, mert így nem tud rajzolni.
- Ki az a Pök úr?
- Nem tetszik ismerni? A "Lehetetlen Pofák" című élclap munkatársa.
- Ú... úgy. Nagyon lekötelez.
Nyilván udvariatlanság volna ezek után apró, személyes kényelmetlenségek miatt megakadályozni fontos közérdekek lebonyolítását. Megmerevítem a nyakam. Pök úr barátságosan bólint.
- Egy kicsit jobbra és fölfelé! - szól, és integet a kezével.
Kicsavarom a nyakam.
- Még egy kicsit! Jobbra!... - biztat a mester.
Ejnye csak...
A csigolyáim békétlenül ropognak. A vér a fejembe megy.
- Érdekes - ábrándozik a mester, és leteszi a ceruzáját. - Milyen különös, kidülledt szemei vannak önnek.
Gyorsan vakarni kezdi a papírt a ceruzával. Ez így van. Némely embernek a feje viszket, az a fejét vakarja. Némely embernek a tiszta fehér papír viszket, az a papírt vakarja.
- Érdekes fej - beszél tovább a mester.
Fél szemét behunyja, egyik kezét maga elé tartja, és két ujja között néz, azzal a szemével, amit behunyt.
- Nehéz fej - határoz végre.
- Tessék?
- Önnek nagyon nehéz feje van, barátom.
- Bocsánatot kérek... mindig jó tanuló voltam...
- Nem úgy értem, barátom. Rajzolni nehéz. Tudja, én nem hasonlatosságra megyek, az nekem vurst. A Benczúr meg a Lotz, az menjen hasonlóságra. Én karakterre megyek. Kérem, még egy kicsit jobbra.
Még egy kicsit jobbra megyek, az egyik nyakcsigolyám szelíden kiugrik.
- Érdekes, roppant érdekes - ábrándozik a művész. - Az ön arca nem is karakterben van, hanem valőrben. A homloka kék, az orra vörös, és a nyelve kilóg. Egészen sajátságos fej. Tudja, nekem a fej belső konstrukciója a fontos, meg a karakter. Az ön karakterében van valami pápuajelleg, amilyent Van Gogh talált a cserkesz nőkben. Önnél nem is a vonások a fontosak, hanem a koponyacsontok. Kérem, húzza be egy kicsit az orrát.
Húzom, nem megy.
- Persze, a csontok a fontosak. A meztelen csontok. A bőr és a többi nem fontos.
Kinyújtja a kezét. Szent Isten, csak nem akarja lehúzni a bőrömet! Nem, hála Istennek.
- Önnek nincs is bőr az arcán. És a fej hátsó része kidagad. Ez így van az idiotizmus elsődleges állapotában. Gauguin ezeket idiótafejeknek nevezi, a "Le Trottlisme" című munkájában. És milyen dagadt szája van önnek! És a fülei hogy szétállanak. És van valami szelíd bárgyúság a karakterben... ezt kell kihozni... Valami szétfolyó és tisztátalan... olyan, mint egy káposzta... Pfuj.
Feláll és begombolkozik.
Én is felállok.
- Na, kész van? - kérdem kíváncsian.
- Micsoda?
- Hát a rajz!
- Micsoda rajz?
- Hát nem engem rajzolt?
- Eszem ágában sem volt. Csak nyugodtan meg akartam mondani a véleményemet az ábrázatjáról, mert már régen bosszant vele. Különben én vagyok az a Koltai, akinek a verskötetéről ön azt írta, hogy ostoba klapanciák. Alászolgája!